„Az az egy érem, az nagyon hiányzik”

A párizsi olimpiát követően – ahol hosszú idő után érem nélkül maradt a sportág – a magyar birkózás vezetése úgy döntött, pályázatot ír ki mindhárom szakág, a kötöttfogás, a szabadfogás és a nők szövetségi kapitányi posztjára. A kötöttfogásúak esetében ketten indultak a posztért, az olimpiai bajnok Repka Attila és az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Viktor. Utóbbi nyert, aki nem titkolja, önmagában még mindig tart az az értékelés, aminek a végén kiderül, hova, mikor és milyen eredményekkel szeretne eljutni. Kijelentette, ha fiatalkori önmagával kéne dolgoznia nap mint nap, lenne súrlódás közöttük, mert az ifjú Lőrincz Viktor igencsak akaratos versenyző volt. Nem költözött fel a fővárosba, szüleivel, testvérével továbbra is Cegléden él, és ugyan közel laknak egymáshoz, arra valamennyien vigyáztak, hogy papucsban ne tudjanak átmenni a másikhoz.

Lőrincz Viktor 34 évesen lett a kötöttfogású birkózó-válogatott szövetségi kapitánya Fotó: Kurucz Árpád

BIRKÓZÁS

– Most 34 éves, miközben a testvére, Lőrincz Tamás 35 évesen olimpiai aranyat nyert. Még bőven szállíthatná az érmeket, ehelyett az egyik legfiatalabb szövetségi kapitánya lett a sportágának.

– Nagyon nagy elismerésnek tartom mindezt, és az biztos, hogy a korom alapján ott vagyok a legjobb háromban, már ami a fiatalságot illeti. Hegedüs Csaba annak idején, amikor 1979-ben szövetségi kapitány lett, 31 éves volt. Ha már ebben nem végezhettem előtte, legalább az eredményességben szeretném megközelíteni azt, amit ő szakvezetőként elért.

34 évesen lett a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya Lőrincz Viktor       Fotó: Kurucz  Árpád

– Nem volt ez túl gyors? Komolyabb edzői múlt nélkül azonnal a csúcsra kerülni?

– Mióta itt vagyok és edzőként dolgozhatok, tény és való, öles léptekkel emelkedtem a ranglétrán, és mire „körülnéztem”, szövetségi kapitány lett belőlem. De aki ismer, az pontosan tudja, én nem az a típus vagyok, aki most szépen hátradől abban a bizonyos karosszékben, és azt hiszi magáról, hogy mindent tud. Tudtam, hogy a szövetség elégedett volt azzal, hogy kemény munkával a rám bízott versenyzők hozták az eredményeket. Egy biztos, ennek nincs egy hónapja, így még bennem is az a folyamat zajlik, amelynek a segítségével értékelem, mi volt eddig, mi lesz ezek után, illetve miben kell fejlődnöm.

– Szerepelt egyáltalán a céljai között, hogy a hazai kötöttfogású birkózás első embere legyen?

– Sosem volt kimondott célom, hogy szövetségi kapitány legyek. Amíg aktívan birkóztam, addig csak a szőnyegen elérhető legjobb eredmény érdekelt az egyetemi diploma megszerzésén kívül. Aztán amikor közeledett a pályafutásom vége, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék a sportágon belül maradni, és egyre inkább azt éreztem, az edzősködés testhezálló a számomra, szívesen csinálnám.

– Kivel beszélte meg először, hogy megpályázza a kapitányi posztot?

– Természetesen a feleségemmel. Ha nem állna mögöttem ilyen családi háttér, bele sem kezdtem volna. Leültünk, és megbeszéltük, pályázzak-e egyáltalán. Az első pillanattól kezdve támogatott, mert látta rajtam, mennyire szeretném ezt csinálni. Tudomásul vette, hogy eddig sportolóként, mostantól szövetségi kapitányként nem leszek otthon hosszú hetekre.

