– Azt is elfogadnám, ha a legjobb csoportharmadikok között jutnánk tovább az Eb-n, de arra törekszünk, hogy megnyerjük a csoportot, annak ellenére, hogy a csoportellenfelek is nagyon erősek – szögezte le a sportvezető.
A Paks jó példa, a Fradi piros és fekete pontot is kapott
Nem mindennel lehet ugyanakkor elégedett Csányi: a korosztályos válogatottaktól és az NB I nézőszámában előrelépést vár, emellett ismét hangsúlyozta, hogy több lehetőséget kellene adni a magyar fiataloknak az élvonalbeli bajnokságban.
– Régi problémaként szoktuk emlegetni, hogy kevés a magyar játékos a bajnokságban. Nem vagyok a külföldiek ellen, ha nagyon jó színvonalú játékosok jönnek, az jó a bajnokságnak, lehet kitől tanulni, de amikor túl sok van és közöttük sok középszintű, azt pénzkidobásnak érzem. Hiába próbáljuk a fiatalok játékperceit felfelé nyomni, az U21-es futballisták játékpercszáma az NB I mostani szezonjában lecsökkent a 2022/23-as idényhez képest.
A Paks jó példa, csak magyarok vannak, és ott van a tabellán, ahol, bízom benne, hogy ezt több magyar csapat fogja majd másolni. Amióta a Vidiben több magyar van, sikeresebb a csapat, Garancsi István tulajdonosnak pedig kevesebbe kerül.
Légiósokból a legjobb hazai csapatban, a Ferencvárosban sincs hiány, ugyanakkor Csányi Sándor kiemelte, hogy az FTC a nemzetközi porondon sokat segít a hazai labdarúgásnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!