Nagy meccsre készültek Felcsúton, ahol az NB I listavezetője, a Ferencváros az egypontnyi lemaradással második Puskás Akadémia vendége volt. A rangadó súlyának megfelelő forgalom volt tapasztalható a Fejér vármegyei településre bevezető körforgalomnál egy órával a kezdőrúgás előtt, illetve a Panco Aréna díszpáholyában is, ahol ott volt mások mellett Magyarország miniszterelnöke, a Madridból hazatért Orbán Viktor, a nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya, Marco Rossi és a válogatott másodedzője, Szalai Ádám is. Az egybegyűltek azt láthatták, hogy az eltiltott csatárt, Varga Barnabást Matheus Saldanha pótolta az FTC kezdőcsapatában, ahol ezúttal is ott volt a 19 éves Tóth Alex, valamint a szerdán igazolt középpályás, a brazil Júlio Romao is.
Nagy Zsolt rábólintott a Puskás előzésére
Az első lehetőségre a 10. percig kellett várni. Akkor a vendégek részéről Mohamed Ali Ben Romdhane tört be a tizenhatoson belülre, majd lőtt is, ám a hazai védő tisztázni tudott. A kipattanó még éppen jó volt Mohammed Abu Faninak, aki a büntetőterületen kívülről, 20 méterről lőtt kevéssel mellé. Eleinte kezdeményezőbb volt a Ferencváros, több szögletet is elvégezhetett, a 20. percben mégis a Dibusz Dénest helyettesítő Varga Ádámnak adódott dolga, amikor Lamin Colley közeli fejesét védte. A 24. minutumban Saldanha vette célba a kaput, de fölé lőtt. Próbálkoztak a csapatok, de igazán veszélyben nem forogtak a kapuk.
Fordulatot a 35. perc hozott. Szabadrúgást végezhetett el a Puskás Akadémia, a beívelést követően pedig Nagy Zsolt fejelt a kapuba, előnyhöz juttatva a házigazdát (1-0). Ezzel csapata az élő tabellán átvette a listavezető pozíciót. Rögtön jöhetett volna a második találat is, Varga Ádám azonban védte Artem Favorov távoli löketét. Az eredmény már nem változott, szünetben egygólos előnyben volt a Puskás.
Fradi-helyzetek a második félidőben
A Fradinak volt sürgős, és rögön az újrakezdés után gólhelyzetbe is került a bajnokcsapat, Abu Fani passza után Saldanha a tizenhatos vonaláról lőve a felsőlécet találta el. Az 52. percben ismét a brazil volt helyzetben, de közeli lövését blokkolták, végül Pécsi Ármin ütötte ki a labdát. Egy óra telt el a rendes játékidőből, amikor Adama Traoré lövése után Abu Fani juttatta a Puskás kapujába a labdát, de gólja érvénytelen volt, mivel lesen állt.
A hajrához közeledvén Traoré helyére a szerb támadó, Alekszandar Pesics állt be, aki kétszer is helyzetbe került: két perccel a beállása után néhány lépésre a kaputól mellé rúgott, újabb egy perc múlva pedig a fejese volt pontatlan. Tíz perccel a vége előtt a Puskás kapuját védő Pécsit kellett sárga lappal figyelmeztetni időhúzás miatt.
Nyomás alá helyezte ellenfelét a Ferencváros, amely a hosszabbításban is helyzetbe került, de ezen az estén nem járt sikerrel, 1-0-s vereséget szenvedett, és elveszítette éllovas helyét. Immáron két ponttal a Puskás Akadémia áll jobban a tabellán.
Még nem dőlt el semmi
A 2024/2025-ös bajnoki szezon java még csak a vasárnapi rangadó után következik, a Ferencváros és a Puskás Akadémia is találkozik még egymással ebben a kiírásban, jelen állás szerint május 3-án (arra a körre még nincsenek meg a végleges kezdési időpontok). Addig a Fradira még európai kupamérkőzések is várnak, az Európa-liga legjobb 16 csapata közé jutásért zajló rájátszás első, Viktoria Plzen elleni találkozóját február 13-án, csütörtökön, a Grouapama Arénában rendezik.