Ma már földmunkagépekkel melózik a magyar úszósport vagány vb-érmese

„A furák írják a jövőt” – vallja Kozma Dominik, amikor Milák Kristóf ügye szóba kerül. A 2017-es budapesti világbajnokág nagy kedvence még mindig az a típus, akinek ami a szívén, az a száján. Mint amikor a gyorsváltóval szerzett történelmi vb-bronz után arról beszélt, hogy van valami a gatyájukban. Még a gyerekek is a vicces megjegyzéseiről jegyezték meg, de Kozma Dominik nem humoristának tartja magát, és a mélyebb gondolatait is érdemes meghallgatni családról, apaságról, úszás utáni életről, földmunkagépekről.

Kvangdzsu, 2019. július 22. Kozma Dominik a férfi 200 méteres gyorsúszás elõfutama után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 22-én. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

– Klasszikusokat csak pontosan, úgyhogy idézem: „Itt csak az marad talpon, akinek van valami a gatyájában.”
– Ez valahogy mindig előkerül. De tényleg mindig. Egyszer a Duna Arénában egy arra bóklászó kis srác rám nézett, és megkérdezte, én vagyok-e az, aki mindig valami vicceset mond. Nem rossz érzés, ha felnéznek az emberre, csak az hibádzik, hogy sosem akartam humorista lenni, én úszó vagyok. Vagyis voltam.

Kozma Dominik történelmi magyar vb-érem hőse volt 2017-ben Fotó: MTI/Illyés Tibor

– Erről is beszélünk majd, de kicsit maradjunk az elhíresült mondatánál, ami úgy égett önre, mint Kenderesi Tamásra a „sajtburesz”. 2017-ben szaladt ki a száján, amikor a budapesti vb-n őrületes bronzérmet szerzett a 4×100 méteres gyorsváltóval. Tévedek, ha azt mondom, karrierje csúcspontja volt?
– Fontosak az érmek, de szerintem nemcsak azokra kell büszkének lenni, hanem főleg a mindennapi munkára. Húsz éven át minden áldott nap hajnali négy negyvenkor felkelni, lemenni az uszodába és csinálni. Az úszás nem olyan sport, amit napi egy-két óra edzéssel le lehet tudni, mert utána is, este is, ünnepnapokon is, mindig oda kell figyelni, nem lehet kiengedni. Ez az igazi teljesítmény, ami nem mindig látszik abból, hogy milyen érem kerül a zsákba, kerül-e egyáltalán.

– Azon a vb-n mégiscsak történelmet írtak, előtte döntős sem volt soha ebben a számban a magyar gyorsváltó, ön meg országos csúcsot úszva rögtön a második helyen nyitott, és adta át a stafétát a társainak. Mi kellett a váratlan sikerhez?
– Összeálltak a csillagok. Vitt minket magával a hangulat, és azt is be kell vallani, hogy voltak a mienknél erősebb váltók, amelyek alulteljesítettek. De éppen ezért értelmetlen összehasonlítani különböző világversenyeket, mert mindegyik teljesen más: az ellenfelek, az infrastruktúra, még az időjárás is. Nem mindegy, hogy Rómában nyitott medencében úszol, miközben tombol a tornádó, vagy Pekingben egy zárt uszodában. Mindenhol más a víz, van, ahol gyorsabb, máshol lassabb, ennek vannak kémiai okai, ezekhez nem értek, csak tudom, hogy így van, mert éreztem. Mindig az adott körülmények között kell odaállni, és megmutatni, mi van gatyádban.

A legtöbb érmét egy táskába dobálta az ágy alá

– Szóval nem az érmek mutatják a lényeget. Hol tartja őket?
– Van egy kis vitrinem, abba került néhány különlegesebb. A többit meg egy nagy táskába dobáltam, ami az ágy alatt van.

– A vb-bronz, gondolom, azért a vitrinbe került.
– Igen, de az sem az eredmény, hanem főleg az emlékek miatt. Azokat tettem oda, amelyekre jó visszagondolni valamiért, fűződik hozzájuk valamilyen élmény. A budapesti vb-n minden úszásommal egyre jobb lettem, a száz mellett kétszázon is országos csúcsot értem el.

– A történelmi dobogó mennyire köti össze a váltó tagjait? Milyen a kapcsolata Holoda Péterrel, Bohus Richárddal és Németh Nándorral?
– Egy váltó összetétele folyton változik, nem készültünk együtt külön a 2017-es vb előtt sem, szóval ezt nem úgy kell elképzelni, mintha egy állandó csapat lettünk volna. Én mindenkivel jól kijöttem, merem mondani, hogy baráti a kapcsolatunk.

