– Szeretnék beszámolni az elmúlt napokról. A meseszerű rajt után már három győzelemnél jár a csapat és a legjobb sprinternek járó trikó is nálunk van, tehát minden rendben! – kezdi az értékelését Valter Attila, majd ő maga teszi fel a kérdést: Vagy? Ami mögé egy szomorkás emodzsit biggyesztett, ami alapján a kérdést így is értelmezhetjük: vagy mégsem?
– Nehéz megfogalmazni azt, ami bennem volt, amióta elhagytuk Magyarországot. Ez a kép úgy jött velem szembe és beugrott valami: a mosolyt mintha otthon hagytam volna, de egy csomagot ugyanúgy cipelek minden szakaszon. Egy-két éve ez a teljesítmény teljesen rendben lett volna, de a mérce egyre feljebb van, megugrani pedig egyre komolyabb kihívás.
Egyelőre nem vagyok kibékülve az eredményeimmel, sokkal többre vagyok képes, de mindig nem alakulhat úgy a verseny, ahogy eltervezzük
– folytatja, de persze nem végződhet így a helyzetjelentés.
Az utolsó hétre, úgy érzem, sikerült lerakni ezt az extra csomagot, és van még esély, hogy kihozzam magamból a maximumot! Ami biztos, hogy egy nagy leckét kaptam azzal, hogy így alakult eddig a verseny. Görcsösen nem fog menni az eredményhajhászás, ezért mostantól minden percet megpróbálok kiélvezni a hátralévő héten!
A poszt vége pedig igazán jellemző a legmagasabban jegyzett magyar kerékpárosra: nem feledkezik meg a Giro másik két magyarjáról.
– Valamint innen is gratulálok Fetter Eriknek és Peák Barnabásnak, akik nagyon erőset mennek első Grand Tourjukon!
Az utolsó hét ígérkezik a legkeményebbnek a Girón, négy hegyi szakasz – ma történetesen Salo és Aprica között 206 km, három első kategóriás csúccsal –, majd zárásként egy időfutam vár a mezőnyre. Nagyon szoros az élmezőny, a végső győztest nehéz lenne megtippelni, többen esélyesek még a rózsaszínű trikóra.