A feleségével osztotta meg először, hogy nagyon szeretne pályázni a kapitányi posztra     Fotó: Kurucz  Árpád

– Fura lehet a kérdés, de a szakajtónyi világversenyen szerzett érem – olimpiai ezüstérmes, vb-ezüstérmes, kétszeres vb-bronzérmes, Európa-bajnok, Eb-ezüst- és bronzérmes – azt jelenti, hogy elégedett a birkózói pályafutásával?

– Amikor összegzem a szőnyegen eltöltött eddigi éveket, olyankor büszkén mondom magamnak, mindenem megvan, amit el akartam érni: sikeres versenyzői pályafutás, egyetemi diploma és edzői munka. Ugyanakkor titokban mindehhez hozzáteszem, az az egy érem, az nagyon hiányzik. Az olimpiai arany, hiszen én is nagyon szerettem volna halhatatlanná válni. Egyébként még mindig nagyon frissek az élmények bennem, és amikor abbahagytam, már egyszer ugyanerre a kérdésre önmagamnak megadtam a választ. Ahogy most, úgy akkor is teljesnek éreztem a pályafutásomat. Így alakult, és sosem tudhatjuk, ha 2019-ben világbajnok és 2020-ban Európa-bajnok vagyok, akár az is előfordulhatott volna, hogy 2021-ben, Tokióban nem szerzek érmet. Minden úgy alakult, ahogy alakulnia kellett, kikerülhettem a birkózók falára, megvan a hőn áhított olimpiai érmem. Mielőtt rákérdez, megnyert ezüstnek tartom, nem pedig egy elvesztett aranyat pótlónak.

Rióban fizikálisan a csúcson voltam

– Miként érzi, mikor volt élete legjobb formájában?

– Talán furcsán hangozhat, de a 2016-os riói olimpián. Legalábbis fizikálisan mindenképpen topon voltam, viszont mentálisan mindez nem volt meg. Ez viszont Tokióra megfordult, és Japánban mentálisan voltam a csúcson, míg fizikálisan úgy nyolcvan-kilencven százalékos lehettem.

– Sokféle véleményt hallottam már arról, vajon 2016-ban mennyire játszhatott szerepet testvére kiesésében az, ahogy előtte egy nappal ön elveszítette meglehetősen furcsa körülmények között a bronzmeccsét.

– Ez érdekes kérdés, amit természetesen megbeszéltünk egymással. Rióban én kezdtem, és ma már biztosan kijelenthető, hogy az én versenyem, az elvett olimpiai érmem negatívan befolyásolta a másnap szőnyegre lépő Tomit, aki azonnal kikapott és kiesett. Ha akkor megvan az érmem, az nagyon sokat jelentett volna neki, egy teljesen más Lőrincz Tamás lép szőnyegre és megverte volna a koreait. Azonban Tokió ebben is kárpótolt minket, hiszen ott Tomi birkózott előbb, és az, hogy ő döntőbe jutott, annyira feldobott, hogy másnap, az ő fináléja előtt én sem álltam meg az aranymeccsig. Majd az a tudat, hogy én is döntős lettem, őt dobta fel annyira, hogy végre megszerezte a már nagyon megérdemelt olimpiai aranyat. Gondolja el, szinte lebegtem a saját finálémig, hogy ő olimpiai bajnok, én meg az lehetek. Minden szinten kész voltam az ukránra, ám nincs mit szépíteni, abban a döntőben győzött a jobb.

– Sosem érezte azt, hogy mindig a bátyja árnyékában van?

– Nem, mert amíg ő egy zseni volt a szőnyegen, nyert tizenöt érmet világversenyeken, olimpiai, világ-, és négyszeres Európa-bajnok, addig igenis ő a nagybetűs birkózó. Sosem voltam rá féltékeny, sosem éreztem magam másodhegedűsnek mellette. Az ő eredményeit mindig is kicsit a magaménak éreztem, és nem titok, fordítva is így volt. Sosem felejtem el, amikor 2006-ban aranyérmesként jött haza az Európa-bajnokságról, úgy pózoltam tizenöt éves fiatalként mellette, mintha én nyertem volna azt az aranyat.