Németh Nándor, Kozma Dominik, Bohus Richárd és Holoda Péter Fotó: MTI/Illyés Tibor

– Németh múlt héten a dohai vb-n egyéniben is bronzérmet szerzett, száz méteren lett harmadik, ami hasonló sporttörténelmi siker volt, mint a váltóval közös eredményük. Fél évvel az olimpia előtt sok sztár kihagyta a versenyt, mondogatják, hogy B kategóriás vb volt. Mit gondol erről?
– Azt, hogy a világbajnokság az világbajnokság, a bronzérem meg bronzérem. Ezt nem kell túlmagyarázni. Úszásban ilyen még nem nagyon volt, hogy vb-t rendeztek az olimpia évében, az viszont azelőtt is megszokott volt, hogy Európa-bajnokságot igen. Voltak olyan úszók, akik olyankor az Eb-re időzítették a formájukat, nem pedig az olimpiára, mert jól hangzik Eb-érmesnek lenni, ami az olimpia miatt ritkább és gyengébb mezőnyben könnyebben elérhető. De Nándi nem ilyen, ő egyszerűen csak szeret úszni, odatette magát most is, és így lesz Párizsban is. Becsülettel dolgozni kell, annak mindig van eredménye, ő erre az egyik legjobb példa.

– A 2017-es közös sikerükkor Németh még csak tizenhét volt. Már akkor lehetett látni rajta, hogy egyéniben átüti majd a falat?
– Nándi úttörő a magyar úszósportban, ő olyan sprinter, akit már kifejezetten erre a feladatra készítettek fel Plagányi Zsolt vezetésével. Én eggyel korábbi generációhoz tartoztam, akkoriban még nem volt olyan, hogy valaki ötven meg száz gyorsra készült. Ennek nem volt hagyománya, Darnyiék örökségeként a vegyest nyomatták, és kétszáz méternél kezdődött az úszás. Abból csak lecsípünk egy kicsit, és ennyivel le voltak rendezve a sprintszámok. Én is alapvetően kétszázas úszó voltam, és ennek ellenére tartottam összesen hét éven át az országos csúcsot százon. Ennél többet semmi nem mond el arról, milyen kasztban voltak a sprintszámok itthon. Mifelénk Nándiék teszik le ennek a műfajnak az alapjait, megtalálta a zsák a foltját. Huszonnégy éves, van benne még kakaó.

fura? A furák írják a jövőt

– Száz gyorson az országos rekord ugyanakkor továbbra is a pillangón utolérhetetlen Milák Kristófé, aki a 47,47 másodperces csúcsával világbajnoki címet szerezhetett volna Dohában. Mit üzenne azoknak, akik finoman fogalmazva is furának tartják az elmúlt egy évben mutatott viselkedését?
– Azt, hogy a furák írják a jövőt.

– Kifejtené?
– Arra mondják, hogy fura, aki szembemegy a megszokottal, de sokszor idővel az válik megszokottá, ami régebben furának hatott. Mi van, ha Kristóf a nagy könyvekben előírt felkészülésen változtatva is eléri a célját a párizsi olimpián? Az is lehet, hogy éppen új utat tapos ki, amivel ha ugyanolyan sikeres lesz, választási lehetőséget teremt a többi úszónak, hogy így is lehet csinálni, még ha ez nem is tetszik most mindenkinek. Ő egy világcsúcstartó, várjuk ki a végét.

– Ha már vég, múlt időben beszélt a pályafutásáról az interjú elején. A sokat emlegetett nagy négyesükből Bohus nemrég vonult vissza, és ezt gyakorlatilag szépen csendben ön is megtette, 2021 óta nem versenyzett.
– Már a tokiói olimpiának is becsületből vágtam neki, mert négy helyen volt szakadás a vállamban, és speciális edzéseket kellett végeznem, amelyeket el tudtam viselni. Megszívattak azzal, hogy a Covid betörése után hónapokig húzták-halasztották, lesz-e olimpia. Ha rögtön kimondják, hogy 2020-ban nem lehet megtartani, akkor azonnal megműttettem volna magam, de mivel ezt sokáig nem lehetett tudni, edzésben kellett maradni, persze végül elhalasztották az olimpiát 2021-re. Így csak Tokió után műtöttek meg, úgy ahogy sikerült is rendbe hozni a vállam, de akkor már harmincegy voltam, nem éreztem azt, hogy folytatnom kellene.

– Mikor ugrott medencébe utoljára?
– Tokióban az olimpián. Azóta nem.

– Nem is hiányzik az úszás?
– A rendszeresség talán igen, mert életem nagy részében ez keretezte a napjaimat, de egyébként nem. A feleségemmel Tokió előtt váltunk szülőkké, már akkor rendesen szívfacsaró volt elmenni edzőtáborba, távol lenni. A családom sokkal többet jelent, mint bármilyen érem.

A húsba vágó apa-fiú kapcsolatról és földmunkagépekről

– A legtöbben nagy szájú, vagány úszóként ismerik. Olivér, a kisfia miben változtatta meg?
– Rádöbbentett arra, amiről azelőtt fogalmam sem volt, hogy én egész életemben csak apa akartam lenni.

– Az édesapja Kozma István válogatott labdarúgó, a Liverpool első magyar játékosa. A szülei egyéves korában elváltak, és az édesanyjával maradt. Milyen a kapcsolata az apjával?
– Nem beszélünk túl gyakran, de rendezett, normális. Gyerekként a focival is próbálkoztam, nem is voltam ügyetlen, ott volt, segített. Végül az uszodában kötöttem ki, ami általában nem feltétlenül csak a gyerek döntése, de visszanézve nem sült el rosszul.

