Burján Csaba felfedte a siker titkát, a Liu fivérek döntéséről is elmondta véleményét

Hétéves a sporttörténelmi pillanat: a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang összeállítású férfirövidpályás gyorskorcsolyaváltó 2018. február 22-én megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét. A short track-négyesből Burján Csaba az, akinek a phjongcshangi volt az egyetlen olimpiája, s elmondása szerint a legnagyobb sikerei és a korai visszavonulása is a cipőjére vezethetők vissza. A közösségi média erejét Usain Bolt pezsgőjével, majd saját eltiltásakor is megtapasztalta Burján Csaba, aki szerint a Liu fivérek országváltásának megítélésében sorsdöntő lesz a jövő évi olimpia.

Burján Csaba a téli olimpiai dobogó tetejére is Usain Bolt mozdulatával állt fel Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang társaságában Fotó: Mirkó István

– Mikor volt utoljára korcsolya a lábán?
– Régen. Short track-korcsolya az utolsó edzésemen, talán két éve. Egyszer kérdeztem Knoch Viktort, aki a lányoknak tart edzést, hogy egy könnyebb napon lemehetnék-e, de mondta, hogy azután, hogy a váltóba egyszer be kellett ugrania, nem ajánlja. Emlékszünk még arra az érzésre, hogy milyen volt, amikor gyorsak voltunk, utána már nem esik jól az embernek, ha alacsonyabb tempónál is botladozik – felelte lapunknak adott interjújában Burján Csaba.

Burján Csaba, a 2018-as történelmi magyar aranyérem egyik hőse (Fotó: Mirkó István)

– Aki évekig száguldozott a jégen, annak utána egy hobbikorcsolyázás a Városligeti Műjégpályán már nem élmény?
– Hokikorcsolyával egyébként voltam néhányszor, bár nem sokszor. A baráti társaságom egyik fele még mindig versenyez, ők nem fognak ott csúszkálni, a másik fele pedig nem nagy koris. Legfeljebb egyszer-egyszer valakinek eszébe jut, hogy tanítsam meg korcsolyázni, bár nyilván két óra alatt túl sokat nem lehet tanítani.

Rövidpályás gyorskorcsolya: út az első magyar téli olimpiai aranyig

– Menjünk vissza az időben a másik végletig: mikor volt először korcsolya a lábán?
– Valamikor az általános iskola elején kezdtünk korcsolyázni a testvéremmel, édesapám vitt le minket. Persze estünk-keltünk, de megtetszett annyira, hogy beiratkozzunk egy kezdő tanfolyamra. Mivel jégkorongos edzők tartották a tanfolyamot, először oda mentünk, aztán a rövidpályás gyorskorcsolya-diákolimpiára kerestek az iskolában gyerekeket, akik már tudtak korizni. Jól sikerült a verseny, elkezdtünk short track-edzésre is járni, és jobban megtetszett, mint a hoki.

– Időben a 2000-es évek elején, még a sportágbeli első magyar olimpiai pontszerzések előtt járunk. Mennyit tudtak a kezdetekkor a rövidpályás gyorskorcsolyáról?
– Nem sokat. Nem maradt meg, hogy eredményekről vagy a sportág jelentős alakjairól beszéltek volna nekünk. Jó volt társaság, ez volt a lényeg, így az se zavart, hogy nyáron az atlétikapályán futottunk az edzéseken.

– A téli olimpia mikor vált reális elképzeléssé?
– A 2014-es szocsi olimpia előtt már három éve válogatott voltam, s én is szereztem kvótát, de nem személyre, hanem Magyarországnak szólót. Négyen voltunk a három helyre, érezhető volt, hogy nem engem fognak vinni, bár küzdöttem érte az utolsó percig.

Burján Csaba mérlege: egy téli olimpia, egy aranyérem (Fotó: Mirkó István)

– Mekkora volt a csalódása, maradt önben emiatt tüske?
– Nem volt tüske. Addig a férfiváltó sosem jutott ki az olimpiára, nekünk volt erre reális esélyünk. Két versenyből két elődöntőt is futhattunk a kvalifikáció során, de egyszer kizártak minket sárga lappal, egyszer kilöktek minket, így épphogy lemaradtunk. Ez sokkal jobban fájt, mint hogy egyéni kvóta végül nem jutott nekem. Utólag visszagondolva is azt mondom, hogy a közvetlen vetélytársam jobb volt a saját legjobb távján, mint én az enyémen.

Burján Csaba és a sorsfordító cipő

– A legnagyobb sikereit, az olimpiai aranyat, a világbajnoki érmeket is a váltóval szerezte. Egyéni sportolóként mennyi áldozatot kell, lehet hozni a csapatért?
– Elsősorban mindenki azért edz, hogy gyorsabban korcsolyázzon: ha jobban megy egyéniben, jobban megy a váltóban is. Nem voltam váltóspecialista, bár nyilván egyéniben nehezebb odaérni a közvetlen csúcsra.

