A Győr játékosa szerint ekkor változott meg minden a szezon során

Címvédésre készül a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában. A magyar együttes a szombati elődöntőben a dán Esbjerggel fog találkozni, az ellenfél nem lesz ismeretlen, mert az idényben is már kétszer találkozott vele, s mindkétszer győri siker született.

2025. 05. 30. 18:43
A Győr szombaton a dán Esbjerg ellen lép pályár az MVM Dome-ban
A Győr szombaton a dán Esbjerg ellen lép pályár az MVM Dome-ban Fotó: Krizsán Csaba
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hétvégi négyes döntőt megelőző szokásos médianapon a győriek beállója, Kari Brattsetnek egyből a 2024-es győzelem ugrott be, amikor a Final 4-ról kérdeztük. A norvég beálló már a hetedik idényét tölti a Győr színeiben, s most is hasonló módon szeretné befejezni az évadot. Arra a kérdésünkre, hogy a Bajnokok Ligája négyes döntőjén ehhez mire kell a leginkább odafigyelni, egyértelmű választ adott. 

Kari Brattset a támadások mellett a védekezésben is meghatározó a Győr színeiben
Kari Brattset a támadások mellett a védekezésben is meghatározó a Győr színeiben                 
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A Győrnek erre a játékosra nagyon figyelnie kell 

– Úgy gondolom, a védekezés szuper fontos lesz. A kapusoknak meg kell adnunk a szükséges segítséget, és remélem, lerohanásokból könnyű gólokat tudunk szerezni. 

Apropó, védekezés. A Rába-parti játékosoknak különösen oda kell figyelniük a góllövőlistát 139 találattal vezető Henny Reistadra. A norvég irányító kimagaslik az egész idény során, 30 gólt ver a másodikra, és a Győr ellen szeptemberben 15-ször dobott a kapuba.  

– Reistadot nem könnyű megállítani. Ő nem egy olyan játékos, akit csak úgy ki lehet zárni a játékból. Szerintem mindenképpen fog néhány gólt lőni, de ezt a számot a lehető legalacsonyabban kell tartanunk, és meg kell próbálnunk megnehezíteni a dolgát – s ezzel a csapatét is –, illetve nem szabad könnyű gólokat adni neki a mérkőzés elején.  

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a március eleji, Ferencváros ellen elvesztett Magyar Kupa-döntő milyen tanulságokkal szolgált az együttesnek. Főleg az utolsó 15 perc, amikor a Győri Audi ETO mindössze egy gólt dobott, így az FTC visszajött a meccsbe, és hétméteresekkel meg is nyerte.  

Azt hiszem, azóta sokat tanultunk, sokat dolgoztunk. Nézhetjük úgy is, hogy egy fordulópont volt a szezonunkat tekintve. Azt hiszem, mindannyian úgy éreztük, hogy a zsebünkben volt már a meccs, a végét egész egyszerűen elszórakoztuk. Rengeteget beszélgettünk a kritikus hajráról, hogy mit tudunk másképp csinálni a későbbiekben. Úgy gondolom, hogy megvan bennünk az, ami ahhoz kell, hogy ne kerüljünk még egyszer ugyanabba a helyzetbe.

Bukarest, 2024. november 17.
Fodor Csenge Réka, a Győr játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a B csoport nyolcadik fordulójában játszott Rapid Bucuresti-Győri Audi ETO KC mérkőzésen Bukarestben 2024. november 17-én.
MTI/EPA/Robert Ghement
Fotó: Robert Ghement

A magyar játékos szerint élet-halál harc lesz szombaton

Fodor Csenge a négyes döntő pénteki sajtóbeszélgetésén elmondta, hogy a mostani felkészülés során ki lehetett indulni a közelmúltbeli találkozókból, vissza lehetett nyúlni hozzájuk, főleg taktikai szempontból. 

Ez egy élet-halál harc lesz. Nyilván ebben a szezonban már kétszer találkoztunk, és az ránk nézve pozitív, hogy ezeket megnyertük. Az itt tapasztaltakba próbálunk majd visszanyúlni.

A tízszeres válogatott balszélső hangsúlyozta, a 20 ezer, főként győri szurkoló nagy nyomást jelent nekik, de szerinte ezt a saját javukra át tudják fordítani. Fodor rávilágított, hogy az Esbjerg támadótaktikája szinte kizárólag Henny Reistadra épül. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég balátlövő felállt védelem ellen a dán együttes akcióinak közel negyedét fejezi be és a négyes döntők történetében a legtöbb gólt szerezte.

– Ő egy nagyon kivételes játékos, kivételes képességekkel, ő a motorja az Esbjergnek. Nagyon fogunk figyelni rá, és ha a védekezésünk jól sikerül, az nagy önbizalmat adhat nekünk a támadójátékban.

A Metz magyarjával, Vámos Petrával is beszélgettünk:

KÉZILABDA NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (BUDAPEST, MVM DOME) 

Május 31., szombat, elődöntők
15.00: Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg (dán) (tv: Sport1)
18.00: Metz HB (francia)–Odense HB (dán) (tv: Sport1) 

Június 1., vasárnap, helyosztók
15.00: bronzmérkőzés
18.00: döntő 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.