Baráth Péter szépen akar búcsúzni
– Ebből a szempontból különleges mérkőzés lesz a keddi, fontosnak érzem, hogy szépen búcsúzzak az utánpótlás-válogatottól – nyilatkozta Baráth Péter, a válogatott csapatkapitánya. – Nehéz dolgunk lesz, hasonló mérkőzésre számítok, mint amit tavaly Budapesten játszottunk a belgák ellen. Akkor nem álltunk messze a pontszerzéstől, ellenfelünk csak a második félidőben, egy átlövésgóllal tudta megszerezni a három pontot. Azon a mérkőzésen a szünet után nekünk is voltak lehetőségeink, de el kell ismerni, hogy a játék képe alapján a belgák rászolgáltak a győzelemre. Kedden is elsősorban a szervezett védekezést kell szem előtt tartanunk, ellenfelünk várhatóan ezúttal is labdabirtoklási fölényben futballozik majd, nekünk leginkább a labdaszerzések utáni gyors akciókból lehetnek lehetőségeink.
Baráth még a Debrecen játékosaként került be Rossi felnőttválogatottjába, amelyben két meccsen pályára is lépett, ám 2023 nyarán a Fradiba igazolt, ahol kevés játéklehetőséget kapott, így visszalépett a ranglétrán az U21-es válogatottba. Jelenleg kölcsönben a lengyel élvonalbeli Raków futballistája, de ott sem stabil kezdő, ennél pedig alighanem több kell, hogy Rossi visszaemelje őt az A keretbe.
Németh András későn tett eleget Rossi kívánságának?
Nincs könnyű helyzetben Németh András sem, akinek négy meccsen már egy gólja is van a felnőttválogatottban, ám a nyári Európa-bajnokság előtt magára haragította Rossit azzal, hogy a tanácsa ellenére nem igazolt el a Hamburgból egy olyan csapatba, amelyben több lehetőséget kapott volna. Így aztán az Eb-n sem lehetett ott, pedig Varga Barnabás és Ádám Martin mellett lenne szükség még középcsatárra. Németh végül a nyáron elhagyta Hamburgot, az ugyancsak Bundesliga II-es Münsterbe igazolt, ahol többet játszik, de gólja még nincs új klubjában.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!