Megjárta Madridot, mégis a mezszámával került be az NB I-es történelembe a Fradi edzője

A Ferencvárosnál nevelkedett, ám az MTK-ban lett élvonalbeli futballista Korolovszky Gábor, aki kipróbálhatta magát a Real Madrid B csapatában is, legszebb éveit mégis Cipruson töltötte. A magyar és ciprusi bajnok, kupa- és szuperkupagyőztes korábbi hátvéd szerencsésnek tartja magát, hogy a sportnak köszönhetően rengeteg mindent elért, ezért jó szívvel gondol vissza pályafutására, ma pedig már edzőként szeretne sikereket elérni. Interjúnkban beszélt a magyar futball egyik legendás történetéről, a Kisteleki Istvánnal való viszonyáról is.

20240228 Budapest Korolovszky Gábor a Ferencvárosi TC II vezetőedzője Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Tizennyolc évesen miként élte meg, hogy a Fradi eladta önt az MTK-nak?
– Ifi I-es szinten játszottam a Fradiban, az MTK is az ifi I-ben számított volna rám 1996-ban. Egész tavasszal hívtak, de a nyáron lezártuk a kérdést, nem láttam értelmét, hogy ifiből ifibe lépjek át. Ezek után a nyár végén volt egy Fradi–MTK-mérkőzés a Népligetben, azon kint volt az MTK akkori vezetőedzője, Garami Józsi bácsi és a tulajdonos, Várszegi Gábor is. Megkerestek a meccs után, Gabai János utánpótlás-igazgató azt mondta, hogy szeretnének velem találkozni, a felnőttcsapatba akarnak szerződtetni. Beszélgettünk, Garami Józsi bácsi elmondta, hogy tehetségesnek tart, de azt nem tudja megígérni, hogy játszani is fogok, viszont a felnőttcsapat keretébe tartoznék. A Fradinál Rubold Péter, a tartalék csapat vezetőedzője mindent megtett azért, hogy ne engedjenek el, de nem járt sikerrel sajnos. Az első csapat akkori vezetőedzője, Novák Dezső bácsi azt mondta, nem tud felvinni a felnőttekhez, mert a saját pozíciója is labilis. Ez annyira igaz volt, hogy napokkal később menesztették, az utolsó meccsem előtti napon nevezték ki Varga Zoltánt. Én pedig végül eligazoltam, aminek két oka volt: egyrészt nem ajánlottak nekem szerződést a Fradinál, másrészt édesapám halála miatt nekem kellett eltartanom édesanyámat, az MTK pedig lehetőséget adott erre. Ez már 28 éve volt, de Rákosi Gyula bácsi sokszor a mai napig rám kiabál, hogy mi van, MTK-s?

Korolovszky Gábor fiatalon először nemet mondott az MTK hívására. Fotó: Mirkó István

– Milyen volt a 90-es évek végén tinédzserként az élvonalban szerepelni?
– Érdekes és bonyolult is egyben. Úgy léptem be akkor az öltözőbe, hogy megjöttem, és előbb-utóbb úgyis játszom majd, de hát ott olyan játékosok voltak, mint Orosz Feri, aki akkor már gólkirály volt, de Illés Béla és Preisinger Sanyi is, Halmai Gabi, Lőrincz Emil… Olyan futballisták közé léptem be, akik itthon sztárok voltak. Nagyon sokat tanultam tőlük. Garami Józsi bácsi nyugodt, higgadt ember, de a fiatalokkal maximalista volt. Egyszerre volt megtisztelő és kemény, hogy az akkori MTK-ban szerepelhettem.

Dajka László nem viccelt

– Az MTK után a BKV Előréhez igazolt, onnan viszont a Real Madrid B csapatához került próbajátékra, ahol megfelelt. Hogyan került képbe a madridiaknál?
– Amikor elküldött az Egervári Sanyi bácsi kettős játékengedéllyel a BKV-ba, az NB III-ba, Dajka László volt ott az edző. Nagyon jó csapatunk volt, az edzővel is hamar megtaláltuk a közös hangot, látott bennem valamit. Ez volt 1998 őszén, 1999 tavaszán pedig egyszer csak hívott, hogy akkor megyünk a Real Madridhoz. Jót röhögtem, de ő azt mondta, ne nevessek, tényleg utazunk. Kimentünk, Dajka Laci is kiutazott velem öt napra, ezért a mai napig hálával és köszönettel tartozom. Próbajátékon szerepeltem, hazajöttem, majd a nyáron szólt, hogy megvesznek. Így kerültem ki, de ott már nem volt egyszerű: nem úgy volt, hogy azonnal aláírtam, kint edzettem négy hétig a Real Madrid B-vel úgy, hogy nem volt szerződésem. Az utolsó utáni pillanatban végül megvettek 120 ezer dollárért, viszont nem léphettem pályára a Real B-ben, mert az akkori szabályok szerint a spanyol harmadik ligában nem játszhatott EU-n kívüli játékos. Kölcsönadtak a Toledónak egy évre.

