Budapest az otthona, a Fradi a csapata, Ramírez visszavágyik

Cristian Ramírez visszatérésének híre időről időre felröppen. Az ecuadori balhátvéd két éven át, 2015 és 2017 között volt a Ferencváros játékosa, majd jó pénzért Oroszországba, az FK Krasznodarhoz igazolt. Jól érzi magát a Fekete-tenger melléki városban, de Budapestet tekinti az otthonának, hiszen magyar a felesége, aki már három kislánnyal ajándékozta meg.

Magyar Nemzet
2023. 04. 19. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A villámgyors szélső védőt sokáig a brazil Roberto Carloshoz hasonlították, 16 éves korában a német Borussia Dortmund és az angol Tottenham is megpróbálta átigazolni, csakhogy az akkor érvényben lévő, 18 év alatti játékosok szerződtetésére vonatkozó UEFA-szabály miatt meghiúsult a megállapodás. Az ecuadori futballista később – 2013-ban – a német Fortuna Düsseldorfhoz került, ahol kevés játéklehetőséget kapott, és előbb kölcsönben, majd végleg a Ferencváros labdarúgója lett.

Az FTC nem mindennapi üzletet csinált a szerződtetésével: 180 ezer euróért vette meg a játékjogát, majd 1,5 millió euróért adta tovább az FK Krasznodarnak 2017-ben. Ramírez értéke 2019-ben volt a legmagasabb (7,5 millió euró), jelenleg ötmillió euróra taksálja a Transfermarkt, ami, tekintve az orosz futball bizonytalan helyzetét, szép summa. Ennyit aligha tud érte fizetni a Fradi, de ahogy közeleg az ecuadori játékos szerződésének lejárta, egyre nagyobb esélye lehet a visszatérésnek.

Borítókép: Cristian Ramírez a felesége és három kislánya társaságában az FK Krasznodar stadionjában


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.