Országos futballtörténeti vetélkedőt rendez a Fülöp Márton Alapítvány

A járvány miatt két év kiesett, de az idén ismét megrendezi a Fülöp Márton Kapusiskolát a 32 évesen hét éve elhunyt válogatott kapus emlékét őrző alapítvány. Emellett az idén támogatja egy középiskolások számára kitalált országos futballtörténeti vetélkedő megrendezését is, amely a sportág népszerűsítését szolgálná a fiatalok körében.

Magyar Nemzet
2022. 06. 09. 14:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A vetélkedő ötletgazdája Menyhárt Sándor, az iskola igazgatója, aki beszélt a részletekről is. Középiskolások között zajlik majd az egész országban szeptembertől kezdődően, és a döntőt magyar labdarúgás napján, november 25-én szeretnék megrendezni, erre tíz kétfős csapat juthat majd el a „selejtezők” után. A szakmai hátteret Dénes Tamás futballtörténész adja, aki elmondta, hogy a magyar labdarúgás három nagy és jelentős korszaka lesz a vetélkedő témája, az egyaránt világbajnoki ezüstérmeket hozó harmincas és ötvenes évek mellett a nyolcvanas évekből kell majd felkészülniük a versenyzőknek, amihez kapnak majd bőven anyagokat. A győztesek és a helyezettek díjat az MLSZ biztosítja majd, amely így szintén a kezdeményezés mögé állt.

Borítókép: Bogdán Ádám az egykori jóbarát képe előtt (Fotó: Facebook/Fülöp Márton Alapítvány)

 


 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.