Az országúti kerékpár egynapos versenyei közül öt emelkedik ki presztízsben. Vasárnap a Milánó–Sanremo után az idei második Monumentumot rendezték, a flandriai körversenyt, amely egyedülálló módon 1919 óta egyszer sem maradt el.
Őrült manőver, azonnal kizárták a taroló versenyzőt
Két komoly bukás is borzolta a kedélyeket az országúti kerékpárosok egyik legrangosabb egynapos versenyén. A flandriai körverseny a szlovén Tadej Pogacar (UAE) győzelmével ért véget.

A 273 kilométeres távnak sokan a felét sem tudták teljesíteni, miután egy őrült manőver tömegbukást okozott. A versenybírók azonnal kizárták a vétkest: a lengyel Filip Maciejuk (Bahrain Victorious) a felhívásukra a lemaradt a többiektől, majd leszállt a kerékpárjáról, ezúttal már biztonságosan.
– Nagyon sajnálom hibát, amellyel a bukást okoztam. Remélem, minden érintett épségben megúszta. Ennek nem kellett volna megtörténnie, nagyon rosszul mértem fel a helyzetet – ismerte el hibáját Maciejuk.
A bukásban elesett az egyik nagy esélyes, a hazai pályán versenyző Wout van Aert (Jumbo–Visma), de ő gyorsan folytatni tudta a versenyt. A 2016-os győztes, a szlovák Peter Sagan (TotalEnergies) viszont a bukás után feladta utolsó flandriai körversenyét, a legrosszabbul pedig Tim Wellens (UAE) járt, aki kulcscsonttörést szenvedett.
Nem ez volt az egyetlen nagy bukás, az eritreai Biniam Girmay (Intermarché–Circus–Wanty) a huszonharmadik születésnapján került a darálóba. Nem ő a legszerencsésebb kerékpáros, tavaly amiatt kellett feladnia a Magyarországról indult Girót, mert szemen lőtte magát a pezsgősdugóval.
Bár Wellens személyében fontos segítőjét vesztette el, a flandriai körverseny így is a szlovén Tadej Pogacar (UAE) győzelmével ért véget. A Tour de France kétszeres bajnoka ismét bizonyította, hogy minden hangszeren játszik, az öt Monumentumból immár hármat is megnyert pályafutása során.
Másodikként a holland Mathieu van der Poel (Alpecin–Deceuninck) ért célba, a harmadik helyért a dán Mads Pedersen (Trek–Segafredo) lehajráza Van Aertot.
Borítókép: Maciejuk (narancssárga felsőben) itt még ment tovább. (Fotó: Eurosport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Durvul a török bundabotrány, válogatott futballistát is letartóztattak
Az őrizetbe vett 29 labdarúgóból 27-et azzal gyanúsítanak, hogy a saját csapatuk mérkőzésére fogadtak.

A norvégok ismét háborognak a női kézilabda vb-n, már a sportág jövője is veszélyben
A világbajnokság fő esélyese hiába menetel, megint a panaszkodás van a középpontban.

„Nem normális" – legfőbb riválisának visszavágó világbajnokunk kifakadt az Eb-n
Sárkány Zalán magyar versenytársa visszalépett, de jó néhány honfitársa így is továbbjutott pénteken.

A vb-címért küzdő F1-pilóta máris hátrányba került Abu-Dzabiban, ő mégis vigyorgott
Az első három helyezettet mindössze tizenhat ezredmásodperc választotta el a szezonzáró első szabadedzésén.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Durvul a török bundabotrány, válogatott futballistát is letartóztattak
Az őrizetbe vett 29 labdarúgóból 27-et azzal gyanúsítanak, hogy a saját csapatuk mérkőzésére fogadtak.

A norvégok ismét háborognak a női kézilabda vb-n, már a sportág jövője is veszélyben
A világbajnokság fő esélyese hiába menetel, megint a panaszkodás van a középpontban.

„Nem normális" – legfőbb riválisának visszavágó világbajnokunk kifakadt az Eb-n
Sárkány Zalán magyar versenytársa visszalépett, de jó néhány honfitársa így is továbbjutott pénteken.

A vb-címért küzdő F1-pilóta máris hátrányba került Abu-Dzabiban, ő mégis vigyorgott
Az első három helyezettet mindössze tizenhat ezredmásodperc választotta el a szezonzáró első szabadedzésén.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!