
Olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok súlylökőnk, Márton Anita idei legjobbjával, 18,40 méterrel győzött; nem kérdés, hogy kijut a vb-re, az ob előtt 20. volt a rangsorban, és neki is a legjobb 36 közé kell bekerülnie.
– Kicsit gyengén kezdtem, idén a versenyzésem nem akar összeállni. Annak viszont örülök, hogy az utolsó két dobásom jó lett, és végre sikerült meglöknöm azt, amit edzéseken is. Ez feltétlenül előremutató – fogalmazott Márton Anita.
A tavalyi müncheni Eb-n női 100 méteres gátfutásban ezüstérmes Kozák Lucának a vb-szintje is megvan, neki emiatt kell számolgatnia. A mostani 12,72 másodperces győztes idejének viszont nagyon örülhetett, hiszen ezzel a jövő évi párizsi olimpia nevezési szintjét (12,77 mp) is teljesítette, vagyis kvótát szerzett.
Az volt a cél, hogy a 12.77-es szintidőn belül fussak, ez 72 lett, boldog vagyok. Nagyon jó verseny volt. a futásommal elégedett vagyok, bár nyilván voltak benne hibák, viszont ebből lehet előrelépni
– mondta Kozák Luca, aki elárulta, a vb-n az a célja, hogy 12,69 másodperces egyéni rekordjánál jobbat fusson.
Szólni kell a férfi-gerelyhajításról is, amely a hatodik sorozatban hozott egy nagy dobást. A még csak 18 éves Herczeg György öt métert javítva 79,89 méteres egyéni csúccsal győzött, erre nem volt válasza az addig vezető, esélyesebb, a vb-részvétel határán táncoló Rivasz-Tóth Norbertnek (75,41). Herczeg pedig megerősítette az első helyét az U20-as világranglsta élén – ez nem hangzik rosszul.
– Hetvenhét méteres eredményt álmodtam meg, így nagyon megleptem még magamat is. Nem gondoltam volna, hogy ekkorát fogok dobni, egy kicsit el is érzékenyültem – nyilatkozta az újdonsült bajnok, aki az aranyat – miként a valamennyi érmes – élő zenére, muzsikaszóra vehette át.
Tényleg jó hangulatú lett az idei magyar bajnokság.
Borítókép: Kozák Luca a bajnoki arany mellé olimpiai kvótát is szerzett (Forrás: MTI/ Mónus Márton)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!