– Külső nyomás sem volt, hogy főként a váltóra koncentráljon?
– Nem igazán. Volt egy időszak, amikor három nagyon jó versenyzőnk volt: Liu Shaoang feljött az élmezőnybe, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor már ott volt. Mögöttük én voltam a negyedik legjobb. 

Próbáltak úgy felkészíteni, hogy a váltóban minél többet tudjak magamból kihozni, de nem ennek hatására lettem nagyjából egyenértékű a többiekkel, hanem egy jobb korcsolyás cipő kellett hozzá. Amikor azt megkaptam, egyéniben és váltóban is sokkal jobb lettem.

 A hirtelen fejlődés önbizalomlöketet is adott, egyéni világkupaérmet nyertem, a váltóval pedig többször győztünk.

– Február elején, a jövő évi olimpiára hangoló sajtóeseményen utalt rá, hogy a váltó nem feltétlenül akkor volt a legerősebb, amikor összejött az olimpiai aranyérem.
– A mi váltónk nagyjából négy éven keresztül ugyanolyan erős volt, viszont az esélyek függtek az ellenfelektől is. Míg nálunk lényegében állandó volt a csapat összetétele, a kínai és a dél-koreai váltó felállása a válogatón múlt, s nem volt mindegy nekünk, hogy váltóban mennyire jók azok, akik bekerültek. Ez alapján az olimpia előtti idényben talán jobb esély nyílt volna a világbajnoki címre, aztán mégis az ötkarikás játékokon jött össze az arany.

– Az olimpiai döntőt fel tudja idézni?
– Nagyon gyors döntő volt, olimpiai csúcs is lett belőle. Közben az embernek a saját feladatára kell figyelnie, mikor kell váltania, mikor kell készen állnia, ha esetleg elesne a társa. Az állandó koncentráció mellett néha nincs is meg biztosan, hogy hányadik helyen állunk. Utólag, a videóból sokkal inkább tudom, hogyan is zajlott a döntő.

– Sokszor visszanézte?
– Néhányszor visszanéztük, de túl sokszor a sikereket nem szoktuk, hiszen összejött a győzelem, mit elemezzünk rajta. Azokat a futamokat, ahol valami félrement, biztosan többször néztük vissza, mint az olimpiai finálét.

– A dobogó tetejére emlékezetes módon Usain Bolt ikonikus mozdulatával léptek fel. Kinek az ötlete volt?
– Jó csapatunk volt, sosem örültünk előre, mindig a következő futamra koncentráltunk. A döntő megnyerése után kezdtünk dobogós videókat nézegetni, és Ádónak (Liu Shaoang) jött szembe a videó, hogy ha valaki bemutatja Usain Bolt pózát a téli olimpián, az kap egy üveg pezsgőt. Jobb ötletünk nem volt, ráadásul még ingyenpezsgő is járt érte, megcsináltuk.

– Hamar megérkezett a pezsgő?
– Elég hamar. Kiraktuk a posztot, jó médiamegjelenésünk volt, hiszen az első magyar téli olimpiai aranyat nyertünk. Usian Bolt is gyorsan kommentelt a kép alá, és néhány héttel később meg is jött a négy üveg pezsgő.

Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor az első magyar téli olimpiai aranyat ünneplik Usain Bolt híres mozdulatával (Fotó: AFP/Roberto Schmidt)

Milyen következményekkel járt Burján Csaba bejegyzése?

– Később viszont megjárta a közösségi médiával: a Kínáról szóló bejegyzése megtörte a pályafutását.
– Nem hiszem, hogy akkora törés volt, mint amennyire kívülről látszott. Konkrétan jót tett az az év, amikor külön edzettem. A válogatottban nem rám írták az edzésprogramot, az mindig a legerősebb versenyzőre készül, a fiatalok között viszont nagyjából rám írták a tervet. 

Amikor visszatértem az eltiltásom után, azt éreztem, hogy jobb formában vagyok, mint előtte.

 Csakhogy a karboncipők elhasználódnak, a legtöbben két-három évente lecserélik őket. Az enyém is kilazult, már nem tartotta úgy a lábamat, így egymás után kétszer is elestem a váltóban, ez pedig mentálisan is megfogott. Próbálkoztam új cipővel, de az nem sikerült olyan jól, mint az előző. Sajnálom, hogy az újabb olimpiai részvétel nem jött össze, de az is igaz, hogy ha az előző cipőm nem sikerül olyan jóra, akkor sosem lettünk volna olimpiai bajnokok.

