A Tour de France-on az összetett verseny élcsoportjában levők a hétfői pihenőnapot megtoldhatták még eggyel. Bár a 10. szakasz, a Vulcania és Issoire közötti 167,2 kilométeres penzum öt kategorizált emelkedőt tartalmazott, a hegyekben otthonosan mozgóknak ezek nem okozhattak nagy gondot, és a nap során egyébként is „csak” 1451 méter magasra kellett felkapaszkodni. Ami a szintrajzon a legfontosabb volt: a cél előtti utolsó szűk harminc kilométeren lejtett az út, és az ilyen terepen nem lehet úgy lerázni a riválist, mint ahogy a múlt héten a Touron 2020-ban és 2021-ben megkoronázott Tadej Pogacar (UAE Team Emirates) kétszer is megtette a címvédő Jonas Vingegaard-ral (Jumbo–Visma). Ám előtte az ötödik szakaszon a dán többet, bő egy perce vert a szlovénra, így ha meg is csappant az előnye, 17 másodperc maradt neki, így a francia körverseny második hetét Vingegaard kezdhette meg az összetett éllovasát megillető ikonikus sárga trikóban.

A nap mozgalmasan indult, mert az első emelkedőn szétszakadozott a mezőny, s váratlan fejleményként Pogacar és Vingegaard is belehúzott, de aztán megnyugodtak a kedélyek. A folytatásban a két nagy favorit jól elvolt a főmezőnyben, elöl pedig egy 14 fős szökevénycsoport tekert bő háromperces előnnyel. A céltól 32 kilométerre aztán a lett Krists Neilands (Israel–Premier Tech) úgy gondolta, hogy kilép az addigra kilenc főre fogyatkozott élbolyból. Bő fél perc előnyt tudott összehozni, de öt elszánt üldözője a nyomába eredt, és 3,1 kilométerre a céltól utolérték. A szakaszgyőzelemért a 38 fokos hőségben végül öten sprinteltek, győztesként pedig a spanyol Pello Bilbao (Bahrain Victorious) csaphatott a levegőbe.
S ez nagy győzelem a spanyoloknak is, mert legutóbb a 2018-as Touron volt szakaszgyőzelmük, akkor a 14. etapot Omar Fraile nyerte meg. Azóta éppen száz szakaszt rendeztek a francia körversenyen spanyol siker nélkül, itt volt már az ideje a következőnek.
Vingegaard és Pogacar a főmezőnyben együtt ért be a célba 2:53 perc hátránnyal, így maradt köztük a tizenhét másodperc különbség, a sárga trikót továbbra is Jonas Vingegaard viseli. Bilbao pedig a 11. helyről feljött az ötödikre.