Pazar góllal bizonyított a magyar csatár, akit Rossi nem hajlandó Varga helyett játszatni
Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.
Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.

Meghökkentő magyarázattal állt elő a berlini csapat, miután 139 napja nem tud nyerni hazai pályán.

Nem az történt a magyar válogatott védővel, amire Berlinben számítottak.

Nagyon régen nem fordult elő ilyen a magyar futballistával.

A nyaralásaikból hívták vissza a sikeresen óvott csapat tagjait, hogy megismételjék a sorsdöntő meccset – feleslegesen.

Dárdai Pál fia, aki már bizonyított a Bundesliga és a magyar válogatott mezében is, most az NB I-be igazolhat.

A Bundesligába való feljutás fesztiválhangulatot és káoszt hozott Hamburgba.

Gulácsiék egykori csapattársa annak ellenére lehet a korábbi BEK-győztes klub hőse, hogy a Hertha elleni gólja után eltört az arccsontja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Vádat emeltek a kisfiú gyilkosa ellen.

A publicista ezúttal sem finomkodott.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

A jobboldali Nemzeti Tömörülés esélyei folyamatosan nőnek.

Visszatért a másodosztályú futball, nem okozott csalódást.

A rock and roll ikonja szokatlan nyíltsággal mesélt gyerekeiről, unokáiról és arról, milyen apa volt a színpadon kívül.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint Magyar Péter hátránya behozhatatlan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.