Gasper Marguc hibátlanul lőtte a hétmétereseket, a szlovén szélső szerint a gyenge második félidei játék vezetett a Veszprém vereségéhez. – Az első félidei hajrát is beleszámítva 0-6-os szériával fordított a Kielce. A szerencse is őket segítette, és talán akaratban is felülmúltak minket, bár nem hiszem, hogy voltak nálunk hozzáállásbeli problémák – értékelt Marguc.
Sipos Adrián nem kertelt, kimondta azt, amire a társai csak utaltak. – A második félidőben nagyon rosszul játszottunk – mondta a tavaly nyáron Tatabányáról szerződtetett beálló. – Megbeszéltük a meccs előtt, hogy a futóteljesítményünk jobb lesz, még többet fogunk futni, de ez nem így lett, nem tudtunk gyors támadásokat vezetni. Nem játszottunk jól – fogalmazott Sipos.
Momir Ilics szerint rengeteg kiállítással sújtotta csapatát a játékvezetői kettős, és ez döntően hozzájárult a mérkőzés alakulásához. – Nem is tudom, hány percet játszottunk emberhátrányban (összesen 16 percet), de ez nem segített bennünket. Sajnáljuk az elszalasztott lehetőséget, de büszke vagyok a csapatra, hogy eljutott idáig. A bronzmeccsen mindenképpen szeretnénk javítani – értékelt a Veszprém edzője.
Borítókép: Marguc szerint a szünet után közvetlenül nem lett volna szabad elengedni a Kielcét (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!