A 2020-as Giro d’Italián történt, hogy az utolsó szakasz előtt a brit Tao Geoghegan Hart és az ausztrál Jai Hindley másodpercre azonos időeredménnyel állt az élen; a végén aztán a milánói időfutamon utóbbi 39 másodperccel alulmaradt. Hindley tavaly a 13. szakasz után feladta az olasz körversenyt, egész évben sokat betegeskedett, és az idei Giro előtt nem emlegették a nagy esélyesek között. Ám amikor a 9. szakaszon a Blockhauson, 1665 méteres tengerszint feletti magasságon ő tekert be elsőként a célba, s az összetettben feljött az ötödik helyre, egyértelmű volt, hogy számolni kell vele. A folytatásban még előrébb araszolt, az utolsó előtti, hegyi befutós szakaszon pedig másfél percet vert az addigi rózsaszín trikós Richard Carapazra, átvette tőle a vezetést. A záró veronai időfutamon bőven belefért neki, hogy hét másodperccel kikapjon a 2019-es Girón győztes ecuadori bringástól; Jay Hindley bő egy perc előnnyel győzött a Girón.
– Két éve, amikor nagyon közel kerültem ahhoz, hogy megnyerjem a Girót, szörnyű érzés volt veszíteni a legvégén. Rengeteg időmbe telt, amíg ezen túl tudtam lépni. Most is hasonló helyzet állt elő, de ezúttal nem voltam olyan ideges, mint 2020-ban. Azt persze nem mondom, hogy semmi feszültséget nem éreztem belülről. Ám amikor a szakasz felénél láttam, hogy jó állok, már teljesen megnyugodtam, és semmihez sem fogható élmény volt úgy megérkezni a veronai amfiteátrumba, hogy én nyertem meg a Girót – fogalmazott a BORA-Hangsrohe 26 éves versenyzője, akinek egyetlen rosszul sikerült napja sem volt.
Ám a 18. szakaszon így is nehéz perceket élt ált. A vége felé ugyanis defektet kapott, így fél perccel az esélyesek csoportja után ért be a célba. A szabály az, hogy ha valaki az utolsó három kilométeren belül marad le technikai probléma vagy bukás miatt, akkor megkapja a főmezőny idejét. Hindley is megkapta, de egy ideig nem tudta, hogy a céltól hány kilométerre történt vele a malőr.
A második szakaszon, a budapesti időfutamon a Ponty utcában ilyen volt a versenyzők fogadtatása:
A május elején Budapestről, három magyarországi szakasszal és elképesztő közönségsikerrel indult olasz körversenyen a rajtnál 22 csapat 176 versenyzője sorakozott fel, de a veronai célig – 3445,6 kilométert megtéve – csak 149-en jutottak el. A Grand Tourok (Tour de France, Giro d’Italia, Vuelta) történetében most először volt három magyar induló, s mindhárman be is fejezték a versenyt. Valter Attila (Groupama–FDJ) 35. lett, a két Grand Tour-újoncunk közül Fetter Erik (EOLO–Kometa) a 83., Peák Barnabás (Intermarché–Wanty) a 110. helyen végzett, de egyikük sem a minél jobb összetett helyezésért szállt harcba. Fontos segítő szerepük volt, így például Valternak nagy része van abban, hogy csapata sztársprintere, a francia Arnaud Démare három szakaszt is megnyert, és a pontverseny győzteseként ő vitte haza a ciklámen trikót. A tavalyi Giro elején az összetettben három napon át vezető Valter legjobb eredménye a szakaszokon Santuario di Castelmontén, a hegyi befutón elért negyedik helye, míg Peák a cuneói sprintben megszerzett 13., Fetter pedig a nápolyi 15. helyére lehet büszke.
Valter a szakaszgyőzelemhez is nagyon közel került, a 19. szakaszon száz méterrel a cél előtt még öten voltak együtt, de az emelkedőn egy éles balkanyar csak a győztesen nem fogott ki. Az etap után honfitársunk következőket írta ki a Facebook-oldalára: „Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó esélyem a győzelemre, sőt! Csak olyan jó lett volna ma nyerni…”
Őszinte szavak, kellő elszántsággal párosulva.
A Groupama–FDJ pedig a Twitteren igazán kedvesen köszönte meg a magyar szurkolók biztatását:
Valter Attila a Giro után az Eurosportnak nyilatkozott:
– Elértünk Veronába, megvan a harmadik Grand Tourom, most viszont rám fér egy nagy pihenés. Összességében egy szuper jó háromhetes volt, bár ugye, mindegyik nagy kör elég emlékezetes a maga nemében. Mindazok ellenére mondom ezt, hogy voltam elég mélyen, és picit többre is vágytam összességében. De az utolsó hétre összekaptam magam, jól és okosan tudtam menni, megvolt az erő, úgyhogy magabiztos vagyok a jövőt illetően. Biztos, hogy sok jó háromhetes áll még előttem. Szombaton, az utolsó hegyi szakaszon is próbálkoztam szökéssel, de ugye, mindig nem lehet benne lenni, onnantól kezdve meg próbáltam élvezni az egész napot. Rengeteg magyar szurkoló volt kint az út mellett, végig biztattak minket, a „magyar kanyar” egyszerűen elképesztő volt, nagyon emlékezetes marad nekem az egész verseny. Főleg így, hogy nálunk volt a Nagy Rajt. Összességében tényleg magával ragadó élmény volt az egész Giro.
Borítókép: Jai Hindley a trófeával a veronai amfiteátrumban (Fotó: LaPresse/Fabio Ferrari)
