– Azt gondolom, ez a váltó nélküle is nagyon erős, reális esélye van a döntőbe jutásra – tette hozzá a szövetségi kapitány.
Az első délelőtti programban a fináléba jutásért úszik majd a női 4x100-as gyorsváltó, valamint Késely Ajna és Sárkány Zalán (egyaránt 400 gyors) is, míg vasárnap délelőtt Kós és Jászó már egyéni szám (100 hát) előfutamában úszik, akárcsak Holló Balázs és Zombori Gábor (400 vegyes), illetve Ábrahám Minna és Pádár Nikolett (200 gyors).
Szilágyi Áron a negyedikért
Úszásban meglepetés lenne, ha már a hétvégén érmet szerezne Magyarország, vívásban viszont mind a legutóbbi olimpiák, mint a tavalyi világbajnokság fényében joggal várhatunk nagy sikereket.
Szombaton rendezik a férfi kardozók egyéni versenyét, amelyet Londonban, Rióban és Tokióban is Szilágyi Áron zárt aranyérmesként.
Három éve a vívók rekordját állította be, rajta kívül még az olasz tőröző, Valentina Vezzali nyert egyéni számban három egymást követő olimpián bajnoki címet. Ha összejönne zsinórban a negyedik is, azzal minden sportágat tekintve az ötkarikás csúcstartók közé lépne, többek között Carl Lewis (távolugrás, 1984-1996) és Michael Phelps (200 pillangó, 2004-2016) mellé.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!