Henry Wingo még Szergej Rebrov idején csatlakozott a Ferencvároshoz, az amerikai védő a 2021 nyarán érkezett a bajnokcsapathoz. Azóta szerepelt a zöld-fehérekkel az Európa-liga csoportkörében, de idén, ahogy ezt a Ferencváros minden létező szinten kommunikálta, a Bajnokok Ligája csoportkör a cél. Wingo és csapata nem álmodozó típus, ez kiderült a védő Nemzeti Sportnak adott interjújából. – Nem álmodozunk a főtábláról, hanem elvárjuk magunktól, hogy eljussunk oda, ez pedig hatalmas különbség – nyilatkozta a 26 éves labdarúgó.
„Érezzük, hogy mit jelent ez a meccs a Fradi-családnak”
Henry Wingo akkora hangzavarra számít szerda este az Üllői úton, amilyet még soha nem tapasztalt. A Ferencváros amerikai labdarúgója már a Slovan Bratislava elleni Bajnokok Ligája-selejtező lázában ég, egyelőre nem foglalkozik a következő ellenféllel, de azt leszögezi, hogy a BL-csoportkör az idei célja a csapatának. A zöld-fehér csapat nem csak álmodozik, tesz is a céljaiért.

Wingo nem kíván előre szaladni az időben, mint ahogy azzal sem foglalkozik, hogy a svájci FC Zürich vagy az azeri Quarabag lenne-e jobb ellenfele a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. A védő tisztában van a harminc éve lejátszott Slovan elleni botránymeccs krónikájával, ezért is mondta, hogy „érezzük, mit jelent ez a párosítás a Fradi-családnak, ennek szellemében alaposan felkészültünk az ellenfélre.”
A játékos szerepelt már telt ház előtt a Groupama Arénában, ismeri a stadion atmoszféráját. Véleménye szerint elképesztő hangulatban zajlik majd a szerdai találkozó. – Akkora hangzavarra számítok, amilyet még nem éltem át Fradi-meccsen. A tábor most lesz a leghangosabb, és ha valami, akkor a stadionunk atmoszférája nyomaszthatja az ellenfelet – mondta Henry Wingo.
A teljes interjút ITT lehet elolvasni.
További Sport híreink
Borítókép: Wingo elképesztő hangzavarra számít a Slovan ellen (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ez történt a magyar válogatott öltözőjében: pokolhangulat, Rossi és Szoboszlai beszéde
A gólszerző Lukács Dániel értékelte a magyar válogatott írek elleni vereségét.

A kérdés, amire Csányi Sándor nem akart válaszolni az írek elleni vereség után
Az MLSZ elnökét igen megviselte, hogy a magyar válogatott lemarad a vb-pótselejtezőről is.

Szoboszlai dühében majdnem kárt tett magában, aztán erőt gyűjtött a vezekléshez + videó
Erre a végkifejletre, pláne 2-1-es magyar vezetésnél senki sem számított.

Dráma az utolsó másodpercekben: a sírból jött vissza, bravúrt ért el az FTC
Kilencgólos hátrányban is volt a magyar csapat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk