Sokan úgy gondolják, hogy Szoboszlai Dominik akkor kezdett el látványosan éretten futballozni Lipcsében az előző idényben, miután Marco Rossi őt nevezte ki a magyar válogatott csapatkapitányának. A mindössze 22 éves középpályás nem roppant meg a felelősség súlya alatt, sőt még inkább vezérként kezdett el viselkedni, ami a lipcsei teljesítményén is meglátszott, s ennek köszönhetően nemcsak felfigyelt rá a Liverpool, hanem kifizette a hetvenmillió eurós kivásárlási árát. Innen nézve jogos a kérdés, hogy mekkora Rossi szerepe abban, hogy Szoboszlai ilyen gyorsan eljutott a világ egyik legnépszerűbb klubjába.

– Nem fogok azzal kérkedni, hogy szerepem van ebben – hárította el a felvetést Rossi a tőle megszokott egyenességgel. – Dominik leginkább saját magának lehet hálás, egészen kiskora óta dolgozik azért, hogy erre a szintre jusson. Nem rólam van itt szó, így meg is maradnék a háttérben. Persze sokat beszéltem Dominikkal, amikor még nem volt teljesen biztos a döntésben, aztán neki, a családjának és a menedzsmentjének is gratuláltam a bejelentés után. A Liverpool játékosának lenni hatalmas eredmény. Mindenki azt várja, hogy a legjobbak közé lépjen a jövőben.
Rossi szerint ebben sokat segíthet Szoboszlainak Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, akit a világ egyik legjobb edzőjének tart.
– Szoboszlai érdekes játékos, és fontos tagja lesz a Liverpoolnak – jósolta Rossi. – Megpróbálják újraépíteni a középpályát, rá és Alexis Mac Allisterre alapoznak. Biztos vagyok benne, hogy Dominik Liverpoolban megteszi a következő lépést, ami már topjátékossá teszi.
Marco Rossi szerint Szoboszlai született vezér
Arról is kérdezték a kapitányt, hogy nem volt-e nehéz döntés egy ennyire fiatal játékost megbízni azzal, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya legyen. Ami egyébként nem is volt megszokott, hosszú ideje a keret legrutinosabb tagjai közül került ki a kapitány, Szoboszlai előtt ilyen volt Szalai Ádám, Dzsudzsák Balázs, Juhász Roland, Gera Zoltán vagy Király Gábor is.
– Megvolt az okunk rá, hogy őt bízzuk meg a kapitányi karszalag viselésével és annak minden felelősségével – reagált Rossi. – A legfontosabb a személyisége, született vezér. A jelent és a jövőt is szem előtt tartottuk a döntésnél, őt pedig büszkeséggel tölti el, hogy ő viseli a karszalagot. Amikor először láttam játszani, még nem volt tizennyolc, de nem sokkal később már debütált a válogatottban. Elképesztő személyisége van, az első perctől lenyűgözött. Emberként és játékosként is sokat fejlődött az elmúlt egy évben, és nincs kétségem afelől, hogy ezután még többet fog.