Sipos Adrián karrierútja különleges, élt a változás lehetőségével

A német férfi-kézilabdabajnokságot hetek óta a Melsungen vezeti. A csapat meghatározó játékosa a magyar válogatott védekezőspecialistája, Sipos Adrián, aki klubcsapatában nem csak a védekezésben jeleskedik. A szombathelyi születésű kézilabdázó nem szokványos karriert tudhat maga mögött: miután a veszprémi utánpótlás játékosa még a magyar élvonalból sem kapott ajánlatot, Romániába ment játszani. Hosszú út vezetett oda, hogy 28 évesen magára ölthette a címeres mezt, s mostanra, 35 éves korára kihagyhatatlan a válogatottból és a Bundesliga-éllovas klubjából egyaránt.

Sipos Adriánnak az utóbbi időben volt oka az örömre, révbe ért Németországban Fotó: Mirkó István

Sipos Adriánnal jutott csúcsra a Székelyudvarhely, amikor 2015-ben megnyerték a Chal­lenge-kupát

– Ugyanakkor érkezett a klubhoz, amikor Ilyés Ferenc, akivel Veszprémben már találkoztak. Azonnal megvolt a védőpárosa a Bányásznak?
– Ferivel különleges a kapcsolatunk. Édesapám székelykeresztúri, és együtt focizott Feri édesapjával. 

Már amikor Veszprémbe kerültem, akkor nagyon sokat segített, és miután mindketten beszélünk románul, szót értettünk Marian Cosmával, és így hárman nagyon jó barátok voltunk. Nekem mint fiatal játékosnak hatalmas segítség volt a két, akkor már ismert kézilabdázó barátsága és támogatása. Amikor Udvarhelyre kerültem, akkor pedig többet találkoztam Feri szüleivel, mint ő, hiszen kijártak a mérkőzéseinkre. 

Amikor megtudtam, hogy ő is jön Tatabányára, már csak a hír is motiválóan hatott rám. Nem mindennapi dolog egy legendával együtt dolgozni, aki a magyar válogatottban, a két nagy magyar csapatban és a Bundesligában ért el sikereket.

– A kettejük tatabányai kapcsolata nyitott utat önnek a válogatotthoz?
– Mindketten a védekezésben kaptunk főszerepet Tatabányán, és pillanatok alatt megtaláltuk az összhangot. Rengeteget tanultam és fejlődtem mellette, és rövid idő alatt szavak nélkül is megértettük egymást a pályán. Amikor Ferit visszahívta a válogatottba Ljubomir Vranjes, akkor ő javasolta a szövetségi kapitánynak, hogy próbáljon ki engem is, mert jól működik a párosunk a klubban. Megkaptam a lehetőséget, és ott is nagyon jól mentünk együtt, így bekerültem a válogatottba.

Későn került a válogatottba Sipos Adrián, de egyelőre kihagyhatatlan onnan. Fotó: Mirkó István

– Nem mindennapi, hogy valaki 28 éves korában lesz újonc és utána stabil kerettag.
– De nem is példa nélküli. Ahogy már korábban is mondtam, az élet így hozta, nekem pedig akkor kellett élnem vele. Persze itt is nagyon sokat számított, hogy jó csapatba kerültem, így a beilleszkedés sem volt nehéz. Jól sikerült a bemutatkozásom, a sérülések is elkerültek, töretlen volt a fejlődésem.

 

Nem várt megkeresés Veszprémből

– A Veszprémnek pedig éppen egy védekezőspecialistára volt szüksége akkoriban. Egyenes út vezetett vissza a korábbi klubjához?
– Nagyon jól éreztem magam Tatabányán, de egy pillanatra sem adtam fel azt az álmomat, hogy topcsapatba szerződjek egyszer. Azzal, hogy a válogatottba bekerültem, és ott rendszeresen játszottam, megnőttek az esélyeim erre. A célom az volt, hogy egy BL-csapatban bizonyíthassak. A menedzserem többször beszélt a Szegeddel és a Veszprémmel, de volt egy elég komoly megkeresésem a fehérorosz Breszttől is, amely akkor a BL-ben játszott, de élő szerződésem volt Tatabányán, ráadásul jött a Covid-időszak, ami még nehezebbé tette a játékosok mozgását. A breszti lehetőség után egy évvel futott be a veszprémi ajánlat. Megmondom őszintén, egyáltalán nem számoltam vele. 

A családommal nyaraltam, amikor az egyik este, 11 órakor hívott a menedzserem, hogy a Veszprém szerződtetni akar. Bár még szerződésem volt, a Tatabánya nem gördített akadályt a távozásom elé, én pedig nem gondolkodtam sokat. Éreztem, hogy eljön az én időm, és az élet úgy hozta, hogy megvalósult az álmom.

