Az ötgólos előny birtokában nem tűnik nagyképűségnek néhány veszélyeztetett kulcsembert pihentetni, ez inkább logikus lépés, hiszen a következő fordulóban a német Köln ellen (amely a Bundesliga első fordulójában 3-1-re legyőzte a Schalkét) minden erejére szüksége lehet a Fehérvárnak.
A Honvéd a nyáron kinevezett új edzőjével, a skót Tam Courtsszal még keresi a helyes utat – két forduló után a kispestiek állnak egyedüli csapatként szerzett pont és rúgott gól nélkül a mezőnyben.
– Jól kezdtünk a találkozót, nyugodtak voltunk, irányítani tudtuk a játékot és nagyjából húsz percig megvalósítottuk azt, amit előre elterveztünk. Ezt követően két gyors gólt szerzett a hazai csapat, rögtön kihasználták az egyéni hibáinkat. Tudom, hogy gyorsan kell fejlődnünk, mert vannak ugyan jó periódusaink, de 90 percen keresztül még nem tudunk megfelelő színvonalon teljesíteni – fogalmazott Courts.
Viszont húsz percre legalább már jó a Honvéd…
Borítókép: a fehérvári csapat harmadik gólja, középen a kispesti kapus, Szappanos Péter, jobbról a fehérvári Budu Zivzivadze (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!