A tunéziai, de Berlinben született Anis Ben-Hatira gyerekként is a Hertha BSC-nél töltött éveket, majd 2011-ben lett a klub profi csapatának tagja. 2016-ban viszont Dárdai Pál első vezetőedzői időszakában kitette a keretből, miután Ben-Hatira verekedett a csapatbuszon. Azóta a tunéziai futballista sehol sem találta meg a helyét, hét év alatt öt ország kilenc klubjában fordult még, játszott Magyarországon, a Bp. Honvéd színeiben is. Ben-Hatira karrierjét az sem segítette, hogy többször is vizsgálódtak ellene terrorizmus támogatása gyanújával.
Ben-Hatira tavaly tért vissza a Herthához, de csak a tartalékcsapat keretéhez, ahol négy meccsen Dárdai Bence csapattársaként is játszott. Most viszont Ben-Hatira is felkerült az első kerethez, amelyet sérülések sújtanak.
Dárdai Palkó távozhat a Herthától
Ben-Hatira sorsa ismét érinti a Dárdai családot, ugyanis az ősz során a Hertha meccsein jobbára csereként játszó Dárdai Palkó posztriválisa.
A tunéziai futballista korábbi edzője, Dárdai Pál fián állhat bosszút a nyolc évvel ezelőtti fegyelmezésért, ha tovább csökkenti Dárdai Palkó csapaton belüli szerepét.