Hamburgban is már az első szezonjában berobbant, vezeti a Bundesliga 2. góllövőlistáját is
Selke a Bundesliga 2. mostani idényének, nyolc élvonalban töltött év után Köln helyett mégis egy másik másodosztályú csapattal vágott neki. Tavaly júliusban 1+1 éves szerződést kötött a csatárral a Hamburg, amely az elmúlt hat kiírás mindegyikében alig maradt le a feljutásról. A január óta 30 éves Selke viszont megmentővé válhat, az eddigi 27 forduló alatt ugyanis 17 gólig jutott, ezzel pedig ő vezeti a góllövőlistát a bajnokságban. Noha a 16. forduló után még csak 8. helyen volt a HSV, a mezőny szorosságát is jól mutatja, hogy két fordulóval később már listavezető volt, azóta pedig folyamatosan az első két pozíció valamelyikén áll.
A hazai pályán továbbra is veretlen Hamburg a hátralévő fordulókban már nem mérkőzik meg közvetlen riválissal, papíron a legerősebb ellenfél e hét szombaton vár a csapatra, amikor Nürnbergbe látogat. Persze az ősi rivális Schalke 04 otthonában sem mehet biztosra a HSV, ahogyan a szoros mezőnyben máshol sem, de május 18-án már a feljutás biztos tudatában utazna Fürthbe a lelkes szurkolótábor.

A németek futballszeretete mellett a neves csapatoknak és a kiegyensúlyozott mérkőzéseknek is köszönhető, hogy
a Bundesliga 2-nek több mint 30 ezres az átlagnézőszáma a szezonban.
Ezt nagyban segíti a hamburgi Volksparkstadion is, amely majdnem 60 ezres nézőterét szinte mindig megtöltik a lelkes drukkerek. Ezek a szurkolók nagyon aggódhattak január végén, amikor Davie Selke éppen a Hertha BSC otthonában, nem sokkal a gólja után arccsonttörést szenvedett, de két hétre rá már az ő két találatával győzött a csapata a drukkerek nagy örömére. A német támadó hamar közönségkedvenc lett Hamburgban, egy dalt is írtak róla, és az elmúlt hetekben a szerződéshosszabbítása és a klub által vele folytatott tárgyalássorozat a fő téma a városban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!