Három hete jelentette be a Panathinaikosz, hogy 2026 nyaráig szerződtette az NK Osijektől távozó magyar válogatott középpályást, Kleinheisler Lászlót. Akkor a csapat a görög bajnokságban négy pont előnnyel állt a második helyezett AEK Athén előtt. Azóta ez megfordult, a Panathinaikosz előbb otthon kikapott a PAOK-tól 3-0-ra, majd most hétfőn este 1-0-s vereséget szenvedett az Aszterasz Tripolisztól, és az idényben először nem az első helyen áll, az AEK Athén két ponttal megelőzi.
Kleinheisler László csaknem azonnal hőssé vált az új csapatában
Szerződtetése óta most először léphetett pályára Kleinhesler László az új csapatában, a Panathinaikoszban. A beállása után gyorsan egyenlíthetett volna az Aszterasz Tripolisz ellen, ám kihagyta a helyzetet, az együttese pedig visszacsúszott a második helyre a görög bajnokságban.

A hétfői mérkőzés magyar szempontból azért érdekes, mert ezen debütált új csapatában Kleinheisler László. A 81. percben Palacios helyére állt be 1-0-s hazai vezetésnél, és a klub honlapjának a beszámolója szerint egy perc múlva helyzetbe került, de nem tudott a hálóba találni, pedig hőssé válhatott volna az egyenlítéssel. Igaz, csapattársa, Joannidisz pár perccel később még nagyobb ziccert hibázott el.
Borítókép: ezzel a képpel köszöntötte új klubja Kleinheisler Lászlót (Fotó: Pao.gr)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Őrjöngenek és szabotázsról beszélnek a románok a brutalitás után, a bíró beismerte hibáját
Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

30 éves átkot tört meg a magyar válogatott, emlékszik rá?
November 15-én volt 10 éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Kvízünk kitöltésével tesztelheti, mennyire emlékszik az akkor történtekre.

Harminckét éve már megtörtént a csoda, amivel Szoboszlaiék egyenes ágon kijuthatnának a vb-re + videó
1993-ban a világ egyik legjobb csapata hihetetlen körülmények között maradt le a vb-ről – a felét már „megcsinálták” a portugálok.

Csak egy mérkőzés fogható a magyar–ír vb-selejtezőhöz – így állnak most a csoportok
Az utolsó forduló előtt még csak három európai válogatott vb-kijutása biztos, az viszont eldőlt, hogy a Nemzetek Ligája útján kik játszhatnak pótselejtezőt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk