A korábbi futballvezér ma is bánja, hogy nemet mondott Orbán Viktornak

Ha egy vetélkedőn arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy ki az a magyar futballban, aki volt játékos, vezetőedző, klubvezető, ligaelnök és az MLSZ elnöke is, a válasz nem nehéz, Kisteleki Istvánról van szó. Futballistaként csak epizodista lehetett az élvonalban, edzőként viszont négy patinás klubban is alkothatott, közben üzletemberként is felépítette magát, és megválasztották itthon a sportág első emberének is. Jelenleg 71 évesen a BVSC szakosztály-igazgatója, nem tud és nem is akar elszakadni a futballtól, amely mindig is a legfontosabb volt a számára.

20240215 budapest Kisteleki István magyar labdarúgó, edző, vállalkozó, sportvezető. havran zoltan magyar nemzet

– Csúnyán cserben hagyott az emlékezetem. Meg mertem volna esküdni, hogy a nyolcvanas évek elején a Vasas Izzóban láttam játszani az Üllői úton, de utánanéztem, és ez nem lehet.
– Tényleg nem. A Vasasban, Tatabányán és Kaposváron játszottam az első osztályban, és szerintem a Rákócziban játszhattam a Fradi ellen idegenben.

Fotó: Havran Zoltán

– Az biztos, hogy akkor találkoztam először a nevével, és azért jegyeztem meg, mert kiválóan futballozott. Amúgy milyen játékos volt?
– Azt szoktam erre mondani, hogy nagyon nagyon jó NB II-es futballista voltam, de az élvonalban nem alkottam maradandót. Egy osztállyal lejjebb, Budafokon, az Izzóban vagy a Ganz-MÁVAG-ban viszont tényleg a legjobbak közé tartoztam.

– Gondolom, ennél merészebb álmokkal kezdett el játszani.
– Nem is igazi futballista az, akinek nincsenek merész álmai. Amikor Illovszky Rudolf lett a Vasas edzője, és azt mondta, menjek kölcsönben Budafokra erősödni, tudtam, neki nagyon jó szeme van, és ha ő így gondolja, akkor oda nem lesz visszautam. Előtte Baróti Lajosnál játszottam néhány meccsen, és egyszer megkérdeztem, mit gondol rólam, ő pedig azt felelte, hogy ha nem leszek nagy futballista, akkor tanuljak. Bölcs tanács volt, nappali tagozatos egyetemista lettem, szerencsére máig, hetvenen túl sem okoz gondot a tanulás.

Az első millió története

– Miért éppen a Vasasban kezdett gyerekként? Családi hagyomány?
– Nem. Csillaghegyen a strandon állandóan fociztunk, és egy megfigyelő kiszúrta a bátyámat. Elhívta a Vasas toborzójára, mi pedig máig nagyon szeretjük egymást, és mondta, menjek vele. Úgy tízéves lehettem, elmentem és kiválasztottak.

– Nagyon fiatalon, harminckét évesen lett vezetőedző, miután már elvégezte a TF-et. Nagy bátorság volt azonnal a felnőttek, lényegében a társai között kezdeni?
– Szerintem nem. A Ganz-MÁVAG-gal kiestünk a másodosztályból, és a vezetők engem kértek meg, hogy vigyem oda vissza a csapatot. Ez sikerült is, már az első évben bajnokok lettünk. Azt hiszem, ennek is köszönhettem, hogy amikor Illovszky Rudolf nyolcvanhatban visszavonult – azóta tudjuk, csak átmenetileg –, hívott a Vasas. Az az igazság, hogy ezzel az ugrással még várhattam volna, bőven volt még mit tanulnom. Ezt persze lehetetlen szabályozni, akkor kell NB I-es edzőnek lenni, amikor hívják az embert, és természetesen igent mondtam. Két évet voltam ott, nem túl nagy sikerekkel, de valahol el kell kezdeni…

– Mi akkoriban ismertük meg egymást, és nem volt titok, hogy akkor már üzletemberként igen sikeres volt. Tudom, nem illik, de rákérdezhetek az első millióra?
– Nincs ebben semmi illetlenség. Akinek akkoriban volt butikja, az sok pénzt tudott keresni. Nekem volt, egy barátom jó kapcsolatokkal rendelkezett az óbudai tanácsnál, és az ő segítségével tudtam nyitni egy sportboltot a Flórián téren. Amikor elindult, remek háttérnek számított a futball, mert így könnyebb volt kapcsolatot kialakítani a nagy sportszermárkákkal, és kedvező feltételekkel tudtam vásárolni. 

Emellett többször tudtunk Nyugatra utazni, mint az átlagemberek, és az árut a törvényes határokat nem túllépve, de azokat feszegetve is be tudtam szerezni. Hegedűs Csabának, Jónyer Istvánnak, Esterházy Marciéknak, Wiesner Tamásnak is volt butikja, és összetartottunk, segítettük egymást.

Emellett a világmárkák zöme Magyarországon gyártotta a termékeit, ezekből mi is kaptunk, és pillanatok alatt el is adtuk őket.

– Az üzlet egyre terebélyesedett, közben pedig a BVSC edzőjeként a feljutásért harcolt, mindkettő egész embert kívánt. Hány órából állt akkor egy nap?
– Ha visszagondolok, hogy akkoriban mennyit dolgoztam, akkor mindez teljesen lehetetlennek tűnik. Nem is tudom, hogyan csináltuk. Vagy nagyon jó segítőim voltak mindkét helyen, vagy pedig nem volt túl bonyolult az üzletmenet. Ugyanakkor mindig a futball volt az első, közben pedig az üzlet biztosított olyan anyagi hátteret, hogy a labdarúgásban nem kellett izgulnom a megélhetésemért. Amikor például hét hónapra kimentem a kölni edzőképzőbe tanulni, a feleségem és a bátyám vitte az üzletet.

Fotó: Havran Zoltán

– Akkor már javában a BVSC vezetőedzőjeként dolgozott. Miért áldozott pénzt és energiát a világ akkori legrangosabb edzőképzőjére?
– Mert folyamatosan azt hallottam, hogy bezzeg a nyugati profik!… Gondoltam, megnézem, mivel tudnak ők többet, mit rejt ez a bezzeg, mit tud az a profi világ. Elmentem Deák Gábor államtitkárhoz, hogy szeretnék kimenni Kölnbe, mire ő azt felelte, nekik nincsen erre pénzük, de ha én állom a költségeket, akkor ők segítenek bejutni az edzőképzőbe. Így is lett. A BVSC akkor nem állt feljutásra, márciustól október elejéig tartott a kurzus, és itthon a remek stábom vitte a csapatot. Átlagosan kéthetente hazajöttem, és megnéztem a soros meccset.

– És akkor beleszólt a segítői munkájába?
– Én mindig beleszólok, nem tudok nem beleszólni. Akkor is így volt, és így van most is, a mai BVSC-nél. Az nem én lennék.

Hasznos sportolókat alkalmazni

– És mit kapott a kölni profizmustól? A nyelven kívül mi az, amit itthon nem tudott volna megtanulni, de ott megtanult?
– Tényleg egészen más világ volt. Halál idegesítő pali lettem, mert megtanultam például a precíz tervezés igényét. Itthon minden esetlegesen történt, ott viszont a Bundesligában minden profin és átgondoltan tervezett volt. Szerencsére erre a BVSC-nél mindenki vevő volt. Mondok egy példát. 

Mi játszottunk a legszebb szerelésben, nekünk volt a legjobb buszunk. Előtte szedett-vedett dresszekben játszottunk, és olyan busszal mentünk egyszer Szerbiába, hogy a határra érve már elszállt az egyes és a kettes sebességi fokozat. Igényesebbé váltunk, a körülményeket profibbá tettük, és ez hatott a játékosokra, ők is igényesebben tették a dolgukat.

A bajnokság végén fel is jutottunk az élvonalba. A másik pedig annak a tudománya, hogy miként lehet úgy maximálisan terhelni és edzeni a játékosokat, hogy ne sérüljenek meg. Ez nagyon fontos a futballban, és itthon akkor erről semmit sem tudtunk, ezt Kölnben tanultam meg.

– A feljutás után egy évvel miért hagyta el a klubot?
– Nincs semmi drámai történet. Nehéz idényünk volt, tizedikek lettünk, és azt mondtam a vezetőknek, hogy ha nem tudunk jelentősen javítani a lehetőségeken, akkor ezt a szintet sem tudjuk hosszú távon megtartani. Ők azt felelték, hogy ez van, nincs több, és már nem láttam benne kihívást.

– Akkor már az Aréna márka hazai képviselője volt. Feltűnt, hogy nagy előszeretettel alkalmazza a BVSC volt futballistáját, de ott dolgozott például Gyulay Zsolt, az olimpiai bajnok kajakos is.
– Valóban. Hasznos sportolókat alkalmazni, mert nagyobb a tűrőképességük, a terhelhetőségük, a szorgalmuk és az akaraterejük. Amikor véget ér a sportolói pályafutásuk, sokszor nem tudják, mihez kezdjenek, és én lehetőséget kínáltam nekik. Bevált, a többségük a mai napig, tehát több mint harminc éve nálam dolgozik, és egyikükben sem csalódtam. Gyulay Zsolt persze már nincs nálam, ő marketingigazgató volt, innen indulva fut a mai napig szép karriert, jelenleg ugye a MOB elnöke.

Fotó: Havran Zoltán

– Rövid szünet után az MTK-nak volt az elnöke, a klub futball cégének az ügyvezetője, majd Újpesten ült le a kispadra. Nagy váltásoknak tűnnek…
– Az MTK-t a futballt tekintve a másodosztályban vettem át, de sikerült feljutni, majd több minőségi igazolással nagyon megerősítettük, kétszer is csak kevés hiányzott a Bajnokok Ligája csoportköréhez. Jó időszak volt, de aztán abbahagytam, mert már nem tűnt megfelelő kihívásnak. Több megkeresésem volt, végül az Újpestet választottam. Sokan Újpest-szurkolónak tartanak, ami konkrétan nem igaz, de nem alaptalan. A feleségem gyerekkorától kezdve a klubban tornázott, válogatott ritmikus sportgimnasztikázó volt, és az újpesti szurkolók ezt tudták, így könnyen elfogadtak. Amúgy szeretem az Újpestet, a BVSC után a második legkedvesebb egykori klubom.

– Ott véget is ért 2001-ben az edzői pályafutása, és…
– Bocsánat, de téved, mert barátaim rábeszélésére leültem az NB III-as Gázművek kispadjára. Nagyon élveztem azt az időszakot, csodálatos volt az amatőr futball minden szépségével, és végül ott fejeződött be ez a pályafutás.

– Nem is akart visszatérni az élvonalba?
– Nézze, edzettem az élvonalban a Vasast, a BVSC-t, néhány meccs erejéig az MTK-t és az Újpestet – mit kívánhattam volna még? Illetve, korábban volt még valami. Az MTK után 1999-ben megkeresett Orbán Viktor miniszterelnök, hogy jelentkezzek szövetségi kapitánynak. Nagy megtiszteltetésnek éltem meg a javaslatát, de úgy éreztem, nem vagyok felkészült erre a feladatra. Elmúltam hetvenéves, és nem sok olyan döntést tudnék említeni, amelyet megbántam volna, de ez közéjük tartozik. Az lett volna az edzői pályám csúcsa, és én nem vállaltam el.

– Az azért jól jöhetett, hogy az üzlet miatt nem függött a megélhetése az edzősködéstől. Mondhatjuk, hogy a futball egy remek hobbi az életében?
– Nem. A futball nekem az életem. A hobbi az más, ilyen mondjuk a síelés. Kölyökként elkezdtünk focizni Csillaghegyen, az lett a mindenünk, a játéktól kezdve a meccsre járásig. Hetven fölött azért dolgozom még mindig a BVSC-nél, mert imádom ezt csinálni. 

Szeretem a futballt minden gondjával, mérgével együtt, és ez inkább az életem, mint az üzleteim, amelyek kétségtelenül megadják az anyagi biztonságot.

Megmondom, most is kapok fizetést a BVSC-től, de ez egyáltalán nem volt nálam szempont a labdarúgásban, a döntéseimben ez nem játszott szerepet. A család is tudta, hogy mit jelent nekem a sportág, és ha a meccs úgy igényelte, hogy tizenegykor legyen ebéd, akkor a feleségem akkorra főzte meg, ez sohasem jelentett gondot.

Kétszer nem akart az lenni, ami lett

– A kétezres évek derekán a liga, majd később az MLSZ elnöke lett úgy, hogy előtte mindkét esetben kijelentette, egyik posztot sem ambicionálja. Ez hogyan jött össze?
– Felhívtak, hogy teljes a káosz a ligában, a vezetők lemondtak, jó lenne, ha rendet tennék. Mondtam, hagyjanak, ez egy operett szervezet, csak a pénzek eltüntetéséről szól, pillanatok alatt sikerült éppen hárommilliárdot elkölteni valahogyan. Nem akarok belenyúlni egy ilyen méhkasba, de aztán jöttek olyan klubvezetők, mint Tarsoly Csaba, Bíró Péter, Sziki Gyula, hogy rábeszéljenek, de ez végül nem nekik, hanem a roppant karizmatikus Mészöly Kálmánnak sikerült. Persze, be kell vallanom, hízelgett a ragaszkodásuk. Minden egy kérdésről szólt, a pénzről, állandóan ment a csata az MLSZ és a liga között, amiből zűrzavar kerekedett ki. Az elnöki időszakom nagy része azzal telt el, hogy miként tudjuk törvényesen lepapírozni a megválasztásom előtt már szétosztott hárommilliárd forintot.

– Bozóky Imrével milyen a viszonya? Elvégre megbuktatta őt, amikor az MLSZ elnöke lett.
– Jó. A válogatott meccsekre egymás mellé kapjuk a jegyeinket, és soha egy rossz szó nem hangzik el közöttünk. Akkor én azt gondoltam, hogy ha a szövetség másként működne, akkor a kluboknak több pénz jutna, és ebből kikerekedett egy küzdelem közöttünk. Én már akkor azt szerettem volna, hogy egy befolyásos ember legyen az MLSZ elnöke, én pedig segítem az MLSZ-t a szakmai oldalról. 

Csányi Sándor volt az első számú jelölt, akit sokszor győzködtem, de végül nemet mondott. Eppel János, a Porsche Hungária akkori első embere volt a következő jelölt, majd Erdei Tamás, a bankszövetség elnöke, de egyikük sem vállalta.

Fél év ment el ezzel, majd megtudtam, hogy Lothar Mättheus barátja és üzlettársa, Pellady Péter is indul az elnöki posztért, és azt nem tartottam jó megoldásnak, ezért a liga ösztökélésére én is pályáztam. A klubok mögém álltak, és így lettem én az elnök.

Fotó: Havran Zoltán

– Nem töltötte ki a mandátumát, korábban lemondott 2010 elején. Megbukott?
– Nem. Tudja, nekem életem meghatározó személyisége volt az édesanyám. Egy-két éve lehettem elnök, amikor egyszer hazamentem, és mondtam neki, hogy nem csinálom tovább, csak harcból áll, napi húsz órát dolgozunk, mégis minden negatív körülöttünk. 

Azt felelte, kisfiam, addig nem hagyhatod ott az MLSZ-t, amíg nem csináltál valami olyat, ami a te nevedhez kötődik. Ha megtetted, akkor gyere el. Ezután vágtam bele például a telki edzőcentrum létrehozásába, amelyet európai szinten valósítottunk meg, és kaptam érte egy tisztikeresztet Sólyom László köztársasági elnöktől.

Emellett kialakult egy U19-es válogatott, amely harmadik lett az Eb-n, majd U20-asként bronzérmet nyert a világbajnokságon. Ez annak is köszönhető volt, hogy komoly erőfeszítéseket tettünk az utánpótlásban zajló munka minőségének a javítása érdekében. Az én nevemhez fűződik a Puskás-díj létrehozása is, emellett létrehoztuk a Gyermek Labdarúgó-szövetséget, és az én regnálásom alatt indult meg egy jelentős pályafejlesztési program.

A Fradi kizárása rendben volt

– Mindezek ellenére a közvéleménynek a Ferencváros kizárása ugrik be elsőként az elnöki időszakáról.
– Nem szeretem ezt a témát, mert én ma is úgy látom, hogy az a történet rendben volt. A Fradi nem tudta teljesíteni a licence feltételeit, és nincsen lelkiismeret-furdalásom. Elkezdtük a rendcsinálást, és nem volt más választásunk. Nem tehettünk kivételt a Ferencvárossal, mert azzal precedenst teremtettünk volna, és tisztességes döntést hoztunk nem a Fradi ellen, hanem a magyar labdarúgás érdekében.

– Miért mondott le?
– Akkor, 2009 végén már tudni lehetett, hogy politikai fordulat előtt állunk, és ismét Orbán Viktor lesz a miniszterelnök. Találkozót kértem tőle, hogy tisztázzuk, a leendő új kormánynak milyen elképzelései vannak a sportról és azon belül a futballról. 

Nagyon korrekt beszélgetés zajlott le közöttünk, én elmondtam az érveimet és elképzeléseimet, ő elmondta a sajátjait, nem sokban egyeztünk, majd feltettem a kérdést, hogy továbbra is engem látna-e szívesen elnökként vagy mást, ő pedig azt felelte, hogy mást. Tudtam, hogy Csányi Sándorra gondol, és csak azt kérdeztem, hogy mikor mondjak le.

Nem akartam harcolni, mert az MLSZ nem rólam, hanem a magyar futballról szól. Gondolja el, milyen lett volna a hátralévő egy évem ellenszélben! Csak ártottam volna, ezért kezet fogtunk, és könnyű szívvel mondtam le, mert már megtettem azt, amit édesanyám kért, öt olyat is tettem elnökként, ami az én nevemhez kötődik.

Borítókép: Kisteleki István életében a futball volt a legfontosabb (Fotó: Havran Zoltán)