– Klasszikusokat csak pontosan, úgyhogy idézem: „Itt csak az marad talpon, akinek van valami a gatyájában.”
– Ez valahogy mindig előkerül. De tényleg mindig. Egyszer a Duna Arénában egy arra bóklászó kis srác rám nézett, és megkérdezte, én vagyok-e az, aki mindig valami vicceset mond. Nem rossz érzés, ha felnéznek az emberre, csak az hibádzik, hogy sosem akartam humorista lenni, én úszó vagyok. Vagyis voltam.

– Erről is beszélünk majd, de kicsit maradjunk az elhíresült mondatánál, ami úgy égett önre, mint Kenderesi Tamásra a „sajtburesz”. 2017-ben szaladt ki a száján, amikor a budapesti vb-n őrületes bronzérmet szerzett a 4×100 méteres gyorsváltóval. Tévedek, ha azt mondom, karrierje csúcspontja volt?
– Fontosak az érmek, de szerintem nemcsak azokra kell büszkének lenni, hanem főleg a mindennapi munkára. Húsz éven át minden áldott nap hajnali négy negyvenkor felkelni, lemenni az uszodába és csinálni. Az úszás nem olyan sport, amit napi egy-két óra edzéssel le lehet tudni, mert utána is, este is, ünnepnapokon is, mindig oda kell figyelni, nem lehet kiengedni. Ez az igazi teljesítmény, ami nem mindig látszik abból, hogy milyen érem kerül a zsákba, kerül-e egyáltalán.
– Azon a vb-n mégiscsak történelmet írtak, előtte döntős sem volt soha ebben a számban a magyar gyorsváltó, ön meg országos csúcsot úszva rögtön a második helyen nyitott, és adta át a stafétát a társainak. Mi kellett a váratlan sikerhez?
– Összeálltak a csillagok. Vitt minket magával a hangulat, és azt is be kell vallani, hogy voltak a mienknél erősebb váltók, amelyek alulteljesítettek. De éppen ezért értelmetlen összehasonlítani különböző világversenyeket, mert mindegyik teljesen más: az ellenfelek, az infrastruktúra, még az időjárás is. Nem mindegy, hogy Rómában nyitott medencében úszol, miközben tombol a tornádó, vagy Pekingben egy zárt uszodában. Mindenhol más a víz, van, ahol gyorsabb, máshol lassabb, ennek vannak kémiai okai, ezekhez nem értek, csak tudom, hogy így van, mert éreztem. Mindig az adott körülmények között kell odaállni, és megmutatni, mi van gatyádban.