AS Roma–Sampdoria 4-1. A szerda este lejátszott Olasz Kupa-mérkőzést a negyeddöntőbe jutott rómaiak játékosa, Paulo Dybala a kispadon ülte végig, mindez pedig azért is érdekes, mert éppen a meccs előtti napokban röppent fel a hír, hogy a rómaiakat felkészítő edző, Claudio Ranieri szerint az argentin támadó távozhat a klubtól, miután ügynöke találkozott a magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray képviselőivel.
Ranieri boldog játékosokat szeretne
Dybala nemcsak a játékperceivel lehet elégedetlen – igaz, 13 bajnokin 783-nál jár, de elejétől a végéig csak kétszer kapott bizalmat –, hanem a góljainak számával is, az olasz első osztályban és az Európa-ligában lejátszott 18 találkozóján ugyanis mindössze két találattal járult hozzá a Roma szerepléséhez. A Juventus színeiben korábban öt olasz bajnokságot nyert futballista menedzsere sajtóhírek szerint más irányba terelné védencét, aki Sallai Roland csapattársa lehet Törökországban.
– Örülök, hogy Dybala nálunk van, de ha a fiúnak más prioritásai vannak, közös megoldást kell találunk. Olyan játékosokkal szeretnék együtt dolgozni, akik boldogok a Rómában
– jelentette ki még a Sampdoria elleni meccs előtt Ranieri, aki az összecsapás után is nyilatkozott a témában. – Dybala fontos játékos, aki ha jó állapotban van, akkor jelentheti a különbséget. A Roma vele is egy csapat, nélküle pedig egy másik.
A negyvenszeres argentin válogatott, a gárdával 2022-ben, Katarban világbajnoki címet nyert Dybala értékét jelenleg nyolcmillió euróra becsüli a futballpiaci ügyekben mértékadó forrásként kezelt Transfermarkt. A Galatasaray keretében találunk nála jóval értékesebb sztárokat is (Mauro Icardi szintén 31 évesen 15 milliót, Victor Osimhen 25 esztendősen 75 milliót, Sallai pedig 27 évesen 14 milliót ér), esetleges érkezése mégis nagy dobást jelenthetne a törököknek.
Ha valóban megkötik az üzletet, az új helyzetet teremthet Sallai Roland számára is, hiszen a két játékos akár egymás posztriválisa is lehetne.