– Gondolkodott már azon, mi lett volna például Tokióban, ha a régi rendszer szerint, egy napon rendezik meg a versenyt, és például a döntő nem kerül át másnapra?

– Most mondhatnám azt, hogy akkor olimpiai, világ-, és kétszeres Európa-bajnok lennék. De ez így nem biztos, hogy igaz, annak ellenére, hogy nekem az egynapos viadalok kedveztek, és sosem tudtam igazán a másnapi döntőre felpörögni. Most, hogy belegondolok, egy olimpiai, egy világbajnoki és egy Európa-bajnoki döntőt buktam így el, és emlékszem, akármit találtam ki, egyszerűen a második nap sosem jött a siker. Pedig Tokióban az első napon életem birkózását mutattam be, olyat, amiről mindenki csak álmodozhat. Aznap senki sem tudott legyőzni, aznap talán az ukrán is meglett volna.

Ami Rióban nem jött össze, az Tokióban igen: Tamás olimpiai bajnok lett, míg Viktor ezüstérmet nyert     Fotó: Mirkó István

– Párizsban már a testvéréhez, Tomihoz hasonlóan a szakmai csapat tagjaként volt ott az olimpián. Amikor kísérte a tanítványait a birkózócsarnok felé, nem…

– Nem, határozottan nem. Eszembe sem jutott az, hogy akár versenyzőként is ott lehetnék. Azt kár lenne tagadnom, hogy ugrottak be képek a múltból, és amikor eszembe jutott az a pillanat, amikor ott álltam a dobogón Tokióban, bizony elkapott a nosztalgia, hiszen legszívesebben életem végéig ott állnék az olimpiai dobogón. De nem voltam felkészülve, így pontosan tudtam, nekem nem jár az olimpiai szereplés. Én úgy akartam lelépni a szőnyegről, hogy ne maradjon bennem semmi hiányérzet, és ez sikerült. Természetesen edzésen még beállok a fiatalok közé, de ez jelenleg éppen elég nekem.

– Amíg a testvére a sportág legnagyobb fogyasztói közé tartozott, addig önről semmit sem lehetett hallani ebben a kérdésben.

– Tény és való, amíg Tomi a nagy fogyasztó volt, addig én csak súlyt rendeztem. Persze volt olyan időszak, amikor juniorként én is 81,5 kilóról fogytam be 74 kilóba az Európa-bajnokságra, amikor hazajöttem az aranyéremmel, Tomival az élen mindenki azt mondta, erre a fogyásra rajtad kívül senki sem emlékszik. Akkori edzőim, Struhácz György és Takács Ferenc észrevették, ha ennyit fogyok, elveszítem az erőmet, az állóképességemet és a dinamikámat. Felmentem 84 kilóba, kellett vagy négy alapozás, mire magamra szedtem azt a minőségi izmot, ami ide kellett, és innentől kezdve maximum 88 kilóról kellett rendeznem a súlyomat 84-re. Azt tudnia kell mindenkinek, hogy a nagy fogyasztók sosem százszázalékosan nyertek világversenyeket. Majoros Pista egyszer elárulta, úgy nyert Athénban 2004-ben, hogy hetven-nyolcvan százalékos volt.

El kellett fogadtatnia magát a kerettel, hisz többjükkel korábban együtt küzdöttek versenyzőként a szőnyegen     Fotó: Kurucz  Árpád

– Tényleg nehéz volt a testvérével akkor, amikor éppen dobálta le magáról a kilókat?

– Én voltam talán az egyetlen, aki ilyenkor el tudta viselni. Gondoljon bele mindenki, heteken keresztül nem eszel, nem iszol, miközben úgy dolgozol keményen, hogy a fogyástól elmegy az erőd. Komfortosabbá tettem ilyenkor az életét, lelkileg támogattam. Ha kellett, én húztam edzés előtt és után a húszkilós bőröndjét, hogy ezzel se veszítsen erőt. Sosem felejtem el, Rió előtt a nagybecskereki kvalifikációs versenyre majd tizenkét kilót fogyasztott, és amikor átöleltem, szinte csak a pólója volt a karomban. Kimondhatatlanul rossz érzés volt ezt érezni, és akkor azt gondoltam, ha most nem szerzi meg a kvótát, még egyszer nem tud befogyni és egyedül utazom az olimpiára. Meglett.

