A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 144. közgyűlésén csütörtökön hét jelöltből választotta meg azt a vezetőt, aki legalább 2033-ig irányítja az ötkarikás mozgalmat. A szavazás igencsak sporttörténelmire sikeredett, hiszen nemcsak az első afrikai, de Kirsty Coventry személyében az első női elnöke lett a NOB-nak. Noha az új elnök egyik programpontja az orosz – és fehérorosz – sportolók visszatérésének elősegítése, az érdekelt felek még annyi időt sem hagytak neki, hogy istenigazából megünnepelje a győzelmét.

Elsőnek – közvetlenül az elnökválasztást követően – Mihail Degtyarev orosz sportminiszter, aki egyben az Orosz Olimpiai Bizottság vezetője lépett. Bejelentette, Oroszország abban reménykedik, hogy Coventry győzelme után új időszak következik a NOB sportpolitikájában, és a sportolói végre visszatérhetnek a száműzetésből. Ugyanis az orosz sportolók az állami doppingbotrány, majd az ukrajnai háború után 2016 óta nem indultak saját zászlajuk alatt az olimpián.
„Erősebb, függetlenebb és virágzóbb olimpiai mozgalom elé nézünk az új vezetővel, ami elvezethet oda, hogy Oroszország visszatérjen az olimpiai családba” – írta a Telegramon Mihail Degtyarev is. A következő üzenet már magától Vlagyimir Putyintól érkezett. Az orosz elnök előbb udvariasan gratulált Coventry győzelméhez, majd rátért a lényegre.
– Meggyőződésem, hogy egyedülálló tapasztalata és az olimpizmus nemes eszméinek előmozdítása iránti elkötelezettsége hozzájárul majd sikerünkhöz. Elismerjük ragyogó sportkarrierjét, olimpiai győzelmeit, rekordjait és a sport fejlődéséhez való hozzájárulását, ugyanakkor bízunk abban, hogy az orosz nemzet visszakerülhet oda, ahova az eredményei alapján való. Reméljük, hogy sportolóink továbbra is részt vehetnek a nemzetközi versenyeken, immár saját hazájuk zászlaja alatt – mondta Vlagyimir Putyin. Vélhetően erre szokták azt mondani, egyenes beszéd.

Az IBA vezetői párbeszédet kezdeményeznek a NOB új elnökével
A Nemzetközi Bokszszövetség is azonnal elismerését fejezte ki a frissen megválasztott NOB-elnöknek, és elnökük, Umar Kremljov kijelentette, hogy várakozással tekint az új vezetéssel való együttműködés elé, hogy közösen biztosítsák az ökölvívás jövőjét, ami végül visszakerült az LA28 programjába. Az IBA elnöke reményét fejezte ki, hogy Kirsty Coventry miután átveszi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság irányítását, a lehető leghamarabb megszakítja a kapcsolataitkat az előző vezetéssel annak érdekében, hogy a sportágban végre béke legyen.