– Az eltiltás volt a hivatalos következmény, de hatással volt a bejegyzése a személyes kapcsolataira is?

Amúgy sem voltam a legjobb viszonyban az edzőnővel, Csang Csing Linával, és attól a bejegyzéstől se lettünk nagyobb barátok. Ugyanakkor szakmailag mindig profin álltunk hozzá, az olimpiai aranyhoz ő is kellett és én is kellettem.

 A visszatérésem után is megkaptam az esélyt, az Eb-n beraktak a váltóba, az ottani esés ellenére a következő versenyen is, csak hát ott is elestem.

– Harmincévesen akár még készülhetne is a következő olimpiára. Hogyan jutott el a döntésig 2022 őszén, hogy befejezi?
– Nem volt igazán nehéz döntés. Az említett két esés után az új cipő sem segített, a nyári edzésen újra elestem, messze voltam a korábbi szintemtől. Úgy éreztem, hogy mindent megpróbáltam, amit lehetett. Amit akartam, elértem, és egyszer úgyis be kell fejezni az egyetemet, akkor legyen itt a vége.

– A visszavonulása szinte egybeesett a Liu fivérek országváltásának bejelentésével. Amiatt nem akarták győzködni a folytatásról?
– Akartak, de én már csak azért is kitartottam a döntésem mellett, mert tudtam, hogy a régi társaságból már nem lenne ott senki. Knoch Viktor már korábban visszavonult, Shaolinék is elmentek. Gondolkoztam rajta, hogy esetleg edző legyek, de ki akartam próbálni magamat valami teljesen más területen. Ha ráérek, most is figyelem a versenyeket, de amit látok, az is csak megerősít abban, hogy jól döntöttem, folyamatosan és gyorsan fejlődik a mezőny.

Mit gondolt csapattársuk a Liu fivérek országváltásáról?

– Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor továbbra is tagja annak a mezőnynek, de már kínai színekben. Önt váratlanul érte a csapattársai országváltása?
– Először Csang Csing Lina távozását jelentették be, akkor elindultak a találgatások a Liu fivérekről, de én még ekkor is azt gondoltam, hogy nem mennek el, úgyhogy mondhatjuk, hogy meglepett a döntésük. Neheztelés viszont nincs bennem, ez egy egyéni sportág, nem tartoznak senkinek hűséggel, a saját fejlődésüket kell szem előtt tartaniuk.

 Azon a szinten, ahová ők eljutottak, igazából már csak az olimpia számít, úgyhogy jövőre Milánóban derül ki, hogy jól döntöttek-e.

– Bármi is történt azóta, az a phjongcshangi négyes örökre beírta magát a hazai sporttörténelembe. Mitől volt olyan egységes az olimpiai bajnok csapat?
– Hozzáállásban hasonlók voltunk, kihajtottunk mindent a másikból. A közös emlékek, sikerek, kudarcok is összekovácsoltak minket, és az is tetszett, hogy amikor Ádó feljött, és legfiatalabbként hamar kenterben vert minket, akkor sem lett nagyképű. Voltak nehezebb versenyek, amikor kicsit összeszólalkoztunk, de összetartó volt a társaság, a rosszabb napjainkon is lementünk edzeni, hogy a társakat ne hagyjuk cserben. Buzdítottuk egymást, hogy rajta, ezt még megcsináljuk, aztán mehetünk FIFA-zni.

– Kicsit már kívülről figyelve, visszatekintve: miért jó sportág a rövidpályás gyorskorcsolya?
– Benne van a sebesség, kell taktikai érzék is. Változatos, mert sokféleképpen lehet jól korcsolyázni, különböző módokon lehet előzni, néha-néha őrültségeket is be lehet vállalni. Persze nehéz is, a csípő-, a boka-, a térdízületeket igénybe veszi. Viszont nagyon izgalmas, nincs az, hogy egy szupertehetség hosszú éveken át dominálna. Ha nem is vagy a leggyorsabb, de okosan taktikázol vagy esetleg szerencséd van, akkor is nyerhetsz.

– Az olimpiai sikerük történelmi pillanat volt, de hét év távlatából van hatással az életére?
– Nem segít péntek délután, amikor váratlan problémába ütközök a munkám során… Persze jó, hogy ott van az ember polcán az érem, lehet nosztalgiázni arról, hogy milyen volt a dobogó tetején állni. De nem úgy megyek be az irodába, hogy olimpiai bajnokként azonnal én kellene, hogy legyek a főnök. Akkora sztár nem voltam, hogy mindenhol megismerjenek, de ez nem is zavar, nem vágyom a szereplésre. Szeretem, hogy normálisan el tudok menni moziba vagy a boltba, anélkül, hogy megbámulnának az emberek.