Ez a nap is eljött: félnek a Red Bullnál

Lando Norris vasárnap úgy győzött, ahogy az elmúlt években csak Max Verstappen volt képes a Formula–1-ben. A brit versenyző majdnem 23 másodpercet vert a második helyezett Verstappenre, aki nem tehetett mást, mint belenyugodott, hogy a második helynél nem végezhet előrébb a Holland Nagydíjon. A Red Bullnál most attól tartanak, hogy hamarosan a csapat is a második helyre szorul – nemcsak egy futamot tekintve, hanem a pontversenyben is.

2024. 08. 26. 9:57
Max Verstappen és a Red Bull nem bírt a McLarennel a Holland Nagydíjon
Max Verstappen és a Red Bull nem bírt a McLarennel a Holland Nagydíjon Fotó: AFP/NurPhoto/Jonathan Raa
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Azt hittem, hogy Max egyszer csak rákapcsol, de ez nem történt meg.

Lando Norrisnak (McLaren) ez a mondata mindent elmond a Formula–1-es Holland Nagydíjról. A McLaren britje nagy előnnyel nyerte meg már az időmérőt is, aztán a futamon is dominált. A rajt után ugyan elveszítette az első helyét Max Verstappennel (Red Bull) szemben, a címvédő csak a verseny első harmadában örülhetett az elsőségnek, mert Norris simán utolérte, aztán messze maga mögött hagyta őt, és végül csaknem 23 másodperces előnnyel ért célba.

A Red Bull csak ideig-óráig tudta maga mögött tartani a McLarent
A Red Bull csak ideig-óráig tudta maga mögött tartani a McLarent (Fotó: AFP/NurPhoto/Alessio Morgese)

– Az első kör miatt nem mondhatom, hogy tökéletes versenyem lett volna, de később rendkívül gyorsak voltunk, az autó pedig nagyszerűen működött – lelkendezett a futamgyőztes. 

Magabiztos voltam, tövig nyomhattam a gázt, aztán megelőztem Maxot, ami a futam kulcspillanata volt. Azt hittem, hogy Max idővel rákapcsol, csökkenti a hátrányát, de ez nem történt meg. Sőt, egyre inkább lemaradt, miközben én egyre gyorsabb lettem, ez jó érzés volt. Hátradőlhettem, senki nem volt körülöttem, ez segített.

Bár eddig is Norris számított Verstappen fő kihívójának, pályafutása első, május elején aratott futamgyőzelme óta mindig a tűz közelében volt, de egyszer sem tudott a dobogó legfelső fokára állni. Egészen vasárnapig, amikor éppen Verstappen hazájában mutatta meg, hogy mire is képes a McLaren. A címvédő nem tehetett mást, mint elfogadta, hogy ezúttal nem ő lesz a győztes.

– Jó volt a rajtunk, aztán mindent megtettünk, de egyértelművé vált számunkra, hogy nem vagyunk elég gyorsak, így arra fókuszáltunk, hogy megtartsuk a második helyet. Tudtam, hogy a rajtjaim általában jól sikerülnek, ezért bíztam benne, hogy most is így lesz – szerencsére így is lett. Utána a saját versenyemet futottam, ami azt jelentette, hogy ma csak második lehetek – foglalta össze Verstappen.

Nem nyugodtak a Red Bullnál

Norris magabiztos győzelme egy intő jel volt a Red Bullnak, amely már csak harminc ponttal előzi meg a McLarent a konstruktőri pontversenyben, az egyéniben pedig Norris hetven pontra férkőzött Verstappenhez. A holland hétvége után már a bikák se nyugodtak.

– Nagyon csalódott vagyok a tempónk miatt – vallotta be a futamot a hatodik helyen záró Sergio Pérez. – Nem számítottam ilyen futamra, azt hittem, hogy sokkal közelebb leszünk a McLarenhez. A Ferrari is nagyon meglepett (Charles Leclerc a harmadik lett – a szerk.), a McLaren persze még inkább. A monzai egy más jellegű pálya lesz, mindenesetre ijesztő volt látni ma, hogy mire képes a McLaren.  

A rivális istálló teljesítményét látva a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko sem boldog. – Max a szünet előtt jól megfogalmazta, hogy a csapatnak még keményebben kell dolgoznia és fejlesztésekkel előrukkolnia, különben mindkét bajnoki címet elbukhatjuk. Ezen a futamon arra számítottunk, hogy ha Max előz a rajtnál, győz. Furcsállom, hogy Oscar Piastri tempója ugyanolyan volt, mint Landóé, de amikor beragadt Leclerc mögé, befellegzett a versenyének. Lando viszont simán megelőzte Maxot, aztán könnyen leszakította őt magáról, ezt nem értem. Annyi biztos, hogy a McLaren jobban meg tudta óvni a gumijait, mint mi, így a végén tehetetlenek voltunk – sajnálkozott Marko.

Világbajnok lehet a McLaren?

Nemcsak a Red Bullt, hanem a McLarent is meglepte a saját dominanciája, vallotta be Andrea Stella csapatfőnök. – Soha nem gondoltuk volna, hogy Zandvoortban, ahol korábban sokszor szenvedtünk, ilyen erősek leszünk az időmérőn, majd a futamon is. Nagyon boldog vagyok a csapat és Lando miatt is. Szerintem most bizonyította, hogy számolni kell vele, bár mi ezt eddig is tudtuk. Hibátlanul versenyzett a hétvégén.

Oscar Piastri negyedik helye ugyanakkor csalódás a McLarennek, az ausztrált is a dobogóra várták a britek. Az viszont, hogy összességében tizenkét pontot hoztak a Red Bullon, bizakodásra ad okot a jövőre nézve. Stelláék a hátralévő kilenc versenyhétvégén mindent bevetnek, hogy elhappolják a konstruktőri világbajnoki címet az energiaitalosok orra elől.

– Továbbra is hiszünk benne, hogy meglehet. A hétvége előtt is reménykedtünk, most még inkább bizakodunk. Persze nem szabad elfelejtenünk, hogy a Red Bull-lal harcolunk, amely egy domináns csapat. Jól tudják, hogy mit csinálnak, így nem lesz könnyű dolgunk. Az biztos, hogy elhivatottak vagyunk, és megpróbáljuk elhódítani a címet. Csodálatos lenne, ha sikerülne – ábrándozott a McLaren csapatfőnöke.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.