A világranglistán a top 100-ba visszakerült Bondár Anna (81.) is bemutatkozott a 2024-es US Openen. A magyar teniszező az 1. fordulóban a hazai közönség előtt versenyző Bernarda Perával találkozott, aki eddigi mindkét meccsét megnyerte a magyar éljátékos ellen. A 29 esztendős, horvát származású ellenfél 2022-ben megnyerte a budapesti WTA-viadalt, tavaly pedig női párosban a negyeddöntőig menetelt a US Openen. Bondár ugyan a viadal előtt elmondta, hogy nehezebben áll át a salakról a kemény pályára, mint fordítva, de megígérte, megszakítja a rossz sorozatát Pera ellen.

A magyar teniszező tartotta a szavát, és nagy küzdelemben, döntő játszmában kiharcolta a továbbjutást. Bondár remekül adogatott az első játszmában, és különösebb megerőltetés nélkül meg is nyerte. A második szettben fordult a kocka: az amerikai színekben versenyző Bernarda Pera megváltoztatta játéka stílusát, elkezdett agresszívebben teniszezni, és ez nem igazán ízlett Bondárnak, aki így bukta a második játszmát, jöhetett a döntő szett, amiben ismét a legjobb formáját idézte a magyar játékos, az adogatásai alatt esélye sem volt amerikai ellenfelének, míg Bondár egyszer brékelt, ezzel első alkalommal legyőzve Perát (6:3, 3:6, 6:3), kétórányi játék után továbbjutott az első fordulóból. A folytatás sem mutatkozik egyszerűnek, ugyanis Bondár következő ellenfele a 15. helyen kiemelt Anna Kalinszkaja lesz, aki nem más, mint a férfi világelső, nemrég doppingbotrányba keveredő Jannik Sinner barátnője.
– Nagyon örülök, hogy éppen itt a US Openen sikerült legyőznöm Perát. Az igazat megvallva az előző napokban nem nagyon éreztem a játékot, ám éreztem az előző két edzésen, hogy alakul a formám. A sikerem kulcsa a jó adogatás volt, valamint az, hogy sikerült kikerülnöm a veszélyes fonákját, így tenyeres oldalról többször hibára kényszerítettem. Sajnossok kettős hibát ütöttem, de tudtam, ha nem húzom meg a második adogatásomat, akkor Pera azonnal letámadja a labdát. Visszakerültem a legjobb százba, újra főtáblás voltam egy Grand Slamen, ráadásul nagy küzdelemben ugyan, de ott vagyok a második fordulóban, és végre itt is tudtam főtáblás meccsen nyerni – nyilatkozta a szövetség közösségi oldalán Bondár Anna.