– Négyéves szerződése volt a Real Madriddal, mégis távozott egy esztendő után Spanyolországból. Mi történt?
– Hátravolt még három évem, mehettem volna máshova, hiszen szóba került a Getafe és a Leganés is, ám nem volt menedzserem, ez nem könnyítette meg az ügyet. Közben az Újpest megkeresett 2000 tavaszán; elsőre még nemet mondtam, ám hamarosan újra hívtak. A Real ekkor azt mondta, hogy elmehetek kölcsönbe még egy évre valahova, ha van ajánlatom, játsszak akár Magyarországon is, aztán térjek vissza 2001 nyarán, utána maradhatok Spanyolországban. Csakhogy az Újpest végleg szeretett volna megvásárolni. Végül otthagytam Spanyolországban azt a plusz három évet és hazajöttem – arról lehet beszélgetni, hogy jó döntés volt-e. Nem volt senki segítségem, magamtól, a barátaimmal beszélgetve döntöttem el, hogy mi legyen. Azt is hozzá kell tenni, hogy akkor úgy láttam, nem nagyon van sanszom ott játszani. De legalább kiválóan megtanultam spanyolul, ez pedig az egész életemet végigkíséri. Felnőttebb lettem sokkal abban az egy évben.

 

Kisteleki legendás 27-ese

– Ezt értem, de hogy került egy volt Fradi-játékos a IV. kerületbe?
– Ekkor már eltelt négy év azóta, hogy elhagytam a Ferencvárost, nem a Fradiból mentem az Újpestbe. Az tényleg komoly Újpest volt, nyertünk kupát és tudtunk Európában is focizni picit. Nehéz szívvel és csalódottan mentem el a Ferencvárostól annak idején, de annak semmi köze nem volt ahhoz, hogy az Újpestbe tértem vissza négy évvel később, a Fradi sajnos akkor sem hívott.

– Első újpesti edzője, Kisteleki István elmondása szerint nagyon szerette, ám a többségben az maradt meg, amikor a mezszámán szólította. Miként élte meg ezt akkor és hogy gondol erre manapság?
– Fejeltem egy öngólt a Fradi ellen 2001 júliusában, ezzel égtünk 1-0-ra. A félidőben cserét kértem, a Főnök – mi így hívtuk – mondta, hogy persze, gyere le. Később egyenlítettünk, de végül kikaptunk 2-1-re. Legközelebb, amikor sorolta a kezdőt, úgy mondta, hogy Urbán, Tamási, 27-es, és onnantól sokáig így hívott. Nem volt megalázó, nem akart ő bántani engem, nem haragudtam rá. Mostohaapám volt ő, ütött-vágott, azt hitte, így kell hozzám eljutnia, de pont nem így kellett volna. Ez az egész arra jó volt, hogy legalább egy mezszámmal be tudtam kerülni az NB I-es történelembe.

– Szinte teljes egészében az újpesti éveinek idejére tehető a válogatott szereplése, hatszor léphetett pályára a nemzeti csapatban, amely akkoriban nem ért el nagy eredményeket. Milyen emlék a válogatottság?
– Gellei Imre bácsi meghívott az U21-es válogatottba, amikor Spanyolországban játszottam, nagyon erős csapatunk volt. Két évvel később, amikor Bicskei Bertalant leváltották, Imre bácsi került fel, ő pedig elkezdte az általa ismert fiatalokat beépíteni. Szép lassan megérkeztem én is, hat meccsen kaptam lehetőséget, amiért a mai napig hálás vagyok. Azt kívánom minden egyes játékosomnak, hogy futballozzon az NB I-ben minimum annyit, amennyit én, és legyen válogatott minimum annyiszor, ahányszor én. Annak idején, ha valaki azt mondja nekem, hogy te válogatott leszel és játszani fogsz a Puskás Stadion névadóján a spanyolok ellen, aláírtam volna. Nekem ennyi sikerült, nagyon nagy élmény volt, amit nem vehet el senki.

– Újpestről Ciprusra igazolt. Mondhatjuk, hogy ott töltötte pályafutása legszebb éveit?
– Abszolút, persze.

– Első légióskorszakában megtanult spanyolul, Cipruson pedig görögül is. Könnyen ment?
– Előbb angolul, aztán görögül, így pontos. Az angol könnyen ment, mert hatalmas Beatles-rajongó vagyok, gyerekkorom óta megszállottan Beatlest hallgatok, írtam, olvastam a szövegeket. Cipruson már tudatosan az angol kolónia tagjaival barátkoztam, évekkel később pedig Angliában tettem le az UEFA B-licences edzőképzést. Utána elkezdtem görögül is tanulni, társalgási szinten az is megy.

