Január végén jelentette be Palasics Kristóf, hogy nem hosszabbítja meg a One Veszprém csapatánál lejáró szerződését, és a nyártól a Bundesliga bajnokesélyeséhez, a Melsungenhez szerződik. A kapus a portugál Benfica csapatánál játszott akkor, és úgy tervezte, ott fejezi be az idényt, ám a veszprémiek kapusa, Mike Jensen megsérült, így azonnali megoldást kellett találni a pótlására. A klub élt a kölcsönszerződésben leírtakkal, és hazarendelte a magyar válogatott kapust, aki azonnal kupadöntőt játszott, és debütált a Bajnokok Ligájában.

Fókuszban a Veszprém–Szeged bajnoki döntő
A Magdeburg elleni visszavágón hiába hozott több bravúrt is a kapuban, a csapat nem jutott be a négyesdöntőbe. A kiesés okozta csalódottságot kevesebb mint egy hónapjuk volt feldolgozniuk a játékosoknak, akik pénteken már a bajnoki döntő első mérkőzésén lépnek pályára a Szeged ellen.
A kiesés után jól jött, hogy a válogatottal készültünk az Eb-selejtezőkre. A legrosszabb az utolsó másodpercben kikapni és kiesni, ezt sajnos már januárban, a világbajnokságban a horvátok ellen is átéltem. Nehéz, és mindig egy kicsit nehezebb megemészteni, de nem szabad ebbe beleragadnunk, a fókusz már hetek óta a bajnoki döntőn van. A csapatnak a BL-négyesdöntő volt a célja, de nekünk és a Szegednek is alapcélkitűzésünk a bajnoki cím megszerzése. Nem sikerült eljutnunk Kölnbe, és ez még motiváltabbá tesz bennünket a hazai döntőre
– mondta lapunknak Palasics Kristóf.

A bajnoki döntő minden magyar kézilabdázó álma
Bár a válogatott kapus már belekóstolt a Veszprém–Szeged-párharcok hangulatába, egy bajnoki finálé mindig más ebből a szempontból is.
A Benficával, főleg a bajnokságban a Porto és a Sporting ellen vagy az Európa Ligában is játszottunk nagyon éles mérkőzéseket. Magyar játékosként nyilván más lesz megtapasztalni egy magyar bajnoki döntőt a pályán. Ez és a hazai bajnoki cím szerintem minden magyar játékos álma. Nagyon kíváncsian várom, hogy milyen lesz a hangulat akár itt Veszprémben, akár ott Szegeden. A Pick Arénában még nem léptem pályára telt házas mérkőzésen. Biztos vagyok benne, hogy mindez még jobb teljesítményt hoz ki belőlem és a csapatból is
– fogalmazott a 22 éves kapus. Hozzátette, hogy ez a rövid veszprémi kitérő a Bundesliga előtt hasznára válik, mivel belekóstolhatott, hogy milyen egy BL-topcsapattal készülni, a világ legjobb játékosaival együtt dolgozni.
Ebből megpróbálok minél többet magammal vinni, minél többet kamatoztatni abból, amit itt tanulok.
A One Veszprém–OTP Bank-Pick Szeged férfikézilabda bajnoki döntő első mérkőzését pénteken játsszák a veszprémi One Arénában (tv: M4, 19.15), a döntő két nyert mérkőzésig tart.