Az Egyesült Államok a meccs első felében jól tartotta magát, 7-7-tel fordultak a csapatok, utána azonban belelendültek a tokiói olimpián ezüstérmes görögök, s a folytatást 9-4-re hozták, végeredményben tehát 16-11-re nyerték meg a mérkőzést, s elsőként jutottak be az elődöntőbe.
Szerbia kiesett, Görögország lehet a mieink elődöntős ellenfele
Görögország a papírformának megfelelően simán, 16-11-re verte az Egyesült Államokat, Horvátország pedig az olimpiai bajnok Szerbiát múlta felül 14-12-re a hazai rendezésű vízilabda-világbajnokság első két negyeddöntőjében. A magyar válogatott este kilenckor játszik Olaszországgal, s ha továbbjut, az elődöntőben a görögökkel találkozik.

Ezután következett a szerb–horvát délszláv rangadó. Az olimpia végeredménye alapján – a szerbek győztek, a horvátokat éppen a mieink verték ki a negyeddöntőben – a szerbek tűntek esélyesebbnek, csak hogy Dejan Szavics csapata jobban átalakult azóta. A nagy öregek közül Budapesten már nem játszik többek között a kapus Pijetlovics, Sztefan Mitrovics, valamint a mieink dolgát többször megkeserítő Prlainovics és Filipovics. A szerbek persze nélkülük sem gyengék, de támadásban azért hiányoznak a klasszisok, túl nagy teher hárul Mandicsra.
További Sport híreink
A horvátok szinte végig kézben tartották a szoros találkozót, félidőben egy góllal, 5-4-re vezettek, végül 14-12-re győztek, egyértelműen a kapus Toni Popadic volt a legjobbjuk, aki ötvenszázalékos hatékonysággal védett.
A horvátok 2005 óta zsinórban kilencedszerre elődöntősök, 2007 óta pedig mindig érmesek voltak a vb-n. Ezúttal Spanyolországgal vagy Montenegróval találkoznak a fináléba jutásért. A legutóbbi két olimpián aranyérmes szerbek az előző világbajnokságon, illetve a legutóbbi Európa-bajnokságon sem jutottak az elődöntőbe.
Vizes vb, férfivízilabda, negyeddöntők: Görögország–Egyesült Államok 16-11 (3-1, 4-6, 3-0, 6-4) |
Borítókép: Lazic lóbál, Mandics süllyedve figyel (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
További Sport híreink
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Németországban is téma lett a megtévesztő magyar zászló + videó
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.

Súlyos büntetést szabott ki a FIFA a PSG csapatára a Real Madrid elleni meccse előtt
A PSG két játékosa, Willian Pacho és Lucas Hernández számára már véget ért a klub-vb.

Federer zavarba hozta az orosz teniszezőnőt, aki bosszúállásra készülhet + videó
Mirra Andrejeva 18 évesen ott van a legjobb nyolc között Wimbledonban, legutóbb húsz éve volt ilyesmire példa.

Ez lehet a legnagyobb baj a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon
Az amerikai szervezők szemrebbenés nélkül félbeszakítanak egy-egy meccset, ha a stadion közelében vihar tör ki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk