Mindenre számítottak a sznúker szerelmesei, de arra nem, hogy a sportág legendája, Ronnie O’Sullivan visszalép a közelgő Masters-versenytől, mindezt orvosi okokra hivatkozva – írta az Origó. Ugyanis az angol bejelentése mindössze néhány nappal a torna nyitómérkőzése előtt történt, amelyen a regnáló bajnok O’Sullivan John Higgins ellen kezdte volna meg a küzdelmeket vasárnap.
Már az előző hét is érdekesen alakult a hétszeres világbajnok és nyolcszoros Masters-győztes – utóbbi rekord –, a The Rocket becenévre hallgató angol számára, hiszen a Bajnokok Ligája-versenyen előbb négy meccséből hármat elveszített – úgy tűnt, hogy többször is gondjai voltak a dákója hegyével –, majd eluralkodtak rajta az érzelmek:
egy pont elvesztése után az asztalhoz csapkodta a dákóját. O’Sullivan az eset után gyorsan bocsánatot kért a játékvezetőtől és ellenfelétől is, majd visszalépett a versenytől még az előtt, hogy Ali Carterrel kellett volna játszania az utolsó csoportmeccsén.
A World Snooker Tour közleménye szerint O’Sullivan helyett a 17. kiemelt Neil Robertson pályázik majd a 350 000 fontos fődíjra. Robertsonnak most lehetősége lesz arra, hogy 2012 és 2022 után harmadszor is megszerezze a Masters címet.