Hosszú Katinka inkább táncol, Kapás búcsúzik
Húsz év után először hiányzik a versenyről Jakabos Zsuzsanna, és az úszás helyett az utóbbi időben inkább a TV2-n futó Dancing with the Starsban táncoló Hosszú Katinka sem indul az ob-n. A háromszoros olimpiai bajnok idén tavasszal tért vissza a versenyzéshez, miután édesanya lett. Megpróbált kijutni a párizsi olimpiára, de nem járt sikerrel. Ezután egy nyár végi interjúban megerősítette, hogy még nem vonult vissza.
– Jelenleg abban a fázisban vagyok, mint akik kijutottak az olimpiára: még kicsit a pihenőidőmet töltöm, aztán meglátjuk. Még nem döntöttem el pontosan, hogy folytatom-e, úgyhogy egyelőre hagyjuk nyitva ezt a kérdést. A státusom aktív – húzta alá a 35 éves bajnok.
Hogy mikor hozza meg a végleges döntését, vagy meddig tart pihenőt, azt nem tudni, de a rövid pályás szezont most már valószínűleg teljes egészében kihagyja, hiszen azzal, hogy az ob-n nem indul el, a hazai vb-re sincs esélye, mivel jelen állás szerint neki nagy pályán nincs indulásra feljogosító eredménye, azt Kaposváron szerezhette volna meg.
Pedig Hosszú Katinka fénykorában kiemelt hangsúlyt fektetett a rövid pályás versenyszezonra, volt olyan év, amely során 73 aranyérmet szerzett az akkor is huszonötös medencében megrendezett világkupa-versenyeken.
Hosszú hiányában is lesz olimpiai érmes női úszó a kaposvári ob-n, a Rióban bronzérmes és világbajnok Kapás Boglárka, aki az utolsó ob-jára készül, hiszen a decemberi budapesti vb után befejezi a pályafutását.
A döntők minden nap 17 órakor kezdődnek (tv: M4 Sport).




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!