– Az, hogy az apaszerepet így megéli, az lehet válasz egy esetleges hiányra az életéből?
– Egy embernek többféle szerepe van a családban: fontos, hogy jó férj legyek, de a legfontosabb mégis az, hogy jó apa akarok lenni. Ezt nem arra értem, hogy az utolsó fakockát is türelmesen felépítem a fiammal, mert az nem biztos, hogy én vagyok, inkább arra értem, hogy védőhálót nyújtok neki. Ezt a védőhálót nemcsak apa, hanem anya is erősen tartja, de nekem személy szerint húsba vágó, hogy azt érezze, ha valaha elesik az életben, akkor az én hátamra esik. Ebben talán minden benne van.

Éles váltás: Kozma Dominik az úszósapkát földmunkagépekre cserélte Fotó: MTI/Illyés Tibor

– Szerepekről szólva férj és apa, de már nem úszó. Mivel foglalkozik mostanság?
– Földmunkagépekkel dolgozom építkezéseken, terepet rendezek, lyukat fúrok, ások, mindent csinálok, ami például a betonalapokhoz kell. Egy barátommal együtt kezdtük a vállalkozást, saját gépeink vannak, amikkel magunk végezzük a melót. Mindig is „handyman” típus voltam, szerettem ezermesterkedni, és most élvezem, hogy építünk, létrehozunk valamit. Az úszásból a kemény munka megmaradt az életemben, és új célokat tűztem ki magam elé. Szeretnék egyszer asztalosként kiteljesedni, de nem a szokványos préselt bútorlapokkal dolgozni, hanem igazi komoly fákat megmunkálni. Meglátjuk, hova fut ki az építkezős énem.

– Azzal, amit úszóként elért, a világbajnoki és öt Európa-bajnoki bronzéremmel elégedett?
– Elég sok sérülés és probléma akadályozta a pályafutásomat, az pedig csak huszonéves koromban derült ki, hogy asztmás vagyok. Valószínűleg ennek nem tett jót a klórgáz napi szintű belélegzése sem az uszodákban. Egy idő után azt éreztem, hogy hiába próbálom nyomni neki a vízben, mintha megnyomtak volna egy stop gombot a testemben, képtelen voltam teljesíteni. A pulmonológiai vizsgálat kiderítette, hogy az az érték, ami egy átlagembernél 72 százalék, egy élsportolónál pedig 80-90, nálam mindössze 24. Cserébe viszont az átlagnál nagyobb, kilencliteres tüdőm van, ami egy kicsit segített, ha nem kompenzálhatta teljesen a hátrányt. A barátaim jól tudják, hogy elég furcsa életutam volt, és semmit sem bántam meg, büszke lehetek arra, amit elértem.

Kozma Dominik: Sose féltem senkitől, mindenkit el akartam kapni

– Megesett, hogy a versenyek előtt súlyfelesleggel küzdött, és ezt Sós Csaba szövetségi kapitány is többször szóvá tette. Jogosnak érezte a kritikákat?
– Kezdetben vicces volt, később viszont már nem érdekelt, hogy Sós Csaba miket beszélt rólam, ahogy az sem, hogy a „Kozma Doma dagi” egyfajta szállóigévé vált. Igen, volt hogy felszaladtak a kilók, ez jellemző volt rám, de izomzatban rendben voltam, és amikor fontos volt, a súlyomra és a teljesítményemre sem lehetett panasz. Tök jó lett volna, ha a szövetségi kapitány a tévében üzengetés helyett egyszer-kétszer lejött volna medencepartra, és megnézte volna, mit csinálok, milyen problémák hátráltatnak. Akkoriban én ezt nem nagyon tapasztaltam.

– Egyik nagy riválisa, a doppingoló Szun Jang több mint négyéves eltiltása május végén jár le. Hogyan élte meg az ellene versenyzést?
– Hogy gyakorlatilag verhetetlen, mert lenyelt egy rakétát? Érdekes volt a kapcsolatom vele. Eleinte egy nagy arcú gyerek volt közöttünk, mert valószínűleg a zárt kínai világban istenként kezelték, és furcsa lehetett neki, hogy a nemzetközi versenyeken nem úgy néztek rá. Idővel aztán enyhült, nem mondom, hogy nagyokat beszélgettünk, de odabiccentett, váltottunk néhány szót, tudta, hogy a jobb napjaimon veszélyes lehetek rá. Amikor felállsz a rajtkőre, senkiről sem tudhatod, hogy doppingolt-e. Sose féltem senkitől, mindig mindenkit el akartam kapni, lehetett az akár Michael Phelps, vagy Paul Biedermann. És egyszer-kétszer azért oda tudtam pörkölni.

A történelmi vb-bronz 2017-ben a Duna Arénéban:

Borítókép: Kozma Dominik életében a kemény munka megmaradt az úszásból (Fotó: MTI/Kovács Tamás)