Korolovszky Gábor a futballnak (is) köszönhetően három nyelvet tanult meg. Fotó: Mirkó István

Mindig edző szeretett volna lenni

– A Haladáshoz tért haza, az ott töltött időszakának második felében azonban megkezdődött a pályafutásának levezető időszaka. Mielőtt utolsó profi klubjához, a Nyíregyházához igazolt, 2012-ben, Ázsiában is próbálkozott, de nem talált csapatot.
– Amikor 2010-ben megérkeztem Szombathelyre, Róth Anti bácsi volt az edző, ő igazolt le, ám fél év múlva távozott az U21-es válogatotthoz. Jött Csertői Aurél, aki az első naptól kezdve éreztette, hogy nála nem fogok játszani. Az ősz vége felé érkezett Aczél Zoli, akinél megkaptam az esélyt, sőt jól is teljesítettem, a Nemzeti Sport értékelése alapján az év végén a posztom egyik legjobbja voltam. Ez ment másfél évig, aztán Zolit Artner Tamás váltotta, nála is alapember voltam majd 2012 nyarán megsérültem, ezt követően szinte alig kaptam perceket az ősszel. Így végül egy pár napos ázsiai próbajáték után Nyíregyházára igazoltam. Hoztam néha rossz döntéseket a pályám során, de az egy szörnyű választás volt. Az NB II-be igazoltam, hátha feljutunk, de megsérültem, sokáig az orvosok sem jöttek rá, mi bajom van. Nyárra rendbe raktam magam, majd miután szerződést bontottunk Nyíregyházán, Veresegyházára mentem, ahol Aczél Zoli dolgozott.

– Ezt követően belekóstolt a futsalba, majd utánpótlásedző lett a Ferencvárosnál. Nem is volt kérdés, hogy hosszabb távon is a futballban marad?
– Nekem nem. Már aktív játékosként is volt egy UEFA B-licenc a zsebemben, gyerekkorom óta szerettem volna edző lenni.

– Fiatalon élvonalbeli játékos lett. Gondolt valaha arra, hogy mit csinálhatna, ha nem futballozna?
– Édesapám – Isten nyugosztalja – egyszer azt mondta, hogy elnézve a bizonyítványomat, nem leszek se kémikus, se agysebész, szóval tanuljak meg nagyon jól futballozni, különben másból nem fogok megélni. Azt nem tudom, hogy jó voltam-e, de szerencsére nem kellett más foglalkozás után néznem.

– Mindig reálisan látta a helyzetét. Befutotta azt a pályát, amit jósoltak önnek?
– Azt nem, de ez nem csak az én hibám. Azóta a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen végeztem, pár napja vettem át a második diplomámat, és az ott töltött öt év alatt sok olyan témával találkoztam, melyekből láttam, hogy velem mit csináltak rosszul. Ma már másképpen foglalkoznak a tehetségekkel, engem nem kezeltek úgy, ahogy kellett volna. Ennek ellenére azt mondom, hogy egy 8. kerületi lakótelepi lakásból lettem NB I-es játékos, futballoztam külföldön, a Real Madrid stadionjában írtam alá az első spanyolországi szerződésemet, beszélek három nyelven, egyetemet végeztem, jelenleg pedig a Ferencváros második csapatának vagyok a vezetőedzője. Általánosságban szerencsés embernek mondhatom magam, ám amikor a pályafutásomban lett volna szükségem egy pici szerencsére, az nem jött meg.

Nagy felelősségnek tartja, hogy a Ferencváros legígéretesebb fiataljaival dolgozhat. Fotó: Mirkó István

– Szép keretben van a pályafutása, amely a Ferencváros ifistájaként kezdődött, most pedig ott tart, hogy ön a klub tartalék csapatának vezetőedzője. Ön hogy látja?
– Mindenféle szentimentalizmus nélkül mondom, hogy minden egyes nap, amikor belépek az FTC–MVM Népligeti Sportközpontba, egy picit elérzékenyülök magamban. Magyarország legnagyobb, legsikeresebb klubjánál vagyok a tartalék csapat vezetőedzője, azon a pályán, ahol húsz évvel ezelőtt én edzettem! Persze dolgoztam is, az U12-vel kezdtem a munkát hat évvel ezelőtt, utána végigjártam a ranglétrát a fiataloknál. Manapság a Ferencváros legígéretesebb fiataljaival dolgozhatok, ami nagyon megtisztelő, de nagy felelősség is. Hálás vagyok a klubnak, hogy megkaptam ezt a lehetőséget. Edzőként is kötelességünk küzdeni mindig és feladni soha.

Borítókép: Korolovszky Gábor ma azon a pályán tart edzést, ahol a kilencvenes évek végén maga is futballozott (Fotó: Mirkó István)