
– Már nagyon fiatal korában hatalmas tehetségnek volt kikiáltva Németországban, de éretten kezelte ezt a helyzetet, egyáltalán nem szállt el – emlékezett vissza Király. – Az értékrendje, a gondolkodásmódja példaértékű, ezt már akkor látni lehetett rajta, amikor Leverkusenben együtt szerepeltünk. Épp a minap beszélgettem René Adlerrel, aki akkoriban a csapat kezdő kapusa volt, hogy Toni pályafutása milyen szépen kifutotta magát. Nem voltak botrányai, nem lett belőle celeb, a pályán és azon kívül is ugyanolyan: nem vágyik a rivaldafénybe, alázatos és szerény.
Király Gábor: harmincévesen engem is vissza akartak vonultatni
Érdekes, hogy Kroos a 2018-as vb német kudarca és a 2021-ben megrendezett Eb szintén gyengének mondható nyolcaddöntős kiesése után egyfajta bűnbak lett Németországban, le is mondta a válogatottságot, majd amikor idén visszatért a hazai Eb miatt, messiásként vártak rá.
– Ha belegondolok, amikor harminc voltam, engem is vissza akartak vonultatni sokan, aztán negyvenévesen még az Európa-bajnokságon védtem – emelte ki Király. – Általános jelenség, hogy ha valaki fiatalon odakerül a válogatottba, egy idő után ráunnak az emberek, mert milyen hosszú ideje ott van már, túl sokat látták, és szeretnének valami újat, amire a média is ráerősít. De láthatjuk Toni esetében is, hogy a teljesítménye ugyanúgy megvan, és most, hogy egy ideig nem szerepelt a válogatottban, újra lelkesen fogadják.
Mivel a magyar válogatott a némettel is találkozik az Eb-n, a második csoportmeccsen június 19-én Stuttgartban, adja magát a kérdés: mennyire kell tartanunk Kroostól?
– Az Eb úgymond az utolsó turnéja, és biztos vagyok benne, hogy szépen akar búcsúzni, ahogy a Real Madridnál is tette – válaszolta Király. – Nemcsak a képességei, hanem a tapasztalata miatt is fontos láncszem a német a válogatottban, amelyre én favoritként tekintek, mert sokat fejlődött az utóbbi időben, és sokat is tett ezért.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!