A norvég Kristoffer Zachariassen három éve igazolt a Ferencvárosba a Rosenborgtól, de személyiségével és játékstílusával gyorsan belopta magát a szurkolók szívébe. Igaz, a kezdeti időszakban nehezen illeszkedett be a zöld-fehérek játékába – némi túlzással a szurkolók legszívesebben elásták volna a kezdőkörben –, ám a Transfermarkt által négy és fél millió eurós értékű játékos belelendült, és mára közönségkedvencé vált. Nem véletlen, hogy a Fradi-szurkolók között szinte nincs is olyan, aki negatívan nyilvánulna meg vele kapcsolatban, példaértékűnek tartják azt, ahogy légiósként küzd a klubért.

– Ennek nagyon örülök, hogy így látják. Ugyanakkor úgy érzem, nem teszek semmi különlegeset, csak mindig igyekszem a maximumot nyújtani a pályán. Szerintem ezt látják és értékelik a drukkerek, akikkel nagyon jónak tartom a kapcsolatom. Igaz, az elején megtaláltak a drukkerek, hiszen nagy volt a változás, új csapatba, új környezetbe, új kultúrába kerültem, minden más volt, mint Norvégiában. Idő kellett, hogy hozzászokjak, de úgy érzem, karácsony után javult a helyzet. Egyre jobban megtalálta az edző az ideális helyem a pályán, én is egyre jobban beilleszkedtem – jelentette ki a norvég támadó középpályás a Zöld és fehér magazinnak adott interjújában.
Nem titkolja, olykor már ő is magyarnak érzi magát, hiszen az elmúlt három év alatt megszerette a klubot, Budapestet, szeret itt élni a családjával. Ugyanakkor elárulta, a pályán szélsőként vagy a 10-es pozícióban a csatár mögött szeret a leginkább játszani. Sztanyiszlav Csercseszovval nagyon jól kijött, az általa kialakított játékrendszer már jobban illett a játékához, többször ért oda a kapu elé is.
– Nem volt egyszerű a klubváltás valóban, hiszen a menyasszonyom akkoriban terhes volt. Kiürítettük az apartmanunkat Trondheimben, visszaköltöztünk Bergenbe, ott megszületett a kislányom, majd háromhetesen már ő is utánam jöhetett az anyukájával Budapestre. Azóta már oviba jár itt, angolul tanul, s tud néhány magyar szót is. Például mikor megkérem este: menjen fogat mosni, azt szokta válaszolni, ha durcás, hogy „nem” – mesélte Zachariassen.