Méghogy sivatagban nem lehet focizni! Marokkó az élő cáfolat erre. Bármerre vigyen az utunk, minden falu határában ott a pálya. Lehet, hogy a földje vörös, mint a marokkói zászló alapja, és kicsit lejtős, mint az Atlasz hegység. Vagy hogy csak két leszúrt cölöp a kapu. De mindenütt rúgják a bőrt. Rúgják Casablanca óceánparti sétányán, Rabat modern, zöld gyepes terein és Fez bazárjainak szűk sikátoraiban is. Reggeltől estig, hőségben és szélben. Az Aranycsapat idejében Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor játszhattak még így a grundon.
Aranycsapat született?
Marokkó valóságos focilázban ég, különösen amióta a nemzeti tizenegy a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságon az előkelő negyedik helyet szerezte meg, miután a spanyolok és portugálok búcsúztatását követően a bronzmeccsen végül vereséget szenvedtek a horvátoktól. Sem arab, sem afrikai csapat még soha nem jutott olyan magasra, mint az Atlasz oroszlánjai. A mérkőzéseket az egész ország nézte, százezrek ünnepeltek az utcákon, a válogatott névsorát kicsik és nagyok, nők és férfiak még most is betéve fújják. De a játéka mellett az alázatosságával is kiemelkedő csapat a nemzetközi közösség szimpátiáját is elnyerte.
Egyszerre szurkolt nekik a teljes arab világ, az afrikai kontinens, illetve azok a semlegesek, akik örültek végre egy üde színfoltnak a „sztárnemzetek” között.
A megnövekedett érdeklődés egyébként a turizmuson is pontosan tetten érhető. Az országba tavaly decemberben 12 százalékkal több külföldi érkezett, mint 2019-ben, Marokkóra 273 százalékkal többen kerestek rá a Google-ön, a közösségi médiában pedig 764 százalékkal emelkedett az említések száma. Nem csoda, hogy a marrákesi bazár kínálatában már a világbajnokság trófeájának műanyag replikáját és a sztárjátékosok mezeit is árulják.
Kitart majd a lendület, megszületett a marokkói Aranycsapat? Erre csak az idő ad majd választ. Az oroszlánok azóta idén egy barátságos mérkőzésen márciusban elbántak Brazíliával, de csak döntetlenre futotta Peru és a Zöld-foki Köztársaság ellen, legutóbb az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjében pedig alulmaradtak Dél-Afrikával szemben. Marokkó mindenesetre lelkes, büszke, és imádják a válogatottat.
– Ki a kedvenc játékosotok? – faggatjuk a gyerekeket, akik a fezi zsidó negyed kapujában kergetnek egy meglehetősen nyúzott labdát. – Hakimi! – vágják rá kórusban. Hát persze, hogy Achraf Hakimi. A média szinte csüng a válogatott hősének minden mozdulatán. Hakimi alapítványt hívott életre a fogyatékkal élő gyerekek megsegítésére. Hakimi Marrákesben nyaralt. Hakimi teafőző versenyre hívja csapattársait. Hakimi elválik, felesége 11 millió dollárt követel – szedhetjük csokorba csak az elmúlt bő hónap szalagcímeit. És persze ami mindenkit lázban tart: hol folytatja a Paris Saint-Germain védője? A zuhanyhíradó szerint ugyan szerződése 2026-ig szól, fizetése heti 175 ezer euró (65 millió forint), piaci értéke pedig 70 millió euró (26 milliárd forint) körül mozog, de a Manchester City hajlandó lenne mélyen a zsebébe nyúlni érte, bár a 24 éves sportoló szíve inkább egykori klubjához, a Real Madridhoz húz.
Állami akadémia
Csillagászati összegek, nem csoda, hogy a labdarúgás óriási kitörési lehetőséget jelent a fiataloknak.
A sportba VI. Mohamed király – maga is lelkes szurkoló – is fektet, 2008-ban álmodta meg a főváros melletti Saléban a róla elnevezett labdarúgó-akadémiát. Az intézmény európai színvonalú, sőt nem is titkoltan európai mintát követ, francia, spanyol és holland szakemberek keze alatt pallérozódnak a gyerekek. Már a szigor is európai: szülői engedély nélkül nem nyilatkozhatnak lapunknak a növendékek.
A rövid bejáráson annyit azért elárulnak, hogy tehetségkutatók, úgynevezett scoutok járják Marokkót ígéretes labdarúgók nyomában.
Az akadémia nagyjából félszáz 12 és 18 év közötti fiút nevel, de az országban már több ilyen is működik. A bentlakásos iskolában párban jár az oktatás és az edzés. A feladat teljes embert kíván, az órák előtt és után napi két kötelező edzést, továbbá sportelméletet, egyéni felkészítést és rehabilitációt követően nem sok idő jut videójátékokra vagy biliárdra. Habár ottjártamkor a szünidő miatt éppen elég szellős az intézmény, így is mindenütt zajlik az élet: a rehabilitációs szobában egy fiún „dolgoznak” valamilyen csúcsmodern géppel, az edzőteremben kőkeményen súlyzózik egy srác, az egyik pályán pedig éppen edzést tartanak. Kíváncsiságból megvizsgálom: a gyep jól bírja az afrikai klímát.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a marokkói válogatott több játékosa külföldön nevelkedett, gyakran kettős állampolgár. Achraf Hakimi is Spanyolországban látta meg a napvilágot, a getaféi Colonia Ofigeviben kezdett el focizni, mielőtt nyolcesztendősen a Real Madrid vette szárnyai alá. Hogy miért nem lett inkább spanyol válogatott, amikor a képességei minden bizonnyal meglettek volna hozzá? Választását szűkszavúan annyival indokolta, hogy mindig is jobban azonosult afrikai gyökereivel, a spanyolok között „nem érezte otthon magát”.
Azért már a VI. Mohamed Labdarúgó-akadémia is tud felmutatni szép sikereket. Csak a nemzeti tizenegy közül többen játszanak európai elit bajnokságokban, itt szerezte meg az alapokat például Jusszef en-Neszjrí, a Sevilla csatára, Nájf Ákerd, a West Ham United hátvédje, Hamza Mendíl, a belga OH Leuven védője, vagy Azádin Únáhí, a Marseille középpályása. Az intézmény alapvetően non-profit jellegű, tehát nem az a célja, hogy nyereséget termeljen a fiatal tehetségek eladásából, de ettől még segítséget nyújtanak kezdő karrierjük egyengetésében. Konkrét összegeket persze nem árultak el, de annyit igen, hogy legfőképpen európai – francia és spanyol – klubokkal állnak kapcsolatban, illetve nyitnak a tengerentúlra és Afrika felé is.
Olyan esetet sajnos még nem tudtak felidézni, hogy magyar csapattal üzleteltek volna, vagy legalább egy utánpótlás tornára küldtek volna meghívást.
Pedig a marokkói labdarúgás már Magyarországon is bemutatkozott, hiszen a marokkói származású, de Belgiumban született Ryan Mmaee és testvére, Samy a Ferencváros csapatát erősíti.
