Egy éve az NB II-es Budafok ellen készült, most a németek ellen

Hétfőn megkezdte a munkát a magyar labdarúgó-válogatott, amely pénteken Németország, majd egy hét múlva Olaszország ellen lép pályára a Nemzetek Ligája utolsó két fordulójában. A csapat újonca, Mocsi Attila egy év alatt hatalmasat lépett előre, de az is különleges, hogy a felvidéki Lakszakállasról milyen messzire jutott.

Magyar Nemzet
2022. 09. 19. 18:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy éve ilyenkor Mocsi Attila a Haladás színeiben az NB II-ben futballozott, és a Budafok elleni bajnokira készült. A 22 éves középső védőt aztán idén januárban az élvonalbeli Zalaegerszeg szerződtette, amelyben rögtön az NB I-ben is megállta a helyét, most pedig már a német és az olasz válogatott sztárjait kellene majd levennie a pályáról – feltéve persze, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány úgy ítéli meg, készen áll a feladatra.

– Nagyon keményen dolgoztam, mindig lépésről lépésre szerettem volna haladni – nyilatkozta Mocsi Attila a válogatott telki edzőközpontjában. – Amikor az NB II-es Haladásban játszottam, az volt a célom, hogy az NB I-be kerüljek. Az NB I-ben az volt a célom, hogy a válogatottba kerüljek. Ez egy újabb lépcsőfok a pályafutásomban, nagyon örülök neki, hogy itt lehetek, szeretném kiélvezni ezt a pillanatot.

Mocsi játéka a mostani idényben tovább fejlődött, erre figyelt fel Marco Rossi is. A játékos hálás a ZTE nyáron kinevezett edzőjének, Ricardo Moniznak: – Mindenben előreléptem, de talán Ricardo Moniz érkezésének köszönhetem a legtöbbet, hiszen azóta elhiszem, hogy én is jó játékos vagyok, hogy fel tudok nőni a feladathoz a válogatott szinten is, nemzetközi szinten is. Ezt még bizonyítanom kell, de azért dolgozom, hogy megálljam a helyem.

A fiatal védő a Felvidékről, a mindössze 1200 lelkes Lakszakállasról származik, és nem felejti el, honnan jött: – Nemcsak Lakszakállast, hanem az egész Felvidéket is képviselem a válogatottban, és igyekszem a legjobb teljesítményt nyújtani. Szüleim kisfalusi életet élnek, ők is mondták, hogy élvezzem ki ezt a pillanatot, mert keveseknek adatik meg, nagyon izgulnak értem.

Mocsi Attila mellett a válogatottba tavaly november után visszatérő Varga Kevin nyilatkozott. A 13-szoros válogatott szélső ott volt a 2021-ben megrendezett Eb-n, de az elmúlt egy évben többet viaskodott korábbi klubjával, a Kasimpasával az elmaradt fizetéséért, mint a védőkkel a pályán. Hiába ment kölcsönbe a svájci Young Boysba a tavasszal, ott mindössze hat bajnokin játszott, majd a nyáron visszatért Törökországba, ezúttal a Hatayasporhoz, miközben a válogatott nélküle brillírozott júniusban a Nemzetek Ligájában.

– Az egyik szemem sírt, a másik nevetett – reagált Varga. – Nyilván sokkal nagyobb volt a boldogság, mint a szomorúság. Nekem is óriási élmény volt ezt a tévé előtt átélni, ugyanakkor az emberben ott van, hogy milyen jó lett volna ott lenni a csapattal, hiszen el tudom képzelni, mi lehetett a pályán és a pályán kívül is, milyen volt a hangulat az edzőtáborban, úgyhogy bízom benne, ez a két mérkőzés is hasonlóan sikeres lesz.

Varga idénye nem kezdődött túl jól, hiszen a Hatayaspor az idény első hat fordulójában mindössze egy pontot szerzett, a 26 éves játékos pedig szerény 215 percet kapott a pályán.

– Mivel viszonylag későn érkeztem a klubomba, az alapozás ki is maradt – magyarázta Varga. – Az első mérkőzés előtt kétheti edzésmunka volt a lábamban, ezért fokozatosan kaptam meg a lehetőséget. Mostanában már többet játszom, jó erőben érzem magam. Az idény elejéről beszélünk, nem úgy kezdtük a bajnokságot, ahogy szerettük volna, sok változás volt most a csapatomnál, edzőváltás is volt, ezért kicsit keszekusza a helyzet, de jó erőben érzem magam, és akármennyi lehetőséget is fogok kapni, úgy érzem, tudok segíteni a csapatnak.

Borítókép: Varga Kevin és Mocsi Attila (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.