– Nem volt nagyon nagy ez az ugrás?
– Fel kellett nőnöm a feladathoz, de kész voltam rá. Nem a kispadra szerződtettek, azonnal lehetőséget kaptam a világ egyik legjobb klubjában. Pályára léphettem a Bajnokok Ligájában, klasszis játékosokkal dolgozhattam együtt. Sokat számított az is, hogy a családom nagyon gyorsan megszerette a várost, barátokra leltünk, nagyon élveztük az ott töltött két évet.

Bár a veszprémi lehetőség hirtelen jött, gyorsan a csapat alapembere lett

– Sajnálta, hogy nem maradhat?
– Inkább a családom miatt volt nehéz, hogy nem tudtunk szerződést hosszabbítani. Miután a Veszprém egy BL-topcsapat, sokkal jobban szem előtt van a nemzetközi mezőnyben, aki játszik, könnyebben érkezik egy új lehetőség. Nem örültem, hogy nem maradhatok, de azt is tudtam, hogy tovább tudok lépni. Úgy gondolom, és az elmúlt másfél év azt mutatja, hogy ismét sikerült a legjobb döntést meghoznom azzal, hogy Melsungenbe írtam alá.

 

Már nem mindig villan a piros

– Ne haragudjon, hogy így fogalmazok, de a játékában benne volt a pofon és az ezekért kapott két perc. Ez mintha az utóbbi másfél évben megváltozott volna. Letisztult a játéka?
– Egyrészt azt tudni kell, hogy a nemzetközi mezőnyben nagyon kemény a játék, az én posztomon pedig rengeteg a kontakt, amiben jobban benne van egy rossz mozdulat, mint pél­dául a szélsőknél. Nekem is fel kellett vegyem a ritmust, meg kellett találnom a határokat, visszább kellett vennem a keménységből. A játékvezetők is jobban megismertek, nagyobb lett a rutinom is. Több edzővel dolgoztam, mindenkitől tanultam valamit, több játékrendszert is megismertem. Most Melsungenben Roberto Parrondóval és a válogatottban Chema Rodríguezzel is a spanyol rendszerben játszunk, ami sokat segített abban, hogy tisztuljon a játékom. 

Nekem is jobb, ha nem a lelátóról szurkolok egy piros lap után, hanem a pályán segítem a csapatot.

Amikor kijöttem Németországba, akkor ráadásul a támadásokban is sokkal nagyobb szerepet kaptam, mint korábban, most a klubban szinte az összes lerohanás az enyém, megvan a lehetőségem a gólszerzésre is, ami szintén egy előrelépés. A világ legjobb bajnokságában játszom, minden téren fejlődnöm kellett és kell is. Az pedig pozitív dolog, ha a szurkolók azt látják, hogy nemcsak rombolni tudok, hanem a védekezés mellett gólokat is szerzek. Erre megkaptam a lehetőséget itt az elmúlt másfél évben, élnem kellett vele.

Sipos Adrián két lánya rendszeresen a lelátón szurkol, Varasdon is ott voltak magyar válogatott meccsein. Fotó: Mirkó István

– A párizsi olimpián ott volt a válogatottal, most indul az újabb négyéves ciklus. A Los Angeles-i olimpia idején már 38 éves lesz. Belefér még a karrierjébe ez a négy év?
– Nagyon jó fizikai állapotban érzem magam, az elmúlt években alig kellett meccset kihagynom sérülés miatt. 

Mivel a válogatottal ott voltunk az olimpián, gyakorlatilag 2023 júliusa óta megállás nélkül edzek és pályán vagyok, bírom a terhelést. Talán pályafutásom egyik, hanem a legjobb periódusát élem. Meccsről meccsre haladok a karrieremben, bár nyilván én is tudom, hogy mennek az évek, és én sem leszek fiatalabb. 

Itt Melsungenben még egy évig él a szerződésem, de ahogy korábban, így most sem tervezek évekre előre, meglátjuk majd, hogy alakul a sorsom. A válogatottnál stabilnak érzem a helyemet, és nagyon sokat dolgozom azért, hogy az is maradjon. Persze a szerepem attól is függ, hogy a szakmai stáb számol velem vagy sem. A feleségemtől és a két lányomtól minden támogatást megkapok, ez is rengeteget segít a pályán. Az első olimpia meghozza az ember étvágyát a másodikra. Bár most még messzinek tűnik 2028, de el merek játszani a gondolattal, hogy a következő olimpián is ott legyek a válogatottal, és a csapatot is képesnek érzem arra, hogy újabb sikeres kvalifikációs sorozatot teljesítsen. 

Ahogy az én pályafutásomra is igaz, úgy a válogatottra is igaz lehet: beérhet a befektetett munka.