Legközelebb 1972-ben szerepelhetett a magyar válogatott Európa-bajnokságon. A szocializmusnak abban a szakaszában nem szerződhettek külföldre a játékosok, ez tehát senkit sem motiválhatott. Ennek a tornának nem voltak nagy nyertesei vagy vesztesei, a búcsúmeccsét leszámítva itt szerepelt utoljára a válogatottban a korszak leghíresebb magyarja, az aranylabdás Albert Flórián, de ennek más oka volt. Ezt követően 44 évet kellett várni az újabb magyar Eb-szereplésre, és 2016-ban, miután a válogatott Portugáliát, Ausztriát és Izlandot is megelőzve megnyerte a csoportját, sokan hitték, hogy a labdarúgókat ellepik szerződési ajánlatokkal a külföldi klubok, de nem így történt.
Csak a nagyon fiatalok kellettek
A csapat rutinos ászai már nem jelentették a jövőt, néhány húszas évei elején járó fiatal viszont megtalálta a számítását. Nagy Ádám egyértelműen az Eb-szereplésének köszönhette, hogy aláírhatott az olasz Bolognához, ahogyan Lang Ádám is, aki a több lehetőség közül a francia élvonal újoncát, a Dijont választotta, Bese Barnabás pedig a francia másodosztályú Le Havre csapatában folytathatta a pályafutását. Három éve a részben hazai rendezésű kontinenstorna után csak Schäfer András tudott szintet lépni, de ő is csak fél évvel később került Dunaszerdahelyről az Union Berlinhez. Akkor a keret tagjainak a zöme már eleve légiós vagy a külföldet már korábban megjárt játékos volt, a nagyobb figyelemhez pedig legalább a négy közé kellett volna jutni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!