
– Ki a kedvenc játékosotok? – faggatjuk a gyerekeket, akik a fezi zsidó negyed kapujában kergetnek egy meglehetősen nyúzott labdát. – Hakimi! – vágják rá kórusban. Hát persze, hogy Achraf Hakimi. A média szinte csüng a válogatott hősének minden mozdulatán. Hakimi alapítványt hívott életre a fogyatékkal élő gyerekek megsegítésére. Hakimi Marrákesben nyaralt. Hakimi teafőző versenyre hívja csapattársait. Hakimi elválik, felesége 11 millió dollárt követel – szedhetjük csokorba csak az elmúlt bő hónap szalagcímeit. És persze ami mindenkit lázban tart: hol folytatja a Paris Saint-Germain védője? A zuhanyhíradó szerint ugyan szerződése 2026-ig szól, fizetése heti 175 ezer euró (65 millió forint), piaci értéke pedig 70 millió euró (26 milliárd forint) körül mozog, de a Manchester City hajlandó lenne mélyen a zsebébe nyúlni érte, bár a 24 éves sportoló szíve inkább egykori klubjához, a Real Madridhoz húz.

Állami akadémia
Csillagászati összegek, nem csoda, hogy a labdarúgás óriási kitörési lehetőséget jelent a fiataloknak.
A sportba VI. Mohamed király – maga is lelkes szurkoló – is fektet, 2008-ban álmodta meg a főváros melletti Saléban a róla elnevezett labdarúgó-akadémiát. Az intézmény európai színvonalú, sőt nem is titkoltan európai mintát követ, francia, spanyol és holland szakemberek keze alatt pallérozódnak a gyerekek. Már a szigor is európai: szülői engedély nélkül nem nyilatkozhatnak lapunknak a növendékek.
A rövid bejáráson annyit azért elárulnak, hogy tehetségkutatók, úgynevezett scoutok járják Marokkót ígéretes labdarúgók nyomában.
Az akadémia nagyjából félszáz 12 és 18 év közötti fiút nevel, de az országban már több ilyen is működik. A bentlakásos iskolában párban jár az oktatás és az edzés. A feladat teljes embert kíván, az órák előtt és után napi két kötelező edzést, továbbá sportelméletet, egyéni felkészítést és rehabilitációt követően nem sok idő jut videójátékokra vagy biliárdra. Habár ottjártamkor a szünidő miatt éppen elég szellős az intézmény, így is mindenütt zajlik az élet: a rehabilitációs szobában egy fiún „dolgoznak” valamilyen csúcsmodern géppel, az edzőteremben kőkeményen súlyzózik egy srác, az egyik pályán pedig éppen edzést tartanak. Kíváncsiságból megvizsgálom: a gyep jól bírja az afrikai klímát.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!