– Noha mindkettőjüket a fővárosba szólítja a munkája, nem egy esetben késő estig, ennek ellenére mindketten mennek haza Ceglédre, hogy aztán másnap reggel a csúcsforgalomban jöjjenek vissza Budapestre. Egyszer sem gondolta azt, hogy a munkája miatt a fővárosban marad éjszakára?

Annyira lakunk messze egymástól, hogy papucsban ne mehessünk át a másikhoz

– Tomival mindketten ugyanazok a vidéki srácok maradtunk, akik voltunk, így vállaljuk az ingázást. Utóbbit megszoktam, hiszen tizenhárom éves korom óta járok fel Budapestre. Nem fogunk felköltözni, nekem Cegléd az igazi otthonom, ahol igazán ki tudom pihenni, ahol el is tudom engedni magam. Amikor reggel felkelek, az az első, hogy nézem a GPS-t, mire számíthatok, mert elkésni azt semmilyen körülmények között nem akarok sehonnan. Ezt a tanítványaimtól is megkövetelem, és ha így teszek, nekem kell példát mutatnom. Sosem maradtam a fővárosban, bármikor végzek, ülök az autóba és indulok haza.

– Közel laknak egymáshoz Tomival és a szüleivel?

– Édesanyámékkal és Tomiékkal is aránylag közel lakunk egymáshoz, de arra valamennyien vigyáztunk, hogy papucsban ne tudjunk átmenni a másikhoz. Így mindenki magánszférája megmaradt.

– Térjünk vissza a birkózócsarnokba! Mennyire furcsa az, hogy olyanoknak lett a szövetségi kapitánya, akikkel nem is olyan régen még együtt küzdöttek a szőnyegen?

– El kellett fogadtatnom magamat a keret tagjaival, hiszen van olyan is a csapatban, aki konkrétan a riválisom volt korábban. Nagyon fontos az a sportolói intelligencia ebben a helyzetben, hogy mindenki külön tudja választani a múltat a jelenlegi helyzettől. Szerencsére nincs ebből semmilyen gondom, azt a három hetet, amit eddig dolgoztam velük kapitányként, szó nélkül csinálták végig. Érzem a bizalmukat, és ez segíti a közös munkát.

Bőven lenne vitája fiatalkori énjével, de szívesen lenne az ifjú önmaga edzője

– Szigorú edző?

– Inkább következetesnek nevezném magamat. Persze volt már arra példa, főleg az edzői pályafutásom elején, hogy szankcionálnom kellett valakit edzésen. Ám megértette mindenki, ha elvégzik a megkövetelt melót, akkor egyrészt nincs miért szigorúskodnom, másrészt a hangulat is sokkal jobb az edzések között, amikor együtt vagyunk.

– Milyen lenne a kapcsolat a fiatal Lőrincz Viktor és a szövetségi kapitány Lőrincz Viktor között?

– Nem tagadom, biztos lett volna néhány nézeteltérés a fiatalkori és a jelenlegi énem között. Igencsak akaratos versenyző voltam, de az biztos, hogy a tiszteletet minden edzőmnek megadtam. Azt vallom, egy birkózó legyen csibész, mert csak akkor lehet igazán eredményes. Tény, ha leültem volna megbeszélni, mint kapitány a fiatalkori énemmel, hogy mit kérek tőle, milyen munkát kell elvégeznie, ugyan megértette volna, de a pontot sem tudtam volna kitenni a mondat végére, máris otthagyott volna a teremben. Aztán másnap már újra ott lett volna, és a-tól z-ig megcsinálta volna azt, amit előző nap kértem tőle. Bevallom, igen, dolgoznék a fiatalkori magammal.