Persze, tudta ezt a Warriors is, amely így sokkal komolyabb nyomás alatt lépett parkettre. Ennek ellenére idegekkel is jobban bírta a hajrát, és az utolsó öt percben sikerült felülkerekednie a Celticsen. A mérkőzést a Celtics kezdte jobban, de Andrew Wiggins nyolc pontjával és Steph Curry két triplájával hamar elkapta a fonalat a Warriors. A találkozó nagyobb részében mégis a Boston volt pontosabb, bár voltak időszakok, amikor a GSW átvette a vezetést, de ez jellemzően csak egy-két pontot jelentett, míg a hazaiak egy-egy futással azért hat-hét pontra is el tudtak lépni. A nagyszünetben öttel vezettek, de a harmadik negyed végére megint fordított a Golden State, majd a záró etap első felében ismét a Celtics volt hatékonyabb – hogy aztán az utolsó öt percre lefagyjon.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!