Novak Djokovics Wimbledont biztosan kihagyja, de lehet, hogy búcsút kell intenie nagy álmának is

A Roland Garrostól kedden, sérülés miatt visszalépett Novak Djokovics versenyt fut az idővel. A szerb teniszező szinte biztosan lemondhat a wimbledoni tornán való részvételről, de könnyen elképzelhető, hogy kénytelen lesz búcsút inteni az olimpiai aranyról szőtt álmainak is.

2024. 06. 05. 14:39
Novak Djokovics, Roland Garros, Baena
Novak Djokovics idénye váratlan fordulatot vett. Forrás: X
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Veszélyben az olimpiai szereplés is

Jelen állás szerint az is kétséges, hogy a 37 éves klasszis megfelelő állapotban lesz-e a párizsi olimpiára, amelynek teniszversenye július 27-én veszi kezdetét. Djokovics számára kiemelt jelentőséggel bírna a szereplés a játékokon, hiszen még az év elején bejelentette, hogy idei legfontosabb célja a Grand Slamek mellett az olimpiai aranyérem, amely még hiányzik a gyűjteményéből. Nagy kérdés, hogy a 2008-as pekingi olimpián bronzérmes szerb egyáltalán lesz-e olyan állapotban, hogy harcba szálljon az aranyért.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.