Az életben maradásért küzdenek a magyar fiatalok

A magyar válogatott Írországgal találkozik ma este Felcsúton az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában. Belvon Attila csapatának a döntetlen is elég a továbbjutáshoz, de ez nem jelenti azt, hogy védekező futball-lal akarja elérni a célját a magyar válogatott.

Magyar Nemzet
2023. 05. 23. 7:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vasárnapi regenerációt követően tegnap a magyar keret minden tagja teljes értékű edzésmunkát végzett, vagyis Írország ellen mind a húsz játékosra számíthat Belvon Attila.

– Az elmúlt két napban próbáltuk a lengyelek elleni mérkőzés pozitívumait erősíteni a játékosokban, mert a vereség ellenére voltak ilyenek is, az más kérdés, hogy öt gólt egyetlen mérkőzésen sem szabad kapni – fogalmazott az MLSZ hivatalos honlapján Belvon Attila szövetségi edző. – A játékosok is érezték, hogy több lehetett volna az előző mérkőzésben, és azzal is tisztában vannak, hogy az írek ellen nem követhetünk el olyan hibákat, mint szombaton. Támadásban szeretnénk megtartani azt a tudatos játékot, amellyel két mérkőzésen hat gólt szereztünk eddig a csoportban, ugyanakkor védekezésben stabilabbnak, fegyelmezettebbnek kell lennünk. Nagy hibát követnénk el, ha döntetlenre próbálnánk játszani kedden. Gólokat akarunk lőni, győzni akarunk, és ebben a csapatban minden megvan ahhoz, hogy el is érjük a célunkat az írek ellen.

Az írek elleni mérkőzés kedden 20 órakor kezdődik (tv: M4 Sport) a felcsúti Pancho Arénában. A már biztos csoportgyőztes lengyelek a pont nélkül álló, és biztosan búcsúzó walesiekkel játszanak ugyanekkor Budaörsön.

Az A csoport állása: 1. Lengyelország 6 pont, 2. Magyarország 3 (6-5), 3. Írország 3 (4-5), 4. Wales 0. 

Borítókép: A magyar válogatott sorsdöntő meccsre készül (Fotó: mlsz.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.