1942-ig a versenyre kétévente került sor, ezután a háború miatt kimaradt néhány esztendő, a viadal 1947-ben indult újra. A verseny egyre népszerűbb lett, s 1955-ben a Nemere II. nevű 75-ös cirkáló 10 óra 40 perc alatt teljesítette a távot. Ezt a fantasztikus rekordot csak 57 évvel később, 2012-ben sikerült megdöntenie egy hightech anyagokból készült katamaránnak. 2001 óta a versenyt már évente rendezik meg, s Európa legnagyobb tókerülő viadala lett, amelyen rendszeresen több mint hatszáz hajó indul el.
Légvonalban 160 km a versenytáv
A Kékszalag versenytávja légvonalban mintegy 160 kilométer. Persze a vitorlások nem egyenes vonalban teszik meg a távot: úgy navigálnak, hogy a lehető legrövidebb idő alatt célba érjenek. A rajt- és célvonalat a balatonfüredi kikötő előtt tűzik ki. Az első pályajel északkeleti irányban, Balatonkenese előtt található. Ezt elhagyva a hajók a déli part legnagyobb települése, Siófok felé haladnak. Innen a Tihanyi-szoroson át hajózva a Balaton délnyugati csücskében Keszthely a következő állomás, ahonnét már újra északkeletnek, azaz visszafelé hajóznak a Balaton hosszában, hogy elérjék a balatonfüredi célt.
Rekordok, hajók, kormányosok
Az első, 1934-es Kékszalag győztese a Rabonbán nevű 30-as cirkáló lett, amely 21 hajó között ért elsőnek célba. Kormányosa Ugron Gábor, a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség elnökeként is támogatta a verseny létrejöttét. A versenyt kétszer nyerte el női kormányos: 1940-ben és 1942-ben Kultsár Istvánné Gordon Evelyn vezette győzelemre a Tramontana 8R yachtot. Emlékére ma minden Kékszalagon a legjobb női egység nyeri el a Gordon Evelyn vándordíjat. A „Trami” egyébként a mai napig a Kékszalag történetének legsikeresebb hajója: összesen hétszer diadalmaskodott. A gyönyörűen felújított vitorlás legutóbb 1989-ben győzött.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!