Nem sikerült megtörni az átkot, hetedszer is bukott a Fradi, így elúszott a Final Four

Igencsak kedvező helyzetből várta a Ferencváros a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombat délutáni visszavágóját, miután a zöld-fehérek 27-27-es döntetlent értek el a dán ­Odense otthonában. A Ferencváros nem tudta megtörni a csapatra nehezedő átkot, és 25-24-re a hetedik, hazai pályán játszott Bajnokok Ligája-negyeddöntőt is elveszítette. Ezzel az Odense története során először bejutott a Final Fourba, melyet május végén a budapesti MVM Dome-ban rendeznek.

2025. 04. 26. 17:39
A Ferencváros számára ismét a negyeddöntő jelentette a végállomást a BL-ben
A Ferencváros számára ismét a negyeddöntő jelentette a végállomást a BL-ben Forrás: Fradi.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Maszlova szépen búcsúzna a Fraditól, ám a második félidő hajrájában két ziccert is elhibázott az Odense elleni BL-negyeddöntőben      Fotó: Fradi.hu

Hatalmas küzdelem, magyar fölény a lelátón

Öt perc lehetett hátra az első 30 percből, amikor rájöttünk arra, hogy dán szurkolók is vannak a sportcsarnokban. A Fradi-tábor néhány másodpercre elhallgatott, erőt gyűjtött a hajrára, ekkor felharsant az a 20-25 Odense-drukker, amire mindenki csodálkozva felkapta a fejét. Aztán elnyomta a hangjukat a magyar hangorkán, miközben a Fradi balszélsője, 

Hársfalvi Júlia 3 másodperccel a vége előtt kiegyenlített (14-14). 

És ekkor szinte felrobbant a csarnok, a nézők tombolva engedelmeskedtek az öltözőbe vonuló Allan Heinének, aki elkezdte vezényelni a B közép szurkolóit. Mindenesetre az jól látszott az első félidőben, hogy az év végén távozó Valerija Maszlova szépen búcsúzna a csapattól, hiszen az első félidőben remekül védekezett, ráadásul dobott három gólt.

A második félidő első perceiben végre az odavágón a Fradi legjobbjaként záró Angela Malestein végre megtalálta a helyes irányt, és gyors egymásutánban ugrasztotta talpra az érdi arénát. 

Folytatódott az elkeseredett harc a csapatok között, ám ezúttal – roppant fontos különbség az első félidőhöz képest – a Fradi vezetett, míg az Odense rohant az eredmény után. 

Jelentősen feljavult az FTC védekezése, Glauser parádézott a kapuban – éppen a B közép előtt –, ám támadásban egyszerűen képtelenek voltak a dánok hibáit kihasználni, így 13 perc elteltével egy gól volt a Fradi előnye (18-17).

Dmitrieva igazi vezére volt a Fradinak     Fotó: Fradi.hu

Álomszép Simon-Klujber találat lesz az Év gólja?

Allan Heine mester végre felfedezte a kispadon a magyar kontingenst is, és egyre többször támadhatott a Klujber Katrin, Simon Petra és Hársfalvi Júlia trió. 

A világ legjobb 20 éven aluli játékosának megválasztott Simon parádés góllal jelezte, talán megérdemelne több játékpercet, 

majd Cvijic került ziccerbe, ami azt jelentette, a félidő közepére meglett a hőn áhított kétgólos vezetés (20-18). És amikor egy egészen hihetetlen gólt hozott össze a Simon–Klujber duó, az újságírók is összenéztek, mert szinte senki sem akart hinni a szemének. 

A fiatal magyarok helyett idegenlégiósok a hajrára, de miért...

Sajnos elkezdett kapkodni a Fradi, a dán kapuban Rebecca Reinhardt ráadásul mágnesként vonzotta a labdát, így újra szorossá vált a meccs. 

Allan Heine ismét a légiósokban bízott, ám ez nem bizonyult jó ötletnek, hiszen a dánok az utolsó öt percre kétgólos előnyt szereztek (23-25), miközben a Klujber helyére beküldött Maszlova kétszer is kis híján szétlőtte az eredményjelzőt a háló helyett. 

Az év végén visszavonuló legenda, Andrea Lekics megpróbálta egy utolsó rohamra vezetni a Fradit, a zöld-fehérek a továbbjutást jelentő 25-25-ös döntetlenért támadtak, ám Börk a kijátszott támadás végén fölé lőtte a labdát.

Szinte hihetetlen, de a Ferencváros nem tudta megtörni az átkot, és a hetedik hazai BL-negyeddöntőjét is elveszítve nem jutott be a Final Fourba. A közönség vastapssal köszönt el a csapattól és a Bajnokok Ligájától, míg a Fradi abban bízhat, hogy jövőre végre képes lesz áttörni az egyelőre legyőzhetetlenül előtte magasodó gátat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.