Polgár Judit utódja világbajnok szeretne lenni

– Valóban csupán három és fél éves volt, amikor az édesapja megtanította sakkozni, s négyévesen már versenyen szerepelt?
– Igen, így történt. A szüleim úgy mesélték, olvasták, hogy a sakk és az úszás az a két sportág, amely gyerekkorban leginkább fejleszti a készségeket. Apukám ennek megörült, hiszen maga is sakkozott, helyesebben sakkozik ma is, s megtanította nekem a lépéseket, s miután ez könnyen ment, a játék alapjait. Igen, már négyévesen szerepeltem versenyen.

– Akkor tehát az édesapja úgymond a nevelőedzője ?
– Inkább csak az egyik. Már négyévesen felkért egy edzőt, Kosztolánczi Gyula bácsit, hogy ő foglalkozzon velem, mert bár apu maga is erős mesterjelölt, nem voltak edzői tapasztalatai, tartott tőle, hogy rossz irányba vinné el a tanításomat. Éppen ezért eleinte naponta ingáztunk Ajkáról Tapolcára, ahol hagyományosan erős sakk-klub működik, kimondottan az utánpótlás-nevelést szem előtt tartva. Úgy nyolcéves koromig ennek ellenére sokat sakkoztunk apuval is, sőt a mai napig megbeszéljük a partijaimat, de szakmai kérdésekbe már nem szól bele.

– Még csupán tizenöt éves, de felsorolni is sok, hány edzője volt. Nem bírták a tempót ön mellett?
– Dehogy… Általában egyszerre több edzőm is volt, s mindegyikükkel úgy három-négy évet dolgoztam együtt. Eleinte nagyon sokat segített Kustár Sándor, apukám gyerekkori barátja, aki Amerikában, Dél-Dakotában él, vele nagyon sokat beszélgettem, elemeztem Skype-on. Az időeltolódás miatt, emlékszem, rendre itthoni délután kettőkor kezdtünk el edzeni, s gyakran az estékbe nyúlt a közös munka. De sokat köszönhetek szintén Tapolcáról Istvándi Lajosnak, továbbá Ruck Róbertnek, Varga Zoltánnak, Nagy Gábornak, Czebe Attilának, Szabolcsi Jánosnak, az olimpiai bajnok Ribli Zoltánnak és természetesen a női válogatott szövetségi kapitányának, Papp Gábornak is.

– Meg tudja fogalmazni, mi ragadta meg a sakkban már egészen fiatalon?
– Nehezen, mert egyből az éreztem, ezt a játékot nekem találták ki. Az első pillanattól kezdve nagyon megszerettem, ami sikerélménnyel párosult, hiszen hamar jöttek az eredmények.

– Még kislányként egy-egy vereség után előfordult, hogy eltörött a mécses?
– Elvétve. Eleinte az edzőim is játékosan tanítottak és én is játéknak fogtam fel a sakkot, nem viselt meg egy-egy vereség. Legfeljebb akkor voltam szomorú, ha egy agyonnyert partit buktam el végül, vagy ha zsinórban jöttek a vereségek, amit egyetlen sakkozónak sem könnyű feldolgozni. Ám éppen azért, hogy kezelni tudjam az ilyen helyzeteket, már több mint öt éve sportpszichológus is segíti a felkészülésemet. Amikor első kiemeltként utaztam Brazíliá­ba, az U10-es világbajnokságra, egyre csak azt hallottam, hogy meg kell nyernem a tornát. A szüleim akkor kérték fel Harsányi Szabolcs Gergőt, hogy segítsen helyén kezelni ezt a nyomást, vele azóta is együtt dolgozom.

– Mikor dőlt el, mikor mondta ki legbelül, hogy sakkozó lesz?
– Talán hétévesen, az első komolyabb siker után, amikor megnyertem az Európai Unió bajnokságát. Ennél is meghatározóbb élmény, amikor kilencévesen Európa-bajnok lettem a tíz éven aluliak között.

Emlékszem, az összes többi korosztályban oroszok nyertek, én voltam az egyedüli kivétel. Felemelő érzés volt és hatalmas motivációt jelentett, ahogy álltam a dobogó a tetején és hallgattam a magyar himnuszt, amit az én tiszteletemre játszottak el.

– Volt már hullámvölgy a pályafutásában, érezte azt, hogy mi mindenről kell lemondania a sakk érdekében?
– Soha.

A sakk a szenvedélyem, azt érezném büntetésnek, ha nem sakkozhatnék.

A sakknak köszönhetően rá­adásul már tizenöt éves koromra a világ számos pontjára eljuthattam, még ha túl sok időm nem is volt soha, hogy rendesen szétnézzek. Egy-egy hosszabb, fárasztó verseny után persze pihenek kicsit. Olyankor egy fél nap is eltelik anélkül, hogy sakkoznék…

– A sakkozókat hajlamosak vagyunk amolyan csodabogaraknak tartani. Önnek például vannak barátai, eljár bulizni?
– Iskolába csak addig jártam, amíg megtanultam írni-olvasni, azóta magántanuló vagyok. Ennek ellenére vannak osztálytársaim most is, hiszen hivatalosan Ajkán a Bródy Imre Gimná­zium tanulója vagyok. Bulizni nem szoktam, de igen, vannak barátaim, akikkel olykor kimegyünk a városba meginni egy teát, beszélgetni, vásárolni, olykor közösen túrázunk, s jövő héten lesz az osztálykirándulás, amelyre én is elmegyek.

– Ha már iskola, tanulás, van kedvenc, illetve kevésbé kedvelt tantárgya?
– Félévenként szoktam vizsgázni, olyankor három hetet szánok a tanulásra. Nincs rá időm, hogy bármelyik tantárgyban elmélyedjek, de mindegyiket érdekesnek találom.

– S van hobbija a sakkon kívül?
– Naponta átlagosan nyolc-tíz órát sakkozom, de előfordul, hogy akár tizenkettőt is. A koncentráció fenntartásához fittnek kell lenni, ezért nagyon fontos a jó fizikai állóképesség is. Ennek érdekében rendszeresen mozgok, kocogok, s ahogy említettem, olykor kirándulok. Emellett szeretek zenét hallgatni és filmet nézni, bár zenében eltér az ízlésem a kortársaimétól. Inkább a retró felé hajlok, hétévesen Cseh Tamást hallgattam, Máté Péter, a Queen, az ABBA, a Boney M. a kedvencem.

– Kihagyhatatlan kérdés, megnézte a Netflixen a Vezércselt?
– Igen, s összességében tetszett.

Hatásos sorozat, noha szakmailag vannak benne kifogásolható jelenetek, s a főhős életvitelével képtelenség a csúcsra jutni.

Én is tapasztalom, hogy a film hatására megnőtt az érdeklődés a sakk iránt.

– A sakkozók túlnyomó többsége éjjeli bagoly. Ön sem kivétel?
– Én is későn fekszem le, de azért nem hajnalban, hanem úgy éjfél körül, s általában fél kilenckor kelek. Szinte egész nap sakkozom, este szoktam sportolni.

– Mire a legbüszkébb a pályafutása során?
– Egyértelműen az idei sakkolimpiára, amelyen jó játékkal, tíz partiból szerzett nyolc ponttal járultam hozzá a női csapat tizenegyedik helyéhez. Az utolsó forduló különösen nagy élmény volt. Másfél-másfélre álltunk az angolok ellen, az én partimon múlt a végeredmény. Döntetlen kinézetű állásban sikerült addig manővereznem, fárasztanom az ellenfelemet, míg végül sikerült legyőzni. Sose felejtem az ünneplést, amit a társaktól kaptam. Jelentős eredmény az is, hogy tavaly megnyertem az online rapid világbajnokságot.

– Aminek a döntőjében egy évvel korábban még alulmaradt a holland Eline Roebersszel szemben. Papp Gábor akkor azt nyilatkozta, kissé gyanús partiban kapott ki tőle. Az elmúlt hetekben a csalás egyenesen az érdeklődés fókuszába került azután, hogy Magnus Carlsen visszalépett a Saint Louis-i versenytől, majd manipulálással vádolta meg Hans Niemannt. Mit gondol minderről?
– Először is, ma már biztos vagyok benne, Eline Roebers tiszta körülmények között győzött le. Ma is ő a legfőbb riválisom, a korosztályos világranglistán egyedül ő előz meg.

A Carlsen–Nie­mann-afférről nem tudok mit mondani, remélem, egyszer majd kiderül az igazság. Természetesen sokat árt a csalás a sakknak, szerencsére nem érzem azt, hogy ez engem érintene.

Különben is jobban szeretek tábla mellett játszani, ahol erre sokkal kisebb a lehetőség.

– Tavaly decemberben 2362 volt az Élő-pontja, utána azonban visszaesett 2313-ra. Túl gyors volt a fejlődése üteme?
– Nem állítom, hogy az Élő-pont nem fontos, de nem is mindenható. Sokkal fontosabb a játékerő. Igen, volt egy rosszabb sorozatom, de tudni kell, hogy rendszeresen férfiak, jellemzően férfi nagymesterek között versenyzem. Ellenük elég egy hiba, és már úszik is a parti. A fejlődésem érdekében mégis ez a helyes út.

Polgár Judit a példaképe

– Talán Polgár Judithoz hasonlóan ön is a férfiak között szeretne érvényesülni?
– Nem, a nagy tornákon, idővel, remélem, majd a világbajnoki ciklusban a nők között szeretnék indulni, de jobban szolgálja a fejlődést, ha a férfiak között versenyzem.

Polgár Judit a példaképem, elképesztő, hogy ő annak idején a férfiak között bekerült a legjobb nyolc közé és szerepelhetett a világbajnokjelöltek tornáján. Sok segítséget kapok tőle, az alapítványán keresztül is támogat, és nagyon sok hasznos tanáccsal lát el.

– S mit gondol, a nők képesek olyan teljesítményre a sakkban, mint a férfiak?
– Polgár Judit példája azt bizonyítja, hogy igen. Talán meg lehet ismételni az eredményeit. Ugyanakkor az is igaz, hogy a férfiak között a korosztályomban itthon is vannak nálam jobbak, a fiúk valamiért erősebbek, aminek az okára most még nem tudom a magyarázatot. Bárcsak tudnám, mert akkor azzal is tisztában lennék, hogy mit kellene másképp csinálni.

– Érthető, hogy Polgár Judit a példaképe. S kinek a játékstílusa van önre a legnagyobb hatással?
– Úgy tartják, a fiatalok általában az éles varikat kedvelik, én némileg kilógok a sorból, nem hajszolom az olyan megnyitásokat, mint például szicíliai védelemben a Najdorf-változat, amelyben világos és sötét is támad ezerrel a szárnyon, s aki gyorsabb, az mattot ad. Szeretem a királyfutót g3-ra fejleszteni, talán éppen apukám hatására, meglepett, amikor kislányként ezt láttam tőle snellpartikban. Anatolij Karpov és Tigran Petroszjan játéka van rám a legnagyobb hatással, elképesztő érzékkel fokozták győzelemig a pozíciós előnyt.

– Mi a következő nagy célja?
– Október tizenegyedikétől huszonharmadikáig rendezik Szardínián az U20-as világbajnokságot, ahol a fér­fiak között indulok. Kemény próba lesz, remélem, sikerül javítani a női Európa-bajnokság után, amelyen, talán, mert fáradt voltam, nem igazán ment a játék, elmaradtam az elvárástól.

– S a későbbiekben? Ki meri mondani, hogy világbajnok szeretne lenni?
– Fiatalon szerintem a legtöbb sakkozó így gondolkodik.

Igen, miért is tagadnám, hogy ez hajt, ez a célom.

Az a legfontosabb, hogy a fejlődésem töretlen maradjon, mindig a tudásomnak megfelelő célokat kell kitűzni.

Borítókép: Naponta akár tizenkét órán át is sakkozik, fontos, hogy fenntartsa a koncentrációt