Megint előkerült Talant Dujsebajev, pontosabban még mindig napirenden van a kirgiz származású spanyol edző, a lengyel Kielcét irányító szakember esetleges szegedi kinevezése. Először a januári vb alatt vetődött fel Dujsebajev neve, de akkor a Kielce megmenekült az anyagi ellehetetlenüléstől, és ugyan az edző ugyan nem kapott hosszú távú garanciát a játékoskeret egyben tartására, mégis maradt, mert azt ígérték neki, hogy március utolsó napjaiban megoldódik a csapat pénzügyi háttere.
A szegedi edzőváltás felülírja a két ősi rivális párharcát a BL-ben
A férfikézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágója lefutottnak tűnik. A Veszprém idegenben nyert a múlt héten 36-23-ra a Szeged ellen, a mai visszavágó előtt a szegedi edzőváltás, Talant Dujsebajev és néhány kielcei játékos leigazolása a téma Szegeden.

Március vége van, de továbbra sem jelentette be a tavalyi BL-döntős, hogy miképpen képzeli el a csapat egyben tartását, létezik-e olyan pénzügyi garancia, amivel a városban lehet tartani a játékosokat és az edzőt, a korábbi magyar kapitányt, Dujsebajevet. A szezon végén távozó Juan Carlos Pastor pótlására még mindig keresi a megfelelő utódot az OTP Bank-Pick Szeged, de nem lenne meglepő, hogy akár már a héten bemutatná a magyar bajnok.
Az 54 éves spanyol vezetőedző mellett egyes források szerint három francia játékos, és Dujsebajev két fia, Alex és Daniel is csatlakozhat a szegediekhez. A dán GOG-hez igazoló Alexander Blonz helyére a vb-ezüstérmes francia balszélső, Dylan Nahi; a PSG-hez szerződő Kent Robin Tönnesen helyére az idei vb legjobb jobbátlövőjének választott 30 éves spanyol, Alex Dujsebajev, Bogdan Radivojevics helyére a francia jobbszélső, Benoit Kounkoud költözhet Szegedre. A Dinamo Bukaresthez szerződő Rosta Miklós helyére az olimpiai bajnok francia beálló, Nicolas Tournat érkezhet; és természetesen a balátlövőként és irányítóként is bevethető Daniel Dujsebakev is csatlakozhat a kerethez.
A héten alighanem világosabb lesz a kép Szegeden. De addig is hátra van még egy, tét nélkülivé zsugorodott visszavágó a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: a hazai pályán összeszedett 13 gólos hátránya után a Szeged Veszprémben fejezi be az idei BL-szereplését.
További Sport híreink
Borítókép: Dujsebajev és a fiai Szegedre költözhetnek (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Óriási focidráma Pakson, erre senki sem gondolt
Hiába vezetett Bognár György együttese és hiába játszott emberelőnyben, nem tudott nyerni. Óriási meccset játszott egymással a két csapat.

Újabb pofon a Vasasnak, de a Honvéd is kikapott az NB II-ben
A Vasas az újonc Karcag otthonában szenvedett vereséget az NB II-ben. A Honvéd Ajkán kapott ki 1-0-ra úgy, hogy az Ajka a 68. perctől kezdve emberhátrányban játszott.

Potyagól, bombagól: a Verebes-korszakot idézte fel a Győr
Elsöprő első félidei játékának is köszönhette az ETO, hogy Budapesten simán nyert az MTK ellen.

Az ETO kupaellenfelének drámája: kihagyott 11-es, két elvett gól és Bolla Bendegúz sérülése
Az osztrák Rapid Wien a 90. percben 11-est hibázott, így nem tudott győzni hazája bajnokságában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk