Erling Haaland eddig minden sorozatban megcsillogtatta a tehetségét, és bár a Premier League-hez való alkalmazkodás sokaknak időbe telik, a 22 éves támadó esetében ez sem jelentett gondot. A norvég futballista 2022 nyarán igazolt a Manchester Cityhez, azóta húsz fellépésén 26 góllal örvendeztette meg az égszínkékek szurkolóit. Szerdán a Leeds United kapuját kétszer is bevette, így már húsz találatnál jár az angol élvonalban. Haaland a szerdai duplájával PL-rekorder lett, hiszen mindössze tizennégy meccsre volt szüksége a húszgólos határ eléréséhez az angol ligában (a korábbi csúcstartó a sunderlandi Kevin Phillips volt 21 mérkőzéssel).
A támadónak egyébként is különleges jelentőségű volt a szerdai találkozó, mivel kedvenc és egyben szülővárosa csapata ellen lépett pályára. Az ifjabb Haaland édesapja, Alfie mindkét klubban megfordult.
– Boldog vagyok, ez egy jelentős pillanata a karrieremnek. Még a legőrültebb álmaimban sem tudtam elképzelni, hogy a Manchester City játékosaként az Elland Roadon gólt lövök a Leeds kapujába – ismerte el Haaland, majd hozzátette, szerdán akár öt gólt is szerezhetett volna, ha Illan Meslier kapus nem fog ki rajta.
Norvégia nem jutott ki a katari világbajnokságra, így a fiatal támadó csak a távolból nézhette a viadalt. Ezt bevallása szerint nehezen viselte.
– Otthon voltam, és fortyogtam amiatt, hogy nem lehetek ott a világbajnokságon. Az, hogy láttam, mások gólokat szereznek és meccseket nyernek a világbajnokságon, felpiszkált, motivált és irritált engem. Éhesebb vagyok a sikerre, mint valaha, és teljes mértékben készen állok a folytatásra – tette hozzá.
Haaland tehát ott folytatta, ahol a vb-szünet előtt abbahagyta, Pep Guardiola viszont a duplája ellenére is meglepő véleményt fogalmazott meg a tanítványáról, aki szerinte nincs csúcsformában. A Manchester City menedzsere úgy látja, októberben elszenvedett sérülése még rányomja a bélyegét a csatár teljesítményére. Mint azt Guardiola elárulta, Haaland a klub abu-dzabi edzőtáborában csak egy tréningen vett részt a társaival.