Endrick nem enyhítette a brazilok kínjait

Nem indult jól az őrségváltás a brazil válogatottnál, hiszen a selecao meglepetésre csak gól nélküli döntetlent játszott Costa Ricával az Egyesült Államokban zajló labdarúgó Copa America D csoportjának első fordulójában. A korábbi évek első számú brazil klasszisa, a sérüléséből nemrég felépült Neymar nincs ott a tornán, és egyelőre az utóbbi évek legnagyobb brazil tehetségeként beharangozott Endrick sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

2024. 06. 25. 15:27
Endrick
A pillanat, amikor Endrick csereként pályára lépett a Copán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Neymar még az októberben elszenvedett súlyos sérülése miatt nem vehet részt a kontinenstornán. Ugyanakkor világsztárokból és futballzsenikből nem lesz hiány, de a legnagyobb érdeklődés mégis a tizenhét éves Endricket kísérte, aki korábban azzal került be a hírekbe, hogy a távozásakor könnyek között hagyta el a játékteret, hogy hiszen a Palmeirast elhagyva a Real Madridban folytatja, ahol többek között másik két brazil világsztár, Vinicius Junior és Rodrygo is a csapattársai lesznek majd. A támadó a múlt év végén mutatkozott be a brazil válogatottban, márciusban pedig már az első találatát is megszerezte: minden idők legfiatalabb játékosa lett, aki gólt szerzett a Wembley Stadionban, hivatalos felnőttmeccsen. A 80. percben elért találat egyben a brazilok 1-0-s győzelmét is jelentette a házigazda angol válogatott ellen. A brazilok szövetségi kapitánya, Dorival Junior akkor dicsérte, de azt mondta, Endrick aligha kap még szerepet a Copán. Nem így történt.

Amíg a címvédő Argentína labdarúgó-válogatottja győzelemmel kezdte a Copa America küzdelmeit, addig Brazília csupán egy döntetlent tudott elérni Costa Rica legjobbjai ellen. Az inglewoodi mérkőzés a kilencszeres bajnok brazilok fölényét hozta, jóval többet birtokolták a labdát ellenfelüknél, de a befejezéseknél rendre pontatlanok voltak, amit jól mutat, hogy tizenkilenc lövésükből csak három találta el a kaput. A másik oldalon a Costa Rica-iaknak mindössze két próbálkozásuk volt, de így is egy értékes pontot szereztek. Endrick a 71. percben csereként állt be Vinicius Junior helyett, és a tizenhét éves támadó mindössze négyszer ért labdába (ebből a tizenhatoson belül kétszer), és csak egy lövést tudott felmutatni közel húszpercnyi játékidő alatt. A jó játékkal nemcsak ő, hanem a brazil csapat is adós maradt. A D csoport következő fordulójában, pénteken Kolumbia Costa Ricával, Paraguay pedig Brazíliával csap össze.

Copa America, D csoport, 1. forduló: Kolumbia–Paraguay 2-1, Brazília–Costa Rica